Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-18
1393 Az Országgyűlés 18. ülése, 1973. március 22-én, csütörtökön 1394 Hazánkban a munkavállaló nők száma meghaladja a kétmilliót. Ebből a vegyiparban közel 50 000 a női munkaerő, amelynek 39 százaléka 30 éven aluli. Sajnos, a női dolgozók nagy százaiékának az iskolázatlansága kissé aggasztó, mert nagy részük a nyolc általános iskolai végzettséggel sem rendelkezik. A szakmunkásnők aránya is rendkívül kedvezőtlen. Múlt év decemberében végzett felmérésnél országosan 20,1 százalékot, budapesti viszonylatban 17,7 százalékot tett ki. Véleményem szerint a technika nagyarányú fejlődése, egyes munkafolyamatok korszerűsítése szempontjából elengedhetetlen, hogy munkásosztályunk, — beleértve nődolgozóinkat is — ne tanuljanak. Érintett intézményeinknek és üzemeinknek meg kell keresni azokat az eszközöket, amelyek ösztönzőleg hatnak a tanulásra, illetve továbbképzésre. Előnytelen a vegyiparban, hogy a nők éjszakai műszakja egyelőre nem megszüntethető. Ugyancsak előnytelen a nők bérezése is, mert nem érvényesül még ezen iparágban sem az az elv, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Erre vonatkozólag felmérést végeztek. 18 000 dolgozó bérét vizsgálták, akik közül'7700 volt a nődolgozó és a következő adatokat kapták: 1000 és 1500 forint között 112 férfi és 815 nő, 2500 és 3000 forint között 3229 férfi és 546 nő, 3000 és 3500 forint között 2016 férfi és 106 hő, 3500 és 4000 forint között 932 férfi és csak 19 nő keresete van. A különbözet még jobban érzékelhető, ha a fenti számokat százalékosan nézzük. Az 1000 és 1500 forint alatt keresők'88 százaléka a nő, 2500 és 3000 között már csak 14,6 százalék és 3500 és 4000 forint között összesen csak 2 százalék nő keresete van. A vegyiparban dolgozó nők igen nagy problémája a gyermekintézmények hiányából is következik. Hozzászólásában több képviselőtársam érintette már. Az iparágban jelenleg 20 üzem rendelkezik 18 bölcsődével és a vállalatok kezelésében jelenleg 28 óvoda van. 1972 negyedik negyedévében 5387 nő vette igénybe a gyermekgondozási segélyt. Érdemes felfigyelni arra is, hogy Budapesten az igénybe vevők száma 2308-at tesz ki. 23 százaléka 1973-ban visszatér a termelésbe. Ezek gyermekeinek elhelyezése a jelenleg működő létesítményekben nem biztosítható. A vállalatok sem teszik meg gyakran a gyermekek elhelyezésére szükséges intézkedést. Ennek egyik oka például, hogy a vegyipari vállalatainknál elegendő női munkaerő áll rendelkezésre, tehát így nem érdekük gyermekintézmény létesítése, illetve fejlesztése. Külön gondot okoz vegyipari vállalatainknál, hogy nődolgozóink továbbra is több műszakban vannak foglalkoztatva és így a gyermekintézmények üzemeltetése is problémás. Mindezen problémákat vállalatainknak jobban figyelemmel kellene kísérniük, mert a nődolgozók megtartásának egyik fő biztosítéka ezen. intézmények megfelelő számban, színvonalon és időben való működtetése. Olyan vegyipari vállalatok is létesíthetnének gyermekintézményt, ahol jelenleg még nem okoz gondot a munkaerőutánpótlás. Nem sikerült sajnos előbbrelépnünk a 40/ 1969-es számú pénzügyminiszteri rendeletben biztosított, közös erőforrásokkal történő gyermekintézmény létesítésében sem. A lehetőséggel az elmúlt 3 év alatt részlegesen, vagy teljes egészében mindössze 6 vegyipari vállalat élt. : Feltétlenül szükséges lenne a gyermekélelmezési norma felülvizsgálata is és ennek alapján a nyersanyagnorma szükséges mérvű módosítása. Ugyancsak elvesztette vonzerejét a csökkentett munkaidő ténye is, amelyet más iparágakban is bevezettek. Az elmondottakat figyelembe véve meg kell keresni a módját annak, ami előnyösen befolyásolja a női dolgozók helyzetét a vegyiparban. Kérdésem, hogy a helyzet rendezésére a kormány milyen intézkedést kíván tenni, ha a vegyipart továbbra is a női munkaerő megtartása mellett kívánjuk fejleszteni. Azért kellett mindezt elmondanom és kérdésemet feltennem, mert a vegyiparba évente 2000 új női munkaerő lép be, többségük fiatal és szakképzetlen. Az iparhoz kötődésüket elsősorban szakmunkásképzéssel segíthetjük elő, de biztosítani kell számukra és a már ott dolgozó nők számára is az egyenlő munkáért egyenlő bér érvényesülésének lehetőségét. Mivel nagy számúk fiatal, így a gyermekeik részére a szociális- és gyermekintézményekben is igény szerinti férőhelyet kell biztosítanunk. A kormány beszámolóját elfogadom és képviselőtársaimnak elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Horváth Kálmán képviselőtársunk következik szólásra. HORVÁTH KÁLMÁN; Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Meg vagyok győződve, hogy nem a legszimpatikusabb és a legüdvösebb dolog a névsorban hátulról elsőnek hozzászólni, ezért kérem az elvtársak türelmét, s rövid leszek. Veszprém megye, ezen belül választókerületem mezőgazdasági és ipari dolgozói is az elmúlt időszak alatt nagy figyelmet fordítottak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, valamint kormányunk által hozott nagy jelentőségű határozatok megismerésére, s ezekből adódó feladatok mikénti végrehajtására. Az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére hozott határozatok és irányelvek megjelenése után területemen a mezőgazdasági vezetők, vezetőségek intézkedési terveket dolgoztak ki, s ennek alapján hoztak határozatokat az üzemi feladatokra vonatkozóan. Az eddigi intézkedési tervek végrehajtását a nemrég múlt zárszámadások időszakában értékelték és ennek alapján határozták meg a további feladataikat. Az egész mezőgazdaságra vonatkozó határozatok és intézkedések területünkön is kedvezően hatottak a mezőgazdasági üzemek tevékenységében. Veszprém megyében, így ezen belül a mi termelőszövetkezeti szövetségünk területén is mintegy. 35 százalék a kedvezőtlen termelői adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezet. Ha alacsonyabb gazdálkodási szintről indultunk is, de jelentős fejlődést értünk el mind a mezőgazdasági termelés, mind a jövedelmező-