Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-18

1357 Az Országgyűlés 18. ülése, 1973. március 22-én, csütörtökön 1358 Értékelésével teljes egészében egyetértek. Mindannyiunk számára öröm és megelégedésünkre szolgál, hogy a fegyveres harcok befejeződtek. Hogy kinek a győzelmével, arról talán ne mi beszéljünk, hanem engedjék meg, hogy idézzem Henry Kissingernek, Nixon elnök állambiztonsági tanácsadójának az egyik tanulmányában közzétett észrevételét. Kissinger azt mondja: „A gerilla akkor győz, ha nem veszít. A reguláris hadsereg veszít, ha nem győz." No, én azt mondom, hogy ez egy nagyon szerény értékelés, és az, amit a vietnami szabadságharcosok a nép hathatós támogatásával a fegyveres harcban elértek, ennél lényegesen több. Egy olyan nép, amely egy technikailag és számbelileg erejét sokszorosan meghaladó ellenféllel szemben a harcmezőn olyan sikereket ért el, mint a vietnami, azt hiszem, a társadalmi haladásért és nemzeti függetlenségért vívott politikai harcban is hasonló eredményeknek az elérésére lesz képes. Mi, magyarok csak büszkék lehetünk arra, hogy egy ilyen néppel vállalhattunk szolidaritást, és arra is, hogy a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban való részvételünkkel szolgáljuk a vietnami nép érdekeit és az egyetemes béke ügyét is. Tisztelt Országgyűlés! Az európai biztonsági konferencia előkészítésének, a bécsi tárgyalásoknak, a Sált-tárgyalásoknak az időszakában, a vietnami háború befejezése után szinte anakronisztikusnak tűnik, hogy a közeikeleti válság megoldásában nem következett be semmi megnyugtató és pozitív fordulat. Kormányunk elnöké ismételten kifejezésre juttatta azt a szilárd elvi politikát, amelyet a Magyar Népköztársaság a szocialista országokkal együtt az imperializmus, az agresszió ellen küzdő arab népek érdekében folytat. Azt hiszem, ezzel az elvi politikával egyetérthetünk, hiszen antiimperialista elkötelezettségünkből fakad, és hozzátenném még azt, is, hogy ez a politika mindig a társadalmi haladás érdekeit szolgálta és soha nem feledkezett meg a palesztin menekültek szomorú sorsáról. De azt hiszem, hogy amennyire elítéltük és ismételten elítéljük az Izrael által elkövetett libanoni határsértéseket, a líbiai utasszállító gép lelövését, ugyanannyira el kell határolnunk magunkat az olyan terrorista akcióktól is, amilyeneket a palesztin nép kis csoportját képező Fekete Szeptember követett el a közelmúltban is. Jó ügyért sem lehet rossz, megengedhetetlen eszközökkel küzdeni. És mi, akik az arab népnek őszinte barátai vagyunk, nyugtalansággal és némi szomorúsággal értesülünk azokról a hírekről, amelyek az arab világból jönnek és arról szólnak, hogy egyes helyeken az arab reakció ellentámadásba lendül, hogy visszaszorítanak haladó embereket, felelőtlen úiságcikkek látnak napvilágot és felelőtlen akcióknak vagyunk a tanúi. Merem remélni, hogy ezek a jelenségek nem válnak végérvén ves tendenciává, és az arab népek megtalállak az antiimoerialista harc. a társadalmi haladásért folytatott küzdelem Selves út iát. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül egyetlen pontban szeretnék vitatkozni a Minisztertanács elnökének külpolitikai beszámolójával. Fock elvtárs és Bíró elvtárs is említette, hogy a fejlődő országokkal milyen szépen fejlődnek kapcsolataink. Mi, magyarok nem rendelkeztünk gyarmatokkal, és ezért a nemzeti függetlenségüket elnyert országoknál tiszta lappal, de — sajnos — ennek következtében gyér tapasztalatokkal indultunk, alakítottuk ki kapcsolatainkat. Én azt hiszem, hogy nem becsülve le az eddig elért eredményeket, a valóság a lehetőségeknek sokkal szélesebb skáláját produkálja. Ezeknek gondos megvizsgálása és a megfelelő, most már némi tapasztalatokon nyugvó módszerek alkalmazása talán lehetővé teszi a kölcsönös előnyökön nyugvó, sokoldalú és gyümölcsöző kapcsolatok gyorsabb ütemű továbbfejlesztését. Tisztelt Országgyűlés! Űgy gondolom, az elmondottakból is nyilvánvalóvá vált, hogy kormányunk külpolitikái át bizalommal támogatom, de nemcsak külpolitikájával, hanem a Minisztertanács elnökének egész beszámolóiával egvetértek, éppen ezért azt a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom és magam is elfogadom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Salamon Hugóné képviselőtársunk. SALAMON HUGÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A Minisztertanács beszámolójához, a most folyó vitához néhány saját választókörzetemben szerzett tapasztalattal szeretnék hozzájárulni. Az én választókörzetem Tatabánya egy része. Választókörzetemre is, de az egész városra is az jellemző, hogy még mindig egy alakulóban levő, fejlődő város, egyben Komárom megye székhelye. A múlt örökségét és a dinamikus fejlődés jegyeit egyaránt magán hordozza. Megtalálhatók a régi, az elavult, nyitott szennyvízcsatornákkal ellátott települések, kolóniák épp úgy, mint a kényelmes lakásokkal beépített új, modern városrészek. Lakosságunk száma megközelíti a hetvenezret és közel negyvenezer a munkavállalók száma. Többségük az iparban, azon belül is a szénbányászatban dolgozik. Városunk ipari jellegű város, így a foglalkoztatottak többsége fizikai dolgozó. Ez a tény alapvetően meghatározza Tatabánya arculatát, és a városban működő valamennyi állami és társadalmi szerv feladatát, azt, hogy munkánk középpontjában a munkásosztály helyzetének javítása kell, hogy álljon. És hogy ezt egyre eredményesebben és tudatosabban végezzük, azt mutatja az a megélénkülő politikai hangulat, ami általában a köz dolga iránt megnyilvánult, és reméljük, hogy megnyilvánul a jövőben is. Ez az élénk érdeklődés kísérte a Központi Bizottság múlt évi novemberi állásfoglalását, az azt követő pártnapokat, de tapasztalható a most folyó jelölő gyűléseken is. A fokozódó érdeklődéssel párhuzamosan a cselekvő tenniakarás is jellemző közéletünkre, amiben meghatározó szerepe van a város munkásságának. Állításom bizonyításaként csak megemlíteni szeretném, hogy az elmúlt évben