Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-29

2147 Az Országgyűlés 29. ülése, 1974. október 3-án, csütörtökön 2148 elvnek megtartása mellett éppen külkereskedelmi politikai érdekből az eddigi gyakorlatnál rugalmasabb eljárási szabályok meghozatalát látnám célszerűnek. Engedjék meg tisztelt Képviselőtársaim, hogy rövid példával éljek. Akadnak külföldi partnerek, mondjuk a ruházati szakmában, akik gyermek és felnőtt ruhakereskedelemmel egyaránt foglalkoznak. A jelenlegi szabályozás szerint a gyermek- és serdülő ruházatot a Hungarocoop, a felnőtt konfekciót a Hungarotex forgalmazza. A megrendelő nehezen érti meg és nehézkes, időtrabló, célszerűtlen üzleti bonyolításnak tartja, hogy ebben az esetben két vállalattal kell tárgyalnia, azonkívül nem is választhatja meg közülük az általa jobbnak ítélt ügyfelet. A termelő vállalatnak is jobb lenne, még üzemszervezési szempontból is, különösen ilyen határesetekben, ha választhatna, de ezt a túlzottan merev profilírozás nem teszi lehetővé. Import esetén is — véleményem szerint — túl merevek vagyunk e téren. Talán helyesebb lenne egy-egy külkereskedelmi vállalatnak csak a fő tevékenységét szigorúan körülhatárolni, melléktevékenység keretében azonban a gazdasági élet által megkövetelt jó értelmű rugalmassággal bonyolítási lehetőséget adni a főtevékenységének perifériáján elhelyezkedő ténykedésnek is. Tudnék a gépipar területéről is hasonló példákat felhozni. Volt ugyan eddig is lehetőség eseti engedélyezésre, felmentésre az alapító okiratban szereplő profil alól. Az eljárás azonban viszonylag bonyolult volt, és emiatt kevés vállalat élt vele. Természetesen a külkereskedelmi tevékenységnek számtalan válfaja és sajátossága van. Lényege mondanivalómnak azonban az, hogy e kérdéssel kapcsolatban az alacsonyabb szintű jogszabályoknak jó lenne hasonló, esetek sokaságát figyelembe véve olyan rendelkezéseket tartalmaznia, hogy az a törvényadta lehetőség, mely szerint a gazdálkodó szervezetek szabadon választhatják meg külkereskedelmi te-' vékenységre jogosult partnereiket, ne váljon illuzórikussá. A törvény 21. §. (2) bekezdése rendelkezést tartalmaz, hogy a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésére a gazdálkodó szervezeteknek kötelező érvényű utasítást lehet kiadni. Ez a rendelkezés lényegében nem egészen új. Ugyanis az állami vállalatokról szóló 11/1967es kormányrendelet 24. §-a már hasonlóan fogalmaz. A jelenlegi törvényjavaslat tulajdonképpen ezt a rendelkezést minden gazdálkodó szervezetre, köztük a szövetkezetekre is kiterjeszti. A törvényjavaslat, amikor ezt az utasítási jogot ismételten törvénybe iktatja, alapvető népgazdasági érdekből cselekszik. Ugyanakkor nem feledkezik meg arról sem a 22. §. (2) bekezdésében, hogyha a rendelkezés végrehajtása a gazdálkodó szervezetet gazdaságos működése • szempontjából anyagi hátrányhoz juttatja, annak kiküszöböléséről gondoskodnia kell. A vállalatok, szövetkezetek az érvényben levő közgazdasági szabályozó rendszer alapján gazdálkodnak. Az érdekeltségi alapokat a tárgyévi eredményeik alapján képezik. Mint ismeretes, ebből tudják a dolgozók személyi jövedelmét növelni és főképpen a fejlesztési célokat szolgáló alaprész is ennek a függvénye. Közismert, hogy a fejlesztési alapok csaknem kivétel nélkül minden gazdálkodó szervezetnél erősen leterheltek. Az érdekeltségi alapok elégtelenségének következményeit nem szükséges bővebben ecsetelnem. A gazdasági élet területén dolgozók tudják, hogy mit jelent az, ha az éves gazdálkodásuk alaphiánnyal zárul. Mindezt azonban azért mondtam el, hogy kérjem -a megfelelő szintű, idevonatkozó jogszabály előkészítőit, hogy a végrehajtás gondoskodjék arról, hogy a feltételezett gazdasági hátrány megtérítése, illetve elszámolhatósága még a keletkezés évében megtörténhessék. Ezen kívül a gazdasági hátrány megosztása arányos legyen a külkereskedelmi jogú vállalat és belföldi partnere között. Tisztelt Országgyűlés ! Még egy gondolattal szeretnék foglalkozni, ugyancsak azzal a célzattal, hogy javaslatom a kiadandó, erre vonatkozó rendelkezések kapcsán megvizsgálásra kerülhessen. Nem tartom megfelelőnek, méltányosnak azt a gyakorlatot, illetve konstrukciós formát, amit elsősorban import esetén a legtöbb külkereskedelmi jogú vállalat folytat: ezt a gondolatot egyébként a bizottsági előadói beszédében Kerkayné elvtársnő is érintette. Általában importot csak bizományi szerződésfajtában bonyolítanak le. A felhasználó viseli ebben az esetben az üzlet csaknem teljes kockázatát, importilletéket fizet, az áru beérkezése előtt az akkreditív megnyitásához átutalja a rendelt áru teljes ellenértékét, így reklamáció esetén a külföldi eladó már birtokon belül van, s követelésünknek — ismerve a nemzetközi joggyakorlatot, annak bonyolultságát — csak hosszadalmas, sokszor évekig elhúzódó pereskedés után szerezhetünk érvényt, nem is szólva arról, hogy a bizományi konstrukció nem ösztönzi a külkereskedelmi vállalatot eléggé a lehető legalacsonyabb ár elérésére, mivel akkor a bizományi jutalék is kevesebb. A javaslatom az, hogy a mindenkori piaci helyzetnek, az árucikk sajátosságának megfelelően úgy export, mint import esetén a külkereskedelmi jogú vállalat és a belföldi szerződő felek állapodhassanak meg a lebonyolítási formák bármelyikében, a Magyar Nemzeti Bank pedig dolgozza ki a megfelelő szabályozási rendszert, hogy a termék behozatala két helyen ne kerülhessen finanszírozásra. A külföldi piacon való sikeresebb és hatékonyabb szereplés érdekében befejezésül azt javaslom, hogy azokból az importanyagokból, amelyekből a feldolgozott árut exportálni kívánjuk, a prototípushoz, mintakollekciókhoz szükséges, és ésszerű, rendeletileg behatárolt mennyiségben és értékben előzetes engedélyezési eljárás nélkül lehetővé váljék a szakkülkereskedelmi vállalaton keresztül minimális menynyiséget behozatni. Ugyanis az érvényes szabályozás szerint, ha például 25 méter textíliát kell modelldarabok készítéséhez importálni, ugyanazt az engedélyezési tortúrát kell végigjárni, mintha 25 000 métert hoznánk be. Az általam javasolt eljárásnak devizakihatása teljesen je93 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ