Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-28

2053 Az Országgyűlés 28. ülése, 1974. június 28-án, pénteken 2054 bizottság megállapíthatta, hogy az ágazat a feladatok megvalósításában jelentős előrehaladást ért el, s a fennálló problémák mellett, illetve azok ellenére a célkitűzések nagy része megvalósult, vagy a megvalósulás stádiumában van. Az 1973. évi költségvetés témájához kapcsolódva, aminek vitáját tegnap folytatta a tisztelt Országgyűlés, rögtön utalni lehet rá, hogy az iparág az állami költségvetésbe történő befizetési kötelezettségének gyakorlatilag 100 százalékban eleget tett. Ez közel 10 százalékkal magasabb az előző évinél, s ezt szintén az előirányzottnak megfelelő mértékű nyereségnövekedés tette lehetővé. Ezt a nyereségnövekedést viszont a termelés bővülése, valamint a tőkés export árbevételének dinamikus fejlődése, emelkedése alapozta meg. Az ágazat termelése az ötéves terv eddig eltelt éveiben emelkedett. A termelés volumenindexe 1971-ben 103, 1972-ben 104, 1973-ban 109 százalék. Rendkívül biztató az 1973. évi fejlődés, ami az ipari átlagot jelentősen meghaladja, s ami az ötéves tervben előirányzott ágazati struktúraváltozás irányába hat. Hasonlóképpen segítette az előirányzott nyereség elérését a termelékenység egyenletes növekedése, ami az elmúlt években 105, 106 és 107 százalék volt. Kisebb mértékben, de fejlődött a szocialista export, és rendkívül erőteljesen emelkedett az ágazat tőkés exportja. Az ágazat jelentős fejlődése mellett az ipari bizottság vitáján számos olyan probléma is felmerült, amelyet talán e helyen is célszerű megvilágítani, éppen abból a célból, hogy azok megoldást nyerjenek, s azok tekintetében az ágazat kapja meg a megfelelő segítséget, hogy a negyedik ötéves terv előirányzott célkitűzései maradéktalanul teljesüljenek. Mindenekelőtt talán meg kell említeni a termelés volumenindexének alakulását. Mint már említettem, az eltelt évek során ez 103, 104 és 109 százalék volt. A negyedik ötéves terv előirányzata 139 százalék. E számokból megállapítható, hogy a hátralevő két évben egyértelműen biztosítani kell évente a további 9 százalékos volumennövekedést, ha a kitűzött célt el akarjuk érni. A téma természetszerűen összefügg a beruházások, a rekonstrukció kérdésével. Az ágazat előirányzott beruházásai a negyedik ötéves terv során mintegy 27,4 milliárdot tettek ki, de mint tudjuk, ez különböző intézkedések folytán körülbelül 30 milliárd forintra módosult. Ez azt jelenti, hogy évi átlagban mintegy hatmilliárdot kellene beruházni, ami eddig még az eltelt három év egyikében sem történt meg, sőt a beruházások pénzben kifejezett teljesítése csökkenő tendenciájú, ötmilliárd 124 millió, 5 milliárd 103 millió, 4 milliárd 905 millió. E globálisan kifejezett beruházási helyzet az egyes alágazatok konkrét beruházásainak késésével, elmaradásával függ össze. Jelentkeznek ezek a textil- és ruházati iparban, a bőr-, szőrme- és cipőiparban, a bútoriparban, a papíriparban és a nyomdaiparban egyaránt. Egyes helyeken a késés viszonylag jelentősnek mondható. Mint egyes utalásokból érzékelhető, az ágazat felkészült arra, hogy a beruházások késésével, illetve elmaradásával kapcsolatban bizonyos változásokat eszközöljön gazdaságpolitikai koncepcióiban. Ez azzal jellemezhető, hogy a termelés volumene tekintetében számít a tervcélkitűzéstől való elmaradásra, a folyóáron számított termelésérték tekintetében azonban teljesíteni kívánja a tervet. Egyértelmű, hogy ilyen gazdaságpolitikai koncepció csak akkor fogadható el, ha a magasabb folyóárak valóságos használati értéknövekedést tükröznek. Bejátszhat ebbe természetesen a tőkés piaci konjunktúra kihasználására való törekvés is úgy, hogy hazai, belföldi értékesítésre a tervezettől kisebb volumenű terméket adnak. A tervezettől kisebb mértékű belföldi értékesítés 1973-ban is tény volt. Nyilvánvaló, hogy drága termékekre kisebb a hazai kereslet, ugyanakkor az olcsó termékek éppen a volumen nem teljesítése miatt esetleg hiányt jelentenek. A korszerűség, divatosság kérdése az említett alapvető összefüggéseken túl másodrangú. Bármennyire korszerű, divatos valami, ha drága, nem biztos, hogy van rá elegendő kereslet. E téren egy kibontakozó ellentmondást lehet megállapítani: az olcsó termékek mennyiségének politikailag is szükséges bővítése és a drága termékek volumenpótló, kényszertermelése között. Talán ehhez kapcsolható a minőség kérdése is. Az iparág saját megállapítása erről a következő: „Javult a termékek minősége is, elsősorban a használati tulajdonságaik jobbak. Változatlanul probléma az elért jobb minőség szintentartása, a meghibásodások termelési folyamaton belüli megelőzése, az áruk megfelelő minőségi osztályba sorolása." Igen. Ügy véljük, a közvélemény szintén e témákat veti fel, sokszor a magasabb használati értékűnek mondott drágább termék leromló minőségét. Az ágazat legjelentősebb problémájának talán a tőkés importból beszerzett anyagok árának rendkívüli emelkedése mondható. Az ágazat által felhasznált anyagoknak mintegy 60 százaléka innen származik. Sajnálatos, hogy a beruházások terén fennálló problémáik egyes gépek beszerzésének kényszerű elhalasztása, valamint a megvalósítási késedelmek miatt konzerválódó vertikális egyensúlyhiány a tőkés importtal kapcsolatos problémákat növeli. Ez problematikussá teszi az ágazat fejlesztésétől elvárt hatékonysági javulást. Mert bár az ágazat termelésköltségszintjének azonos szinten való tartását mutatja ki — a pénzügyminiszteri beszámolóban látható —, látni kell, hogy ez csak a támogatások összegének figyelmen kívül hagyásával van így. Az ágazat belső fejlődése egyértelmű. A támogatásokkal közömbösített külső áremelkedéseken kívül az elért többletnyereség, az állammal szembeni kötelesség teljesítése ezt bizonyítja. Az a tény azonban, hogy a nettó költségvetési kapcsolatokban az állam kevesebbet kapott a könnyűipartól, mint 1972-ben, figyelemre méltó. Az írásos anyagokban vázolt várható import-áremelkedések, illetve az ezek miatt szükséges többlettámogatás — mint ahogy hallottuk, ez évben megközelíti az 5 milliárd fo-