Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-26

1931 Az Országgyűlés 26. ülése, 1974. április 25-én, csütörtökön 1932 lista ország parlamentjeihez, és sokasodnak •érintkezései a tőkés országok parlamentjeivel. A külügyi bizottság úgy véli, hogy — mint ezt legutóbbi ülésén megállapította —, még több figyelmet érdemel a kapcsolatok fejlesztése a fejlődő országok parlamentjeivel. Tisztelt Országgyűlés! A külügyminiszteri expozé a nemzetközi helyzetről és a Magyar Népiköztársaság nemzetközi kapcsolatairól szólt. Felsorolta mindazokat a kedvező, az egész emberiségnek, nem utolsósorban Európának megkönnyebbülést hozó változásokat, amelyek az utóbbi esztendőkben a világpolitika alakulását jellemezték. Beszélt arról a szerepről, amelyet a Magyar Népköztársaság külpolitikája játszott a nemzetközi enyhülés felé tett nagy lépések elősegítésében. Hazánk nem nagy ország, de gyorsan, egészségesen, egyenletesen fejlődő szocialista ország. Ez nemzetközi tekintélyének egyik forrása. A másik az, hogy helyesen értékelve a nemzetiközi helyzetet, világosan látva a megoldandó feladatok súlyát és fontossági sorrendjét, a szocialista közösség szilárd tagjaként mindig kivette részét a közös, mindnyájunk, az egész emberiség sorsát érintő feladatok megoldásából, miközben, és éppen ezért, szüntelenül érvényesíteni tudta külpolitikájában sajátos nemzeti érdékeinket is. Hazánk és számos tőkés ország diplomáciai és gazdasági kapcsolatainak normalizálása és fejlődése annak bizonysága, hogy a nagy nemzetközi kérdések megoldásában való konstruktív közreműködés szolgálja a legjobban a sajátos érdekeket, a szocialista országok nemzetközi tekintélyének emelését. Tisztelt Országgyűlés! Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy az ötvenes és hatvanas évek hidegháborús, olykor végsőkig feszült légköréhez képest messzire jutottunk a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének útján. Oly messzire, hogy a kifejezés, melyről egykor hallani sem akartak, bevonult a tőkés országok politikai szótárába is. A kapitalista világ ma már nem a békés egymás mellett élés szükségességét vitatja, hanem időnként annak mikéntje körül igyekszik nehézségeket támasztani. A lényegen azonban ez már szerencsére aligha változtathat. Sok mindent jelent ez, de mindenekelőtt azt, hogy a tőkés rendszer országaiban is felülkerekedőben van a józan reálpolitika, és lassan bár, de egymás után megszületnek a gyakorlati következtetések. Ezért beszélhetünk azokról a nagy eredményekről, amelyekről a külügyminiszteri beszámolóban is hallottunk. Évtizedeken át tartó szívós küzdelemre volt szükség mindehhez. E nagy küzdelemben a szocialista országok igazságukra, egységükre, erejükre, a függetlenségért küzdő vagy azt védelmező népekhez fűződő termesztés szövetségre, a világ békéjét akaró népek bizalmára támaszkodtak. Nem véletlenül említem az igazságot. A szocialista országok ugyanis mindig a béke és a normális államközi kapcsolatok mellett voltak. Nekik tehát nem kellett korrigálniuk külpolitikájuk alapelveit, következésképpen nem hajlandók az emberiség létkérdéseiről folyó vagy folytatandó nemzetközi tárgyalásokat holmi üzleti alkudozásokká alacsonyítani, amelyekben a vevő és az eladó küzd a kedvezőbb árért. Ezzel természetesen nincs szándékomban vitatni az elvi engedmények nélküli ésszerű kompromisszumok létjogosultságát. Az előbbiekre is gondolok, amikor utalok a békés egymás mellett élés mikéntje körüli vitákra. Előbb azonban megjegyzem, hogy ellenségei is vannak, számban nem nagyok, de erőben le nem kicsinyelhetők, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének. Ők még mindig reménykednek abban, hogy meg nem történtté lőhet tenni az üdvös fejleményeket, vissza lehet szerezni az elvesztett katonai fölényt, a rakéták és a nukleáris pusztítóeszközök korában hazardírozni lehet az emberiség békéjével. Nem számolnak azokkal az állandóan ható tényezőkkel, amelyek végeredményben meghatározzák a világpolitikai helyzet alakulását. Amikor állandóan ható tényezőkről beszélek, a szocialista országok létére és erejére, Afrika és Ázsia fiatal, független államainak antiimperialista elszántságára, a munkásosztály, a dolgozó tömegek összefogására, az egész emberiség béke és haladás iránti vágyára gondolok. Elég csak a térképre tekinteni, számbavenni az elmúlt évtizedek, főként az utóbbi háromnégy esztendő eseményeit, 'hogy világos legyen, mely irányba hatnak e tényezők, 'merre halad az emberiség. Azok pedig, akik a békés egymás mellett élés mikéntje körül szorgalmazzák a vitát, olykor szintén hajlamosak elfelejteni a mögöttünk hagyott évtizedek tanulságait. Nem gondolnak arra, mennyi pótolni való van az államok normális államközi, gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolataiban, a hosszú hidegháború után mennyit veszítettek a népek akkor, és mennyit nyerhetnek most. Csak le kell mondani a belügyekbe való beavatkozásról, nemcsak a fegyveresről, a fegyer nélküliről is. Azon érdemes fáradozni, hogy megszilárduljanak az eddigi eredményék, és ne visszafelé menjünk, hanem tovább, előre. Valóban szükség van úgynevezett bizalmat erősítő tettekre, de nem úgy, hogy az egyik fél nyerjen, a másik pedig megrövidüljön. Rendkí. vül erősítené például véleményem szerint a bizalmat, ha meggyőződhetnénk arról, hogy a NATO hadügyminiszterek és tábornokok harcias nyilatkozatait nem hivatalos szereposztás írja elő, sőt megfelelő cáfolatot kapnák a politika felelős tényezőitől. Ha van bizalmat erősítő lépés, akkor annak lehet nevezni a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének minapi állásfoglalását, amely megelégedéssel nyugtázza az elért eredményeket, és további lépésekre buzdít a nemzetközi kérdések békés rendezésének útján. Nem fanyalogni kell, mint egyes nyugati sajtóorgánumok teszik, hanem elfogadni a békére és együttműködésre szólító felhívást. A békés egymás .mellett élés politikájiának eddigi eredményeit egyaránt meg kell védelmezni az agresszív erők támadásaitól, a rossz, gyanús, önző szándékoktól és az értetlenségtől. Meg kell védeni azoktól is, akik — nem tudom, milyen 84 ORSZÁGGYŰLÉSI ERTESlTÖ