Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.
Ülésnapok - 1971-24
1793 Az Országgyűlés 24. ülése, 1973. december 20-án, csütörtökön 1794 A számos jól sikerült létesítmény mellett azonban — sajnos — még mindig vannak olyanok is, amelyek teljesen nem felelnek meg az előbb említett követelményeknek. A tervekben meghatározott növekedési ütem mellett fokozottabban lép előtérbe az eszközök ésszerűbb kihasználásából és a takarékosabb felhasználásból származó nyereségnövelés igénye. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltók az általános, más néven fel nem osztott költségek, az általános adminisztráció, a gazdálkodás irányításának költségei. Ezek jelenleg éves szinten csaknem elérik a 100 milliárd forintot. Ennek az összegnek csupán kétszázalékos csökkentése 2 milliárd forintot jelentene, ami két és fél ezer új lakás építését tenné lehetővé költségvetési, illetve vállalati forrásokból. Mégis azt tapasztaljuk, hogy vállalataink egy része nem különösebben törekszik ezeknek a költségeknek a csökkentésére. Az általános költségek több éven keresztül az árbevételt meghaladó mértékben nőttek. Az idei év az első, amikor úgy tűnik, hogy ezt a folyamatot meg lehetett állítani. Ahhoz, hogy az idén jelentkező kedvező fordulatot tartóssá lehessen tenni, még sok a feladat. Ma még ugyanis csak nagyon kevés helyen tapasztalható ezeknek a költségeknek az átgondolt tervezése. Sok vállalat még azt a nyilvántartási rendszert sem fejlesztette ki, amelynek alapján egy átgondoltabb, tervszerűbb költséggazdálkodást lehetne végezni. Emellett az általános költségek csökkentése nagyon kevés helyen épült be a vállalati ösztönzési rendszerbe. Ezek a költségek úgynevezett feles költségek, közvetlenül a nyereséget csökkentik, tehát a vállalatok megosztoznak a költségvetéssel, és ezeket az adott gazdasági év eredménye terhére lehet elszámolni. Ezért különösen időszerű róluk most, a költségvetés előterjesztésénél beszélni, h°gy jövőre e téren is hasznos változásokat tudjunk elérni. Tisztelt Országgyűlés! Az 1973. évi eredményeket látva, ismerve, nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy munkásosztályunk, termelőszövetkezeti parasztságunk, de a gazdaságirányítás legkülönbözőbb lépcsőfokain levő vezetők és dolgozók is becsületesen és odaadással munkálkodnak közös ügyünk sikerre vitelén. Állami és gazdasági életünkre általában az a jellemző, hogy a gazdálkodó egységek és az állampolgárok nagy többsége a törvényes keretek, a szabályozók és rendeletek által megszabott határok között keresik a maguk és az állam érdekeinek érvényesítését. Vizsgálati tapasztalataink és a dolgozóktól érkező jelzések azonban felhívják a figyelmet arra is, hogy vannak, akik a dolgok megfelelő mederben való haladása láttán, olykor hajlandók egy kicsit „elengedni" magukat. Egyik-másik helyen tanyát ver a nagyvonalúság. Akadnak vezetők, akik úgy érzik, hogy rájuk más törvények vonatkoznak, hogy egyesek nem mindig tudnak különbséget tenni az enyém és a miénk között, nemegyszer eltűrik, vagy szándékosan megteremtik maguk körül a rendetlenséget, a szétzilált számadásokat stb. Ilyen környezetben a fillérnek nincs becsülete, a fillérekből nem lesz forint. A takarékosság ritka vendég. Nemegyszer otthonossá lesznek a cimboraság, az elvtelen személyes kapcsolatok, a kispolgári önzés és a harácsolás. Ezek a jelenségek megjelenési formájukat tekintve nagyon eltérőek. Nemegyszer magasabb érdekekbe burkolva jelentkeznek, mögöttük azonban többnyire megtalálható az egyén, vagy valamely kisebb csoportosulás félreérthetetlen önös érdeke. Indítóokok nemegyszer a személyi presztízs, a hivatali büszkeség, rátartiság, a hatalom megjelenítése, vagy a mértéket nem ismerő reprezentálás. A költséggazdálkodás és a reklámtevékenység vizsgálata során egyes vállalati vezetők ezt meg is indokolták. Véleményük szerint reprezentáció és ajándékozás jelenlegi módja és mértéke szükséges, helyénvaló, az eredményes gazdálkodás és a vezetői tekintély egyik fontos tényezője. Szerintünk viszont ezek a tevékenységek jelenlegi helyzetünkben eltúlzottak, mert például a jelenlegi népgazdasági szinten a reklámra fordított mintegy 2 milliárd forintból 300 millió forintot fordítottunk az elmúlt évben a szükségességét nagyon is vitathatóan ajándékozásokra. A pazarlás okait keresve gyakran találkozunk olyan magyarázkodással, hogy kicsire nem kell néznünk, nem lehet minden részletkérdéssel törődni. De a kicsi dolgok között olyanok is vannak, mint például a folyékony üzemanyag, amelyből csak a közületi gépjárművek mintegy hárommilliárd forintnyit fogyasztanak. Legalábbis ennyit mutatnak ki azok az elszá-, molások, amelyekben sok helyen, enyhén szólva, számos hiányosságot kellett megállapítanunk. Többek között azt, hogy a fogyasztási normákat nem tartják be, a rendelettől eltérő módon állapítják meg, az üzemanyag jegyeket a kiadás időpontjában felhasználásként számolják el már előre, és a vizsgált vállalatok többsége még meg sem kísérelte eddig a tényleges fogyasztás ellenőrzését néhanapján. Gazdasági életünkben előforduló ilyen és ehhez hasonló esetek közvetlen összefüggésbe hozhatók a számviteli és bizonylati rend megsértésével. A már mutatkozó fejlődés ellenére számos helyen ma sem található elfogadható bizonylati album, a számvitel szervezettsége alacsony színvonalú, az elszámolási rend kialakulatlan vagy szabályozatlan. Az állami és állampolgári fegyelemről szólva nem lehet említés nélkül hagyni az ellenőrzés jelenlegi helyzetét és színvonalát sem. A gazdálkodás felügyeleti ellenőrzéséről és a vállalatok belső ellenőrzéséről a kormány éppen ez évben hozott határozatot, az ellenőrzés erősítésére, hatékonyságának növelésére. Ebben nekünk is, a népi ellenőrzésnek is megvan a maga nem kis feladata. Megítélésünk szerint az ellenőrzés, mint a vezetés része és eszköze, csak segítség lehet a gazdasági munka fejlesztésére és nemegyszer a visszaélések, a fegyelmezetlenségek elleni harcban. A megoldást az állami és állampolgári fegyelem további javítása, a vezetés következetes, határozott magatartása és a számonkérés jelentheti. Kérem, ne vegyék rossz néven, ha most itt elsősorban a tennivalókról, munkánkban még