Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-24

1761 Az Országgyűlés 24. ülése, 1973. december 20-án, csütörtökön 1762 lakások aránya már csak 46 százalék volt, s a tervidőszak végére a 100 lakásra jutó személyek száma 305 lesz. Ez azt is jelenti, hogy kisebb városainkban és községeink egy részében lakásfelesleg keletkezik, míg az iparosodó és ipari bázissal rendelkező városainkban a mennyiségi lakáshiányt még nem tudjuk felszámolni. Véleményem szerint a további terveknek e helyzet elemzéséből kell kiindulniuk, az anyagi források differenciált felhasználásával gyorsítva a mennyiségi lakáshiány felszámolásának ütemét. Ugyanakkor a jövőben fokozottan kell számolnunk a meglevő, de rendkívül elavult városrészek rekonstrukciójával is. Kétségtelen, hogy a szanálások növekvő aránya csökkenti a lakásszám emelkedését, mégsem tekinthetünk el a rekonstrukciók meggyorsításától. Engedjék meg, hogy fővárosi példákat említsek, hiszen itt élek, a legtöbb tapasztalatom Budapestről van. Óbudán, Újpesten, Angyalföldön és Csepelen vannak még olyan — korántsem kis lélekszámú — települések, ahol barakokban, vályogviskókban élnek emberek, a civilizáció vívmányaiból csak az elektromos energiát ismerve. Saját tapasztalatomból is tudom, hogy milyen feszítő ellentétet jelent a korszerűtlen települések mellett magasodó új házak léte. Ezeken a településeken túlnyomórészt munkások laknak. Csepelen arányuk eléri a 71 százalékot. Azért nemcsak műszaki és pénzügyi kérdés a megoldás sürgetése, hanem véleményem szerint is mindenekelőtt politikai kérdés. Anyagi lehetőségeink .szűkös volta a megoldást remélhetőleg nem fogja hátráltatni, ha jobban biztosítjuk meglevő eszközeink koordinált és célirányos felhasználását. Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy én is azok nézetét osztom, akik a mennyiségi lakáshiány felszámolását tartják továbbra is elsőrendű feladatnak. Nem szabad elhallgatni az ezzel kapcsolatban felmerülő gondokat sem. A népességpolitikai párt- és kormányhatározatot a lakosság kedvezően fogadta. A háromgyermekes „családideál" megteremtésének egyik feltétele, hogy az épülő lakások lakóterületének nagysága, beosztása jobban igazodjék az igényekhez. Ez természetesen azt jelenti, hogy növelni kell a kétszobásnál nagyobb lakások arányát, ami már jelentős lépés a minőségi igények kielégítése irányában is. Miután a közeljövőben nincs lehetőségünk az átlag lakásalapterület jelentős növelésére, ezért egyik megoldásként javaslom a nyugdíjas korú lakosság igényeit kielégítő lakások, illetve a „nyugdíjasok háza" számának növelését. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a lakótelepi beruházások tervezésekor a helyi adottságokra. Ahol a demográfiai adatok az átlagtól eltérő lakásnagyságot, egészségügyi és más kommunális ellátást indokolnak, ott legyen mód eltérni a normatívaktól. Jó példaként említem a csepeli lakásépítést. A folyamatban levő beruházás 4.6,1 négyzetméteres átlagos lakásnagysága még nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a csepeli családok nagysága nagyobb az átlagnál. A következő ütem beruházása — a főváros vezetőinek hathatós intézkedései eredményeként — lakásnagyságban, óvodai-iskolái férőhelyek számában, a járóbetegellátás terén az átlagnál magasabb színvonalat biztosít. Ugyanakkor, ahol a lakótelepek az átlagosnál magasabb ellátási színvonallal rendelkező környezetben épülnek, csak az indokoltan szükséges fejlesztés valósuljon meg. A lakásépítés eszközigényes, magas szervezettséget igénylő komplex feladat. Ma még nem tudjuk a jogos igények egy részét kielégíteni. Éppen ezért a rendelkezésre álló anyagi eszközök jó, céltudatos felhasználása, munkánk minőségének javítása mindannyiunk dolga és kötelessége. Úgy érzem, hogy ehhez módszereinket is finomítani kell. A lakásépítéssel kapcsolatos érvényben levő normatívák elavultak, merevek. Korszerűsítésük jelentősen hozzájárulna a helyi adottságok, a fejlesztési igények és elképzelések, az anyagi lehetőségek jobb összehangolásához. 1974-ben a tanácsok célcsoportos beruházásaiból 12,8 milliárd forintot lakásépítésre fognak fordítani. Ez az összeg önmagáért beszél. A cél is, az anyagi felelősség is kötelez bennünket a hatékony, differenciált gazdálkodásra. Munkásosztályunk, dolgozó népünk nagyszerű helytállással évről évre nagyobb eredményekkel teremti meg fejlődésünk anyagi alapjait, és joggal várja el tőlünk, hogy a gazdálkodás hatékonyságának növelésével, differenciáltabb fejlesztéssel biztosítsuk az életszínvonalat jelentősen befolyásoló lakáskörülmények gyorsabb ütemű javítását. Mielőbb fel kell számolnuník a múltból ittmaradt egészségtelen, elavult munkás lakónegyedeket. Meg kell teremtenünk a magasabb színvonalú egészségügyi ellátás, az általános és középiskolai oktatás, a megnövekedett szabad idő kulturált eltöltésének szükséges feltételeit. Az 1974. évi költségvetés törvényjavaslata biztosítja politikai és gazdasági céljaink megvalósítását. Magam és munkástársaim nevében is ígérem, hogy végrehajtásán minden erőnkkel és lelkesedéssel munkálkodni fogunk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló dr. Guba Sándor képviselőtársunk. DR. GUBA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! A Somogy megyei tanács rendelőintézetében 13 éve foglalkoznak korunk egyik legelterjedtebb népbetegségével, a cukorbajjal. Adataik szerint ez alatt az idő alatt a megye cukorbetegeinek száma megötszöröződött. Az ipari fejlődés, a civilizáció és az urbanizáció térhódításával megváltozott az ember környezete, életmódja és megváltoztak betegségei is. A régi népbetegségek helyett újak jelentkeznek. Ide sorolhatók a cukorbajon kívül az elhízás, az érelmeszesedés, illetve a szívinfarktus is. Országosan ma mintegy 3 millióra becsülik a kövér emberek számát, mintegy 200 000 a ténylegesen cukorbetegek száma és 400 OOO-re tehető a tünetmentes eset. Legalább 2 millió azok száma, akik kedvezőtlen körülmények között szintén