Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-22

1621 Az Országgyűlés 22. ülése, 1973. október 4-én, csütörtökön 1622 ELNÖK: Bartha János képviselőtársunk következik szólásra. BARTHA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa tagjainak és az államtitkároknak a jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslatot én is jónak tartom. Helyeslem, amit szabályoz, és ahogyan szabályoz, s egyetértek azzal is, amit nyitva hagy. Felszólalásomban erre még visszatérek. Erénye és erőssége a törvényjavaslatnak rövidsége, tömörsége, áttekinthetősége. A törvényjavaslat az alkotmányhoz közvetlenül kapcsolódik, erre az előttem felszólalók utaltak. A Minisztertanács tagjainak és az államtitkároknak jogállását az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően, a kialakult gyakorlat figyelembevételével határozza meg. A törvény rendelkezéseinek jelentősége tehát nem újszerűségében, hanem abban áll, hogy rendszerezetten és áttekinthetően összefoglalják a jogállásra, a jogokra és kötelezettségekre vonatkozó lényeges, kialakult szabályokat. Erénye a törvényjavaslatnak — és ezt nagyon kiemelném —, hogy az államjogi felelősségre koncentrál, szoros összefüggésben a felelősség alanyainak az állami szervek hierarchiájában betöltött helyével. A javaslat a Minisztertanács tagjai és az államtitkárok felelősségének meghatározásakor elsőként a törvényességért való felelősséget jelöli meg. Ezzel is kifejezésre juttatja azt a gyakorlatban már régóta érvényesülő tételt, hogy a törvényesség megtartása, a törvényesség biztosítása valamennyi állami szervnek elsőrendű feladata, a Minisztertanácsnak éppen úgy, mint a helyi szerveknek. A törvényes rend az alkotmányos kormányzat alapkritériuma. Világosan megfogalmazza a törvényjavaslat, hogy a magas állami funkció gyakorlása során a Minisztertanács tagjainak, az államtitkároknak büntetőjogi, polgári jogi, munkajogi és államigazgatási jogi felelőssége azonos a többi tízmillió magyar állampolgáréval, így helyes, így demokratikus, így van összhangban az állampolgári jogegyenlőség elvével, és ez nem ellentétes azzal, amit Korom elvtárs expozéjában elmondott, hogy az elbírálásnál a mérce magasabb kell hogy legyen. A miniszter, államtitkár az irányítása alá tartozó népgazdasági ágazaton túl az államigazgatás legfelsőbb szervének kollektív tevékenységéért is felel. Több szó esett már erről. Itt annak vagyunk tanúi, hogy a legmagasabb államigazgatási szerveinknél is magasabbra emeltük a mércét. Ha nem is deklarálja a törvény ezzel párhuzamosan, de érezhető, hogy ehhez igazítottuk, javítottuk a feltételeket is. Szorosan összefügg ezzel az államtitkári intézmény, és az államtitkári felelősség. A miniszteri államtitkár jogosítványai bizonyos — úgy mondanám — lélegzetvételt jelentenek a miniszter számára. Nem merem úgy fogalmazni, hogy tehermentesítik a minisztert, hiszen óriási — ismerjük — ez a terhelés akkor is, ha az államtitkári intézmény jól működik. Nos, itt tenném szóvá, hogy talán gyorsítani kellene a miniszteri államtitkárok sorainak rendezését, ne csak lehessen, hanem legyen is a minisztériumokban államtitkár. Bevezetőmben arra céloztam, hogy ide kívánkozott volna annak jogszabályi rendezése, miként bíráljuk el az interpellációra adott válaszokat, ha azokat az interpelláló képviselő, vagy az Országgyűlés nem fogadja el. A törvény előkészítése során ez vita tárgyát képezte. Több megfontolásból mégsem hiányolom, hogy most nem került szabályozásra. Azt hiszem, hogy tovább kell érlelni azt az igényt, amit a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa az államélet és a szocialista demokrácia továbbfejlesztése témakörében úgy fogalmazott meg, hogy „a képviselőknek az ország érdekeit szolgálva kell szorgalmazniuk választókerületük fejlesztését"! Az elvárás, ennek a bizonyos országos érdeknek a szem előtt tartása, a tennivaló világos, indokolt, helyes, de a gyakorlatban egyik napról a másikra nem mindig érvényesül. Amilyen jogos a népgazdasági érdekek igenlése, szem előtt tartása a képviselő részéről, az is igaz, hogy van bizonyos részrehajlás, helyi sovinizmus. Nem mindig tudjuk elkerülni azt a hatást, amit úgy tudnék kifejezően közelíteni, hogy a testhez az ing mindig közelebb áll, mint a kabát. A helyi problémák gyakoribbak, ismertebbek, számunkra látszólag sürgősebbek. Talán ebből ered az, hogy az interpellációk számos esetben kimondottan helyi érdeket céloznak. Olykor magunk is mérlegelhetnők az országos érdeket, de ezt feledve a miniszterre bízzuk, és tőle el is várjuk az egybevetést, nem titkolva, sőt egyenesen kérjük, úgy mérlegeljen, hogy választókerületünknek ebiből haszna legyen, a mi gondunk megoldódjék. Tehát ez elég bonyolult dolog. Ügy ítélem meg tehát, hogy az interpelláció tartalmát, a miniszter válaszát, és annak esetleges konzekvenciáit a további tapasztalatok alapján fontolgatni kell. Biztos, hogy idővel szabályozni fogjuk, de talán nem is itt. Tisztelt Országgyűlés! Már utaltam arra bevezetőben, illetve az expozéban a miniszter elvtárs is, hogy régi jogalkotási adósságot rendeztünk, amidőn az előttünk levő törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjesztettük. Hozzáteszem, a kormány és a kormány tagjai személy szerint is rászolgáltak a bizalomra. Akik végighallgatták Fock elvtárs expozéját a kormányzati munkáról, vagy Dimény elvtárs beszámolóját az élelmiszer-gazdaság helyzetéről, és figyelemmel kísérték a parlamenti vitát, csak megerősíthetik erről a bizalomról vallott megállapításomat. Igen nagyra értékelem a kormány tagjainak azt a munkáját is, amely nem a parlament plénumán, sőt nem is a minisztérium falai között zajlik le. A kormányzati munkáért, a népgazdasági tervek végrehajtásáért, a területi gondok megismeréséért és rendezéséért, az ágazat dinamikus, fejlesztéséért érzett felelősség tükröződik abból például, ahogyan Csanádi elvtárs, Dimény elvtárs, Bondor elvtárs vagy helyetteseik évek