Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

155 Az Országgyűlés y. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 156 ket, hogyan szervezzük meg az irányítást, a végrehajtást és az ellenőrzést. A kormányprogrammal összefüggésben belpolitikai életünk olyan kérdéseiről kívánok szólni, amelyeket képviselőtársaim a vitában már jórészt érintettek, és megoldásuktól döntő mértékben függ további előrehaladásunk. A szocializmus magasabb szinten történő építése megköveteli az államhatalmi és államigazgatási szervek önállóságának, népünk előtti felelősségének növelését, az államigazgatási munka színvonalának emelését. Ez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy államunk még jobban betöltse hivatását, a szocializmus építésének szervezésében, a gazdasági és kulturális élet irányításában. Az államélet fejlesztésének fontos feladata — az új tanácstörvény rendelkezéseinek és szellemének megfelelően — a tanácsok munkájának fejlesztése. Mindenekelőtt e munka hatékonyságának és demokratizmusának az eddiginél jelentősebb növelésére van szükség, hogy a törvényes keretek között gyorsabban, kevesebb formalitással és több szakértelemmel intézhessék a lakosság ügyeit. A tanácsok és apparátusaik, amelyeknek a munkája az utóbbi időben jelentősen fejlődött, alapvetően betöltik szerepüket. A pozitív változások ellenére azonban sok ügyet még mindig legalább eggyel magasabb fórumon intéznek, mint ahol kellene. Ez is közrejátszik abban, hogy gyakori még a bürokratikus ügyintézés, nem kevés a papirosmunka, sokszor feleslegesen nagy adminisztrációval, huzavonával jár a legegyszerűbb ügyek intézése is. Az államigazgatási munka feladata, hogy következetesen végigvigye a tanácsok önállóságának, hatáskörének növelését, hogy közelebb kerüljön az ügyek intézése a lakossághoz. Tudjuk, hogy a nagyobb hatáskör, a döntési jog nem pusztán elhatározáson múlik. Ahhoz, hogy a tanácsok élni tudjanak az önállósággal, még több, magas képzettséggel rendelkező, a közigazgatási munkában jártas, széles látókörű szakemberre van szükség. A szűkös anyagi lehetőségek — és gyakran a munkafeltételek mostohasága — nem nagyon vonzották a tanácsokhoz a szakembereket. Ez is indokolja a tanácsi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésének fokozását, a jobb technikai ellátottság megteremtését, a tanácsi dolgozók képzésének és továbbképzésének korszerűsítését. Igen fontos az is, hogy éljünk a tanácsi munka fejlesztésének eddig még jórészt kihasználatlan lehetőségeivel. Vonjuk be még jobban a lakosságot a város- és községpolitikai célkitűzések kimunkálásába, a fejlesztési tervek előzetes megvitatásába, a végrehajtásba, az állami munka ellenőrzésébe, a közügyek tevékeny intézésébe. A dolgozók egyetértése és elismerése kíséri a pártnak és a kormánynak a szocialista demokrácia kiszélesítésére irányuló erőfeszítéseit, azt a gyakorlatot, hogy rendszeresen a közvélemény elé tárja elképzeléseit, véleményt kér minden nagy horderejű kérdésben, és a különböző hozzászólásokat, javaslatokat gonddal tanulmányozva, azokat figyelembe véve, dolgozza ki a maga elképzeléseit. A dolgozók alkotó közreműködésének, közéleti tevékenységének még szélesebb körű érvényesítése minden szinten ilyen munkastílust és felfogást igényel. Olyan gyakorlat szükséges, hogy társadalmi és gazdasági életünk minden területén még hatékonyabban érvényesüljön a szocialista demokratizmus, hogy ily módon is erősítsük államunkat, a dolgozó nép hatalmát. Ennek többek között nélkülözhetetlen feltétele, hogy végre minden gazdasági vezető megértse: az üzemi demokrácia gyakorlása és az ehhez szükséges feltételek biztosítása a vezetői tevékenység szerves része. Noha az utóbbi időben sokszor és sok helyen napirendre került ez a kérdés — és van is előrehaladás — még korántsem megnyugtató a helyzet. Több vállalatnál még mindig valamiféle tehernek, nem pedig a fejlődés mással nem pótolható segítőjének tekintik az üzemi demokráciát. Az ilyen magatartással nem békélhetünk meg. Feladataink megoldása szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy az adott vállalatnál a munkásközösség vagy csak néhány vezető gondolkozik-e azon, mivel mozdíthatná előre a fejlődést, hogyan lehetne hasznosabban, okosabban gazdálkodni. A jó vezető, a szakember kezdeményezései is — amelyekre nagy szükség van — gyorsabban megvalósulnak, a fejlődést fékező nézetek és tényezők könnyebben legyűrhetők a demokratikus légkörben. A néphatalmat megtestesítő Országgyűlésünk fórumáról is hadd emlékeztessük mindazokat, akiket illet: a munkásdemokrácia és annak fejlesztése szerves része szocialista rendszerünknek. Aki ezt lebecsüli, az nem érti, nem látja világosan pártunk és kormányunk egész politikáját. Nem igaz az az állítás, hogy a munkásemberek nem tudnak érdemben hozzászólni az üzem, a vállalat, az intézmény ügyeihez. Tudnak és szívesen segítenek is, ha igénylik és figyelemre méltatják észrevételeiket. Lehet, hogy az egész áttekintésére megfelelő információmennyiséggel nem rendelkeznek — bár ezt is meg lehet talán adni nekik —, a legfontosabb információnak azonban mégis ők vannak a birtokában : a valóság, a gyakorlat tanulságait, kérdésfelvetéseit leghitelesebben ők közvetíthetik. Az üzemi demokrácia egyáltalán nem csorbítja a gazdasági vezető egyszemélyi felelősségét. Ellenkezőleg, megalapozottabbá teszi a döntéseket, hozzájárul a jó munkahelyi légkör megteremtéséhez. A fejlődés olyan tartalékait hozza mozgásba, amit mással nem pótolhatunk. Itt az anyagi javak megbecsüléséről, védelméről és gyarapításáról is szó van. A vezetés minden szintjén behatóan kell foglalkozni azzal a megállapítással, amely a szakszervezeti kongresszuson elhangzott: a napi munka gyakorlatában a dolgozók sok helyütt nem érzik kellőképpen, hogy a gyár, a vállalat az övék is. Üzemi demokrácia nélkül nem teremthető olyan légkör, amelyben a dolgozó ember gazdának, jelentős tényezőnek érezheti magát a munkahelyén. Ha a munkás nem érzi eléggé, hogy az ő gondolatain, ötletein, javaslatain, az ő mindennapi tapasztalatain is múlik a vállalat sikere, akkor számára a munkahely, a gyár nem jelent egyebet, mint kereseti lehetőséget. Aki nem tapasztalja, hogy számít a véleménye,