Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-15

1183 Az Országgyűlés 15. ülése, 1972. december 13-án, szerdán 1184 Bizalomból fogadom- el .mindenekelőtt és azt hiszem nem kis dolog az erkölcsi erő és magunk mögött tudása bárki számára jóleső. Nagyon (mély benyomást tett rám Pullai elvtársnak a felszólalása. Nemcsak tárgyilagosságával, nemcsak körültekintő magyarázatával, hanem azzal a pár mondattal is, amit a nemzet önbecsüléséről és /magunk megbecsüléséről mondott. Kulturális életünk egyik vezető elvtársa, amikor felszólalásomra készültem, azt mondotta, hogy pénzt ne kérjék, mert azt valószínű, hogy nem kapok. (Derültség.) Persze, hogy nem kérek (mondtam, most az utolsó napon ezt már úgysem lehet. (Derültség.) De végül is, amiről itt szólni akarok, mind pénzzel függ össze, talán ez teszi jogosulttá, hogy mégis itt a költségvetési vita keretében egy olyan cégnek az üzenetét ü tolmácsoljam önöknek, amiről ugyan mindenki beszél, mindenki tud, de sok kérdését valószínűleg nem ismerik olyan pontosan, imint ahogy az a valóságban van. Engedjék meg, hogy türelmüket még egy negyedórára igénybe vegyem, (Derültség.) próbálom röviden. Elöljáróban úgy gondolom, pár szót kell azért szólnom a művészeti élet mozgásáról. Anynyi mindent mondanak erről, annyi mindent gondolnak az emberek. Szobrász szól erről, aki ebben él, ezt csinálja, ebben hisz és ezért él. Mostani szerepében tulajdonképpen műkedvelő — a másik az igazi élete, de ezt a mostanit is vállalom, mert nem ellentétes azzal. Ügy hiszem, ma Magyarországon a művészeti élet pozitív és fő vonulatai kulturális életünk jelentős tényezői. Összetett ez a szellemi (mozgás. Nem kizárólag a képzőművészetről beszélek, mert mindenekelőtt szeretném még azt is elmondani ,— közhely ugyan —, hogy a művészet egy és oszthatatlan, nincs muzsika, nincs zene, nincs építészet, nincs képzőművészet, művészet van. Egy mellékmondat erejéig hadd jegyezzem meg azt is, nem ellenlábasa az egzakt tudománynak, hisz végül is a tudomány mit igazol? Azt, hogy az intuíciónak még nagyon sok egzakt dologban is hallatlan jelentősége van. Akár a mérnöki tevékenységben a vegyészet, vagy orvostudományban, de még a matematikában is. Tehát nem valami humánoentrikus dolog, és nem valami matematika-centrikus ellenesség az, amiről beszélek. Azt hiszem a szellemi lét ilyen vonatkozásban is egy és oszthatatlan. Ez bizonyos. Visszatérve az előbbi kérdésre, valóban úgy érzem, a művészi élet az utóbbi években szimpatikus, . pezsgő mozgáat mutat. Sokszínű próbálkozások is vannak. Sokszor ezeket a próbálkozásokat fitymálják ugyan, mert még vannak és mindig is lesznek, akik személyes ízlésüket közízléssé glorifikálják és azt hiszik, hogy ami nekik nem tetszik, az már a közízlésnek rnegbotránkoztatója és káros a közösségnek. Néha még hisztériás félelem, valami „itt a szellemiség, a művészet vége" is eszükbe jut talán. Legtöbbször a kicsit elvontabb művekkel kapcsolatban következik be, ahol tulajdonképpen saját intellektuális létünk egészének, képzeteinknek, gondolattársító készségünknek is szerep jut. A műveknek kissé társaivá kell lennünk, befogadóivá és nemcsak nézőivé. Most ugyan már közhely, de sokan nem gondolták volna, hogy egyszer valaha Mondriannak a kis négyzetei, amin sok kollégája is mosolygott, vagy akár Vasarelynek művészete egyszer egy modern városkép gondolattársító, segítő motívumává tudnak válni. Úgy hiszem, hogy kulturális politikánk ezeket a dolgokat mind felismerte és tulajdonképpen vállalja is ezt a mozgást. Szeretném hangsúlyozni, nem érzem, hogy ez a kulturális politika bizonytalan volna. Én ezt a kulturális politikát határozottnak érzem, de nem érzem — hál'istennek — merevnek. A művész — ha őszinte — alkotásaiban intellektuális lénye, képessége, hite, legbensőbb boldogságának, alkatának, törvényszerűségeinek engedelmeskedik, hogy ennek a nehezen körülírható csodának sokféle nemes vonulata van, azt hiszem nem kétséges. Tulajdonképpen ezekből az erőkből tevődik össze egy nép, egy ország sajátos szellemi képe. Természetes, hogy ezt minden nép saját belső strukturális erői, hagyományai, közműveltsége, társadalmi igénye, erkölcsi és anyagi figyelme alakítja ki. A kérdésbe ezek is beletartoznak és ezért azt hiszem, nagyon nagy dolog, hogy nem merev kulturális politikánk. Ha most átgondolom további dolgainkat, úgy hiszem, hogy gazdasági szerkezetünk, ami ezt a kulturális politikát alátámasztja, az is jó. Magunk nem látszik ugyan belőlünk ki — de végül is úgy igaz, hogy a művészek is elég praktikus lények, tehát elég jól körül tudtuk venni magunkat gazdasági lehetőségeikkel. Olyanra gondolok, mint a Művészeti, Alap, olyanra gondolok, mint a kulturális alap, olyanra gondolok, mint az állami beruházások kérdése, de mégis valahol ezek körül a kérdések körül van feszültség a szakmában és őszintén meg kell mondjam, van bennem is egy kis szorongás. Néha egy közérzet is komoly jel lehet és jelezheti, hogy valami nincs rendben. Nem akarom én itt a saját házunktáját pertraktálni, akár a Művészeti Alapot, amelyiket most az utóbbi időben erős kritikák érnek képcsarnoki és egyéb kérdések tekintetében. Biztos, hogy itt valami belső konfliktus van, meglehet, hogy valami alapvető kérdés nincs tisztázva még azoknál az embereknél sem, akik lebonyolítják — bocsánat a katonáktól —, tehát őrvezetői szinten csuklik és önmaguk sem tud-. ják, hogy hol kereskedők, hol akarnak egy képet eladni, de tulajdonképpen valahol szeretnék, hogy kultúrpolitikusok legyenek. Nem azok, nem.. is kell kultúrpolitikusoknak lenniük, azt másoknak kell csinálni, mások csinálják, mert jobban csinálják. Tulajdonképpen úgy tűnik, mintha időnként belepancsolnának a dologba. — Elnézést, talán nem egy parlamenti terminológia, dehát kicsúszott a számon. A Központi Bizottság és a Politikai Bizottság is többször kinyilvánította, hogy a kulturális ter-. mékek nem áruk. Mélyen tisztelt Országgyűlés ! Mindig lesz

r nek olyanok, akik mindent, mindenkor árunak,, tekintenek. Nagyon, nagyon szép, nagyon-nagyon jó volna, ha nem így volna, sajnos a mü

T veszeti termékeket, a művészetet is nagyon £CK kan árunak tekintik. Megint — tulajdonképpen