Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-2

99 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 23-án, szerdán 100 dolgozók és vezetők színvonalas képzésére és továbbképzésére. A negyedik ötéves tervben a kereskedelmi dolgozók képzésére anyagi eszközökben többet fordítunk, mint előtte bármikor. Többek között 16 új szakmunkásiskolát létesítünk az ország különböző tájain. Ezekben az intézményekben a tanulók korunk követelményeinek megfelelően sajátíthatják el a kereskedelmi és a vendéglátóipari szakmákat. Az utánpótlás biztosítására azért is fokozott gondot kell fordítanunk, mert a kereskedelem sem mentes a munkaerővándorlástól. Sőt, nem túlzás, hogy egyike azoknak a munkaterületeknek, ahol a legmagasabb a fluktuáció. Vállalataink egyrésze létszámgondokkal küszködik. Tisztelt Országgyűlés! Hacsak vázlatosan is, de talán sikerült érzékeltetnem, hogy felfogásunk szerint a belkereskedelemre milyen feladatok hárulnak a kormányprogramból fakadóan, és mit szándékozunk megvalósításukért tenni. Ahhoz azonban, hogy jól, sőt mind jobban teljesíthessük kötelezettségeinket, nemcsak a megfelelő anyagi feltételek előteremtése, a kereskedelmi dolgozók és vezetők cselekvési egysége, tudatos ügybuzgalma, szorgalma szükséges, hanem, kérem, ne vegyék rossz néven, a kereskedelmi munka nagyobb megbecsülése és elismerése is. Meggyőződésem, hogy a kereskedelmi dolgozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lakosság megbecsülését és megelégedését kiérdemeljék. Tisztelt Országgyűlés! A kormány munkájáról elhangzott tájékoztatóval és az új programmal, mint országgyűlési képviselő is egyetértek, elfogadását javasolom. (Nagy taps.) ELNÖK : Varga Sándor képviselőtársunk következik szólásra. VARGA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Szocialista társadalmi és gazdasági építésünk eddigi eredményeit ismerte el és adott bizalmat ez év április 25-én a magyar nép. Társadalmi és gazdasági fejlődésünk perspektívái egységbe forrtak a széles tömegek akaratával. A kormányelnöki expozéból a betűk és a számok mögött látni és érezni kell a dolgozó ember, illetve az emberekről való gondoskodást. Ügy vélem, így helyes, szükséges törődni a dolgozó emberek gondjaival, tekintettel arra, hogy az általunk kis dolognak tartott ügyek-bajok és gondok egyes embereknél vagy embercsoportoknál rendkívül nagy gondnak számíthatnak. A velük való törődés, gondoskodás sokszorosan megtérül a dolgozó emberek tettrekészségében, társadalmi rendszerünkhöz való hűségben, odaadásban, politikai aktivitásban. Űgy vélem, ezt figyelembe nem venni nem volna helyes. A kormányelnöki expozé kapcsán szeretnék röviden közvetett formában a mezőgazdasági gépgyártással foglalkozni. A több mint húsz esztendeje a mezőgazdaságban elkezdett szocialista átszervezés mérhetetlen nagy munkát, sok-sok töprengést, politikai erőfeszítést testesít meg, s ma már az átszervezés egyik történelmi tapasztalata, hogy a szövetkezeti gazdaságok viszonylag gyorsan nagyüzemmé rendeződtek. Az utóbbi években, különösen 1970-ben sok pozitív jellegű változás történt a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek gépi-technikai bázisának fejlődésében. A gépek utáni kereslet élénkült, fokozódott az új, korszerű gépek iránti igény. 1970-ben az Agrotröszttől a mezőgazdasági üzemek körülbelül 3,5 milliárd forintért vásároltak gépeket és jellemzőként hadd említsem meg, hogy ez kétszerese az 1968. évinek és körülbelül másfélszerese az 1969. évi beszerzésnek. A gépvásárlások ilyen kedvező jellegű alakulásában természetesen szerepe van a közgazdasági szabályozóknak. Épületberuházásokhoz adott támogatások csökkentése, gép javítási dotáció teljes eltörlése, az állami támogatások körének szűkítése, inkább ösztönzött az új gépek beszerzésére, mint a gazdaságosan és biztonságosan nem üzemeltethető gépek javítására. Hozzájárult továbbá a szocialista importból származó gépek megvásárlására, rendelkezésre bocsátott jelentős összegű hitel is. Természetesen ebből a pozitív jellegű fejlődésből nem lehet azt a következtetést levonni — az elért vitathatatlan és elismerésre méltó fejlődés ellenére sem —, hogy e téren minden rendben van. Csupán egyet szeretnék megemlíteni — a korszerűsödés ellenére — a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben amortizálódott, de ki nem selejtezett gépek értéke egy év alatt csaknem húsz százalékkal gyarapodott, a géppark elavult, 50—60 százalékos kapacitású, a javítási költsége magas. Korábban módomban volt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában annak külön bizottsági tagjaként egy jelentés készítésében részt venni, amelynek tárgya: „A korszerű technika alkalmazása és a termelőszövetkezeti tagok foglalkoztatása" összefüggésének vizsgálata volt. Ennek kapcsán statisztikai adatokkal alátámasztottan a tényhelyzet valóban az, hogy 1949től 1968-ig több mint 700 ezer fővel csökkent a mezőgazdasági aktív keresők száma. A csökkenésből mintegy 90 százalék a férfi és 10 százalék a nők számának csökkenése. Jelenleg a mezőgazdasági üzemekben, termelőszövetkezetekben az a helyzet, hogy a foglalkoztatottak átlagos életkora a statisztika alapján országos szinten: férfiaknál 53,3 év, nőknél 55,6 év. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a 60 éven felüli férfiak arányszáma 42,6 százalék, míg az 50 éven felüli nők arányszáma 55,6 százalék. Tehát, miután elsősorban a fiatal korosztály helyezkedett el a népgazdaság más területeire, a mezőgazdaságban maradt munkaerő nem mutat kedvező képet kor, férfi és nő összetétel szempontjából. Figyelemre méltó, hogy a korábban részesművelést vállaló ipari munkások száma is csökkent, sőt az ipari munkások feleségei sem vállalnak idényjellegű munkát a termelőszövetkezetekben. A gépesítés fokozása, korszerű technika alkalmazása további ellentmondást is szült, munkaerő-felesleget támasztott, ugyanakkor munkaerőhiány is jelentkezett. A hatékonyság növelése munkaerőt szabadított fel, ugyanakkor a f