Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

993 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október 11-én, szerdán tározza meg, amelyeket a fogyasztó fizet meg. Erre mutat az is, hogy például az első negyedévben mutatkozó, viszonylag magas, 11 százalékos zöldségárnnövekedés nem a termelés miatt alakult ki. A kereskedelem a téli jelentős raktárkészletének veszteségeit — szerintem helytelenül — éppen a legdrágább korai zöldségeknél hárította a fogyasztóra. Ezek azért figyelemre méltók, mert legtöbbször csak a termelő és a fogyasztó kerül szembe egymással. Nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból sem helyes, hogy a kereskedelem minden növekvő költségét és jogos, vagy indokolatlan kárát a fogyasztóra hárítja a kereskedelem belső szervezésének, technikai ellátottságának javítása helyett. Tapasztalható hiányosságokat csak következetes és szigorú ellenőrzéssel lehet csökkenteni, és minél előbb kulturált kereskedelmet kell kialakítani. Ez kizárja azt a tűrhetetlen állapotot, hogy kofakereskedelemhez hasonlóan ömlesztett áruval folyjék az állami és a szövetkezeti üzletekben az árusítás. Ez igen nagy lehetőséget ad a minősítésből adódó manipulációkra. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a korszerűsített ZÖLDÉRT és MÉK, mint ahogyan Bács megyei képviselőtársam is szólt, befolyásoló szerepe elégtelen, különösen a nyári hónapokban. Az új kereskedelmi módszerek még nem bontakoztak ki, mert a gazdasági és szervezeti korszerűsítés nem fejeződött be ebben a szakmában. A kereskedelem közgazdasági szabályozói sem megfelelőek, ezért állami intézkedések is szükségesek a forgalmazási feltételek javításához. Erre pedig azért van szükség, mert a mai kereskedelmi felkészültséggel nem tudjuk megoldani a fogyasztók növekvő árumennyiséggel való ellátását. Állampolgáraink joggal várják el a termelőüzemektől, hogy nemcsak jövedelmezően gazdálkodjanak és ezzel csökkentsék az állami támogatást, hanem azt is, hogy a gyümölcs-zöldségből, a többi élelmiszerhez hasonlóan, a folyamatos ellátást, az elegendő mennyiséget, a kívánt választékot, és a mai igényeknek megfelelő minőséget biztosítsa. A kereskedelemtől pedig joggal kívánja meg, hogy a legrövidebb úton juttassa el a termelőtől a fogyasztóig az árut minél kisebb költséggel. Ma már elkerülhetetlen a kulturált kereskedelem még ebben a termékkörben is szükséges. Kedves Képviselőtársaim! Az eddigi hozzászólásokban nem történt utalás az erdő- és fagazdálkodásunkra, pedig ez mezőgazdaságunk szerves része. Erdőgazdálkodásunk népgazdasági és egészségügyi jelentősége mindjobban növekszik. Lakosságunkat közvetlenül is érintik ennek az ágazatnak eredményei. Nemcsak az a tény, hogy biztosított a tűzifaellátás, de az építőipar és a bútoripar is mindjobban támaszkodhat a hazai fagazdaságra. Az erdők emellett mind nagyobb szerephez jutnak a dolgozók pihenésében, üdülésében is, de mind nagyobb szerephez jutnak a környezetvédelemben. Ezért a jövőben fokozottabb figyelmet kell fordítanunk nemcsak az erdő- és fagazdaság fejlesztésére, de fokozni kell a társadalmi összefogást annak érdekében is, hogy megvédjük és ápoljuk mindannyiunk kincsét, az erdőt, Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! másfél órára felfüggesztem. (13.42.) 994 Az ülést (Szünet: 13.42—15.14. — Elnök: DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat folytatjuk. Szólásra következik S. Hegedűs László képviselőtársunk. S. HEGEDŰS LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! így a vita végén kevés téma marad a hozzászólónak, s azt hiszem az elvtársak elnézik, ha a leírt anyagot félreteszem. Három kérdésről szeretnék szólni. Az egyik az előterjesztett anyaghoz és a szóbeli beszámolóhoz kapcsolódik. Dimény elvtárs előterjesztésével teljes mértékben egyetértek. Sőt, úgy értékelem, hogy ez az előterjesztés példája lehet annak, hogyan lehet egy bonyolult, dinamikus fejlődésben levő ágazatról tudományos korrektséggel és szolidsággal, mégis politikusán és közérthetően szólni. A párt agrárpolitikájáról és az ágazatban elért eredményekről sok dicséret hangzott el. Elismeréssel szóltak a politikáról, s dicsérték a minisztérium munkáját. Mégis azt hiszem, Dimény elvtárs és a minisztérium dolgozói egyetértenek azzal, ha a beszámolóból azt a részt húzom alá, amelyik arról szól, hogy ezeket az eredményeket elsősorban azok érték el, akik a földeken és a munkapadok mellett dolgoznak, akik az üzemi vezetés nehéz feladatait végzik. Munkaterületemen, a népfrontmozgalomban az utóbbi két évben számos munkás-paraszt találkozót szerveztünk. Ezeken a találkozókon a munkás-paraszt szövetség nagy általános problémái mellett körülbelül ugyanazok a részproblémák vetődtek fel, amelyekről Nemeslaki elvtárs is szólt. Ezek közül a legélénkebben vitatott kérdés az olcsó élelmiszeripari cikkek hiánya, húsfélékből, töltelékárukból és a zöldségfélékből. A vita során is kiderült, de személy szerint is az a meggyőződésem, hogy elismerve mindazt a gondot és problémát, amely a zöldségtermelésben és a húsfélék feldolgozásában és forgalmazásában van, mégis ezeken a gondokon a jelenlegi árualapok felhasználásával rövid idő alatt lehet segíteni. Igaz ugyan, hogy az embereknek meg lehet magyarázni a politika nagy összefüggéseit és azt is, hogyan tudjuk nagy, átfogó gondjainkat megoldani. Mégis azoknál, akiknél az áruhiány vagy az áru drágasága mindennapi gondot okoz, nem magyarázatra van elsősorban szükség, hanem konkrét intézkedésekre. Nem arról van szó, hogy nem volna elegendő hús ma, sőt arról sem, hogy nincs elegendő zöldség, különösen a fő idényben. Véleményem szerint arról van szó, hogy a kereskedelem, elsősorban a kiskereskedelem az olcsó áruk értékesítésében nem eléggé érdekelt. Ezek az áruk nemcsak olcsóak és kisebb rajtuk a haszon, az árrés, hanem romlékonyabbak, nehezebben forgalmazhatók. A társadalomnak, a társadalmi szervezeteknek, a népfrontnak és a szakszervezeteknek, de különösképpen az illetékes kormányzati szervek-