Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-2

93 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 23-án, szerdán 94 nem rendel, mert be kell állnia, egy készletszintre. Ez a jelenség már fellelhető volt 1968 végén és 1969 elején is. Akkor a termelőegységek tovább gyártottak saját kockázatukra, de amikor pénzügyi lehetőségeik kimerültek, csökkentették a termelést. A készletek pénzügyi gondjai rendeződtek és 1969 közepén már vasárnapi túlórára szólították fel a gyárakat az ellátás érdekében, és megindult a hajsza az áruk iránt belföldön és külföldön egyaránt. Most újból ilyen jelenségek tapasztalhatók és véleményem szerint nem megnyugtató, hogy másfél-két évenként ilyen kapkodás jelentkezzék mind a termelés, mind a fogyasztás területén. Kedves Képviselőtársak! Az ipar arányos fejlesztése mellett nagy gondot kell fordítanunk a húsellátásra. Ezzel a kérdéssel már számos képviselőtársam foglalkozott. Mégis engedjék meg, hogy néhány gondolatot elmondjak az ellátással kapcsolatban. Ha csak Tolna megye viszonylatában vizsgáljuk a kérdést, és a legfrissebb adatokat, akkor is például a sertéstenyésztés területén 30 százalékos fejlődést értünk el. E nagyszerű és gyors fejlődésnek azonban — sajnos — nem jelentkezhetnek a közellátást szolgáló gyümölcsei, mert ahogy már többen elmondották, csak aláhúzni szeretném és megerősíteni, hogy valóban a feldolgozás és tartósítás nincs megoldva. E kérdés rendezése gyors ütemet kíván, hiszen a fogyasztás, a húsellátás biztosítása minden dolgozót érintő feladat, és komoly kihatásai vannak a néptömegek politikai hangulatára. Tervezve van megyénkben is egy vágóhíd építése, de lassú e téren a kibontakozás. Megoldást jelentene, ha a kis- és középvágóhidak szervezését akár tsz-társulással, vagy egyéb szervezeti formában oldanánk meg. Példát is szeretnénk ezzel kapcsolatban elmondani. Például az egyik állami gazdaságunkban 1200 sertést nem tudunk átvenni éppen az előbb elmondottak alapján. Hónapról hónapra új városok, nagyközségek, kisebb ipari bázisok jönnek létre. A munkásság ellátása, életszínvonalának ütemes növekedése — társadalmunk alapja. A munkások nagy része vidéken él. E körülmény is indokolja, hogy megtegyük a szükséges intézkedéseket és jobb ellátást teremtsünk, jobb lehetőségeket biztosítsunk. Ezért kérem a kormányt, hogy az általam elmondottakat vizsgálja meg és kedvező intézkedéseket tenni szíveskedjék. A kormány elnökének expozéját elfogadom és a magam nevében mindent elkövetek annak végrehajtásáért. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 16.54—17.15. — Elnök: DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést folytatjuk. Szurdi István belkereskedelmi miniszter kíván szólni. SZURDI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Előttem felszólaló több képviselőtársammal együtt nekem is az a meggyőződésem, hogy a Minisztertanács elnökének beszámolója a kormány eddigi munkájáról és programjáról reálisan mutatta be azt a társadalmi-gazdasági fejlődést, ami hazánkban az utóbbi években végbement és helyesen jelölte meg a közeljövőben megoldásra váró feladatokat. Én a kormánybeszámolónak annál a részénél szeretnék néhány gondolattal időzni, amely az ellátásról, közvetve és közvetlenül a belkereskedelem munkájáról szól és kötelezettségeit határozza meg. A lakosság egy főre jutó fogyasztása gyorsuló ütemben, a második ötéves terv időszakában évenként átlagosan 3 százalékkal, viszont a harmadik ötéves terv periódusában már több mint évi 5 százalékkal növekedett. Eközben nemcsak a fogyasztás mennyisége emelkedett, hanem a fogyasztás összetétele, szerkezete is gyorsan változott. Az életszínvonal emelkedésének következtében a lakossági összf ogyasztáson belül csökkent az élelmiszerek, viszont növekedett az iparcikkek aránya. A belkereskedelem irányító szervei, a kereskedelmi vállalatok fokozták erőfeszítéseiket, hogy megfelelő mennyiségű, összetételű árut szerezzenek be a megnövekedett kereslet zavartalan kielégítéséhez. Kötelezettségeink mértékét jól illusztrálja, hogy például a múlt esztendőben az ipar által kibocsátott végtermékek több mint 40 százalékát, az élelmiszer-gazdaság által kibocsátottaknak pedig mintegy 64 százalékát a belkereskedelmi vállalatok vásárolták meg és juttatták el a fogyasztókhoz. A lakosság az általa kiadott minden 100 forintból 70—75 forintot boltjainkban, vendéglátó üzemeinkben költött el. A belkereskedelem dolgozói — a dicsekvés szándéka nélkül mondom — kivették részüket annak a politikai követelménynek a szorgalmazásából, hogy társadalmunk építése járjon együtt a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével. Igaz, azt még nem állíthatjuk, hogy minden vásárló mindig és mindenhol megtalálja azt az árut, amit éppen keres. Ám az kétségtelen, hogy a lakosság áruellátása folyamatos és szilárdan megalapozott, a fogyasztási cikkek választéka az utóbbi három-négy évben jelentősen bővült és a minőség, ha nem is a kívánatos mértékben, de szintén javult. Az áruellátás javításában elért eredményeink fő forrása, hogy az ipari üzemekben, az élelmiszer-gazdaságban, valamint a külkereskedelemben a hazai vásárlók igényeinek kielégítését előtérbe helyezték. Az említett szektorokban a lakosság ellátásának javítását célzó párt- és kormányhatározatok végrehajtását tekintették munkájuk vezérlő elvének. Amíg egyrészt a vásárlók elégedettségét tolmácsolhatom az ipari és a mezőgazdasági üzemeknek, másrészt szeretném jelezni, hogy a vásárlói igények végső kicsendülése szerint több korszerű, kifogástalan minőségű, megbízható fogyasztási cikket kérnek és várnak a termelőktől. Ezekkel a fogyasztói követelményekkel a múltban elsősorban az ipari üzemekhez fordultunk. A jövőben ezeket az igényeket fokozottabban szeretnők érvényesíteni az élelmiszer-gazdaság termékeinél is. Az áruválaszték bővítéséhez kétségtelenül