Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-11

827 Az Országgyűlés 11. ülése, 1972. június 23-án, pénteken 828 gyakorlatában is következetesen a törvény szigorának alkalmazására mutatott irányt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ennek a következetes és szilárd elvi alapokon nyugvó'büntetéskiszabási gyakorlatnak is volt következménye, hogy az elmúlt években az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma végre csökkent. Ugyanakkor ebben a bűncselekmény kategóriában tapasztaltuk, hogy elvi iránymutatásainkat egyes bíróságok szórványosan bár, de sematikusan alkalmazták és ez néhol azt eredményezte, hogy garázdának tekintettek olyan kifejezetten közösségellenesnek nem minősülő más magatartásokat is, amelyek nem eredményezték a közrend és a közbiztonság sérelmét. Az ilyen határozatokkal szemben is törvényességi óvást kellett emelnünk. Ugyancsak csökkenés tapasztalható a nemi erkölcs elleni és a testi sértési cselekményeknél. Ezzel szemben évek óta egyre inkább növekvő tendenciát mutatnak a közlekedési bűncselekmények és ezek körében is erőteljesen szaporodott az ittas gépjárművezetők számaránya. Nyugtalanító jelenség a fiatalkorú bűnelkövetők számának évről évre történő emelkedése, továbbá az a körülmény, hogy a csoportos bűnelkövetés aránya ebben a korosztályban a legszembetűnőbb. A visszaeső bűnelkövetők arányának évek óta tartó emelkedése számos bűncselekménykategóriában megtorpant, sőt bizonyos területen csökkenés is mutatkozik. Ebben meggyőződésem szerint szintén része van annak is, hogy a Legfelsőbb Bíróság által adott iránymutatás hatására a súlyos büntetéskiszabási gyakorlat e vonatkozásban is lényegesen szigorúbbá vált, mint korábban volt. A Legfelsőbb Bíróság éber szemmel figyeli a bűnözés alakulásának mindennemű változását és elsőrendű feladatának tartja, hogy az alsó bíróságok számára mindenkor időben megadja a szükséges iránymutatást az ítélkezés egységének biztosítása érdekében. Ebben nagy segítséget jelent az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség kezdeményező szerepe. Különösen felhívjuk az alsó bíróságok figyelmét arra, hogy a bűncselekmény tárgyi súlyának, az elkövető személyi körülményeinek, valamint a bűncselekmény indító okainak alapos feltárása és ezeknek összefüggéseikben való értékelése teszi csak lehetővé a differenciált büntetéskiszabást, ami megfelel mind a társadalom védelmének, mind pedig az egyén átnevelésének. Tisztelt Országgyűlés! A büntető törvénykönyvet módosító törvényerejű rendelet megjelenése és hatályba lépése között nem egészen két hónap telt el és ezt a viszonylag rövid időt a Legfelsőbb Bíróságnak arra kellett felhasználnia, hogy az új jogszabály gyakorlati alkalmazása előtt álló akadályokat elhárítsa. Mindez szükségessé tette az eddigi elvi iránymutatásaink felülvizsgálatát, új elvi döntések és állásfoglalások meghozatalát és az alsóbíróságok részére történő kiadását, hogy azok már a jogszabály életbe lépésének időpontjában rendelkezésre álljanak. Ebben a körben például büntető elvi döntés meghozatala vált szükségessé a vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatos egyes fogalmak értelmezéséről. Az új jogszabály a társadalmi tulajdont és a személyek javait károsító bűncselekményekre súlyosabb büntetés kiszabását rendeli abban az esetben, ha a cselekmény különösen nagy kárt vagy pedig jelentős kárt okozott. Ezeket a fogalmakat maga a törvény nem határozta meg, hanem a bírói gyakorlatra, a Legfelsőbb Bíróságra bízta ezeknek az értelmezését. A Legfelsőbb Bíróság elvi döntésében rámutatott arra is, hogy a társadalmi tulajdont károsító, valamint a személyek javait sértő vagyon elleni bűncselekmények büntetési tételeinek egységesítése semmiképpen sem jelenti a társadalmi tulajdon büntetőjogi védelmének csökkenését. E döntésünk alapja az alkotmányban lefektett az az elv, hogy a Magyar iNépköztársaság polgárainak alapvető kötelessége a nép vagyonának megvédése. Ennek a kötelességnek a bíróságok csak akkor felelnek meg, ha az azonos büntetési kereten belül súlyosító körülményként értékelik a cselekmény tárgyi súlyát növelő, azt a tényt, hogy az elkövető fosztogató cselekményével a társadalmi tulajdont károsította. A Legfelsőbb Bíróság elvi iránymutatásáriak felülvizsgálata során több olyan is akadt, amelynek további fenntartása amiatt vált feleslegessé, mert az eddigi bírói gyakorlatot az új jogszabály átvette, azaz törvényi szintre emelte. A törvény a visszaesőkkel egy tekintet alá veszi mindazokat, akik korábban ugyan nem voltak elítélve, de életmódjuk, valamint az általuk elkövetett bűntett jellegéből megállapíthatóan konokul szembe helyezkednek a társadalmi együttélés szabályaival. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a joghátránynak az alkalmazása különösképpen azokkal szemben indokolt, akik tartósan züllött életmódot folytatnak, bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekednek, de eddig sikerült a leleplezés és elítélés alól kibújniuk. A Legfelsőbb Bíróság több büntető ügyben is kifejtette, hogy a gazdaságirányítás jelenlegi rendszere lényegét tekintve szocialista tervgazdálkodás, a közgazdasági szabályozók fokozott érvényesítése, az adminisztratív jellegű állami irányítás csökkenése semmiképpen sem jelenti a jogtalan haszonszerzési és spekulációs lehetőségek biztosítását, sem azok megtűrését. A népgazdaság szempontjából káros gazdálkodás jogellenes abban az esetben is, ha a haszonszerzési célzat nem egyéni, hanem csoportérdekből fakadt. Törvényeink ilyen esetben a büntetőjogi következményeken felül módot nyújtanak a jogtalan vagyoni haszonnak az elkobzására is. Az elmúlt időszakban észlelhetők voltak olyan jelenségek is, hogy egyes kisiparosok a részükre engedélyezett tevékenységi kört lényegesen meghaladó vállalkozási tevékenységet folytattak, s a vállalt munkát ténylegesen másokkal végeztették, míg maguk csupán a szervezés lebonyolításával foglalkoztak. A Legfelsőbb Bíróság több határozatában is felhívta a figyelmet gazdaságpolitikánknak ar-