Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-10

731 Az Országgyűlés 10. ülése, 1972. június 22-én, csütörtökön 732 Az alapvető megállapítás az lehet, tisztelt Országgyűlés, hogy 1971. évi gazdálkodásunk is jól szolgálta az ország javát és emellett a nemzetközi életre is kedvezően hatott, hozzáteszem, hogy még hiányosságaival is. A nemzetközi viszonyok alakulása viszont az elmúlt évben is biztosította a kedvező feltételeket az ország élete számára. A legújabb nemzetközi események reális értékének meghatározása érdekében, tisztelt Országgyűlés, először az alapvető nemzetközi problémával foglalkozom, és ezután, ennek fényében az egyes fő eseményekkel, és mindegyikkel kapcsolatban külön-külön azzal, hogy a mi külpolitikai tevékenységünk hol, hogyan, mikor vett részt az egyes események alakításában és milyen szándékkal vettünk részt ebben a tevékenységben. Ez év májusa — azt lehet mondani — a nemzetközi élet alakulásának rendkívüli módon emlékezetes hónapja marad. Ennek a májusnak sűrített eseményeit, amelyek természetesen évtizedek erőfeszítéseinek az eredményei, az érti helyesen, aki mögöttük látja Hirosima és Nagaszaki atomfüstfelhőit és a termonukleáris háború esélyének szörnyű kataklizmáit. A személyes találkozók, amelyek a legutóbbi időkben voltak, a kompromisszumok, és ezekkel együtt a vietnami felfokozott katonai cselekmények csak így érthetők teljes összefüggésükben, ezzel a háttérrel. Az alapkérdés mi? Az utóbbi időben ritkán beszélünk, s a nemzetközi irodalom is ritkán ír arról, hogy változatlanul a termonukleáris háború veszélye alatt élünk. Nagyon jelentősek ugyan azok a megállapodások, amelyek eddig létrejöttek a részleges atomcsend, az atomsorompó, a tenger mélye és a világűr, a bakteriológiai fegyverek, s legújabban mindezeknél nagyobb jelentőséggel a stratégiai fegyverek és a ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas rakéták tekintetében; bármennyire jelentősek ezek, változatlanul érvényes ma is a kommunista és munkáspártok 1960-ban megfogalmazott programja: minden demokratikus és békeszerető erő főfeladata a termonukleáris háború veszélyének az elhárítása. A személyes találkozások, a kompromisszumok, a legújabb megállapodások ebben az összefüggésben érthetők igazán. Annak viszont, hogy mostanában erről a veszélyről keveset beszélünk, mint korábban, tulajdonképpen objektív oka van. A legutóbbi két évtized alatt a Szovjetunió ugyanis úgy vált termonukleáris nagyhatalommá, a Szovjetunió népeinek nagy anyagi és szellemi áldozatai következtében, hogy ma már nem képzelhető el olyan másik atomhatalom, amelyik az elrettentő megtorlás kockázata nélkül bárhol támadásra merhetne vállalkozni. A magyar—szovjet kapcsolatokban, tisztelt Országgyűlés, ennek a ténynek is lényeges szerepe van. Bennünket a Szovjetunióhoz a barátság nagyon sokrétű szálai fűznek. Benne látjuk az új emberi társadalom, a szocialista világ, az emberségesen emberi világ felvirágzásának gyökereit, az emberiség megszabadítását a modern barbárságtól, a fasizmustól, a gázkamra-civilizációtól, a gyarmati sorból feltörő népek védelmezőjét a gyarmatosítók ellen, Magyarország létének megmentőjét a második világháború kataklizmáiból, és az arra virradt zűrzavarból. Mindezek felett, tisztelt Országgyűlés, a Szovjetunió nemzetközi szerepét abban is fel kell ismernünk és mérnünk, hogy a termonukleáris háborús veszély elhárításának a Szovjetunió a legfőbb tényezője. Ezért mi nemcsak a Szovjetunióhoz való viszonyulásunkban tekintjük ezt a tényt lényeges motívumnak külpolitikai tevékenységünkben, hanem ezt a tényt harmadik országok hozzánk való viszonyánál is figyelembe vesszük, az ilyen országoknak a Szovjetunióhoz való viszonyát is. Ebben az összefüggésben értékeljük a legújabb szovjet—amerikai tárgyalásokat is. A szovjet—amerikai kapcsolatok javulásában mi az emberiség békés jövőjének lényeges biztosítékát szeretnénk látni. A termonukleáris háború veszélyének elhárítása valóban a fő feladata ma minden jóakaratú nemzetközi tényezőnek, mint ahogyan ez így van, akkor a szovjet—amerikai viszony javulása mindannyiunk közös érdeke, nagy nemzetközi érdek. Figyelembe véve a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak kedvező és kedvezőtlen értelemben egyaránt jelentős hatását a nemzetközi élet egész területére, a mostani moszkvai találkozás hatásait is várhatjuk, remélhetjük, kedvező hatásokkal a mai nemzetközi élet sok területén. Természetesen nem szabad illúziók áldozataivá lennünk. A Központi Bizottság múlt heti ülésének állásfoglalása erre lényegesen felhívta a figyelmünket. De a moszkvai találkozó, az ott elfogadott megállapodások sorozata, a megállapodások felszíne alatt rejlő sok lehetőség kedvező hatása a ránk váró és általunk is formálandó események során csak akkor érvényesül igazán, ha nem hagyjuk magunkat illúziókba esetten elkábulni, hanem kérlelhetetlen következetességgel harcokat vívunk, részben kompromisszumok révén, új kedvező eredmények kivívásáért, az emberi lét, a nemzetközi béke és biztonság javára, a harmadik világháború és ezzel a termonukleáris háború okainak és lehetőségeinek a kiküszöbölésére. Ilyen összefüggés után térek rá a vietnami kérdésre. Ügy tekintünk a moszkvai szovjet— amerikai tárgyalások várható következményeire, hogy annak hatásai a vietnami háborúval kapcsolatban is mutatkozhatnak. Nem sokkal a vietnami felszabadító erők új offenzívája előtt, és nem sokkal Nixon elnök pekingi látogatásának bejelentése után járt az első magyar pártós kormánydelegáció, miniszterelnöki vezetéssel, Hanoiban. A delegáció a maga egészében és egyes tagjaiban azt a páratlan élményt hozta haza, amiben már-már politikai világnézettől függetlenül minden látogató kénytelen osztozni — mert már legutóbb a New York Times Hanoiba küldött tudósítója is ezt bizonyítja írásaival —, nevezetesen azt, hogy bármilyen hosszú ideig folytatja is szörnyű háborúját az Egyesült Államok Vietnam népe ellen, nem tud győzelmet aratni, s kénytelen lesz kivonulni. Csodálattal kell adóznunk à vietnami népnek, amely nyolc évtizedes gyarmati elnyomás