Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-8

583 , ' Az Országgyűlés 8. ülése, 1972. április 19-én, szerdán 584 tozó valóságában a legállandóbb alaptörvénynek az alkotmánynak kell lennie, valóban csak a legritkább esetben szabad és lehet rajta változtatni, szabad módosítani. De az állandóság, a változtathatatlanság nem lehet fétis. Ha az alkotmány nem követi a valóság alapvető változásait, halott betűhalmazzá válik, idejétmúlt frárisok gyűjteményévé lesz vagy éppen dogmák gyűjteményévé, amely akaratlanul is segíthet újjászülni egy poltikai dogmatizmust. Az ilyenfajta mozdulatlanság éppen a valódi törvényességet teheti bizonytalanná és kétségessé, hiszen ha nő a szakadék az alkotmány paragrafusai és az élet között, ez adhat — éppen ez adhat — alkalmat még akaratlanul is hibás vagy rossz törvények születésére, vagy a törvények rossz alkalmazására. És ami a legdöntőbb, az élettől, a valóságtól elszakadt, elmaradt alkotmány nem nyit távlatot a jövőre, nem tud inspirálója lenni a fejlődésnek. Igaz, ahogyan Kádár elvtárs is mondta, az alkotmány nem program, de lehet inspiráló, és kell is, hogy inspiráló szelleme legyen. Ez az élő, a jó alkotmány hivatása. Azért jó ez a törvényjavaslat, mert mindezekkel a tényezőkkel számol, okosan és felelősen. De mielőtt erről beszélnék, hadd szóljak én is néhány szót alkotmányunk és történelmi múltunk viszonyáról. Kádár elvtárs beszélt erről szép, bölcs felelősséggel. Engedjék meg, hogy néhány szót én mégis mondjak, nem is csak mint képviselő, hanem mint kommunista író. Ezt az alkotmányt — emlékezhetünk rá —1949. augusztus 20-án, a régen hagyományossá vált Szent István napján emelte törvényerőre az akkori Országgyűlés, és nem véletlenül ezen a napon. Az előkészítő tanácskozásokon felejthetetlen barátunk és harcostársunk, Erdei Ferenc vetette fel, hogy ekkor történjék az alkotmány elfogadása. Neki különben is fontos szerepe volt az alkotmány kidolgozásában is. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megemlítem, magam is azok közé tartoztam, akik ezt a dátumot ápolták és szorgalmazták. Jelképnek szántuk, állásfoglalásnak? Igen, annak! Kezdetben voltak, akik ellenezték az indítványt, mondván: ne provokáljuk feleslegesen az akkor még érzékeny, majdnem virulens keresztény nemzeti érzéseket egy ilyenfajta kisajátítással. Mások, többen, más oldalról érveltek a javaslat ellen, mondván: még így se vállaljunk bármilyen formájú közösséget, vagy annak látszatát sem a régi rendszerrel, egy régi, retrográddá vált hagyománnyal. Mi persze érvelhettünk volná azzal, hogy új társadalmi rendszerek mindig is vettek át régi ünnepeket a régi rendtől úgy, hogy új tartalommal töltötték meg őket. Maga a kereszténység is így tett nagyon sok ünneppel. Különben lehet, hogy érveltünk is így. De amikor ez a dátum elfogadtatott és így augusztus 20-a lett az alkotmány ünnepe, mégsem ez volt ebben a döntő elem. A döntő a szakítás, a vita, a szembefordulás történelmi szándékának demonstrálása volt, a szakítás, a vita, a szembefordulás az évszázadok alatt reakcióssá torzított Szent István-i állameszmével, azzal az állameszmével, amely a maga korában, ezer évvel ezelőtt haladó volt, mert haladó volt, hiszen segítette á magyarság megmaradását és elhelyezkedését itt Európában, de amely állameszme az uralkodó osztályok kezén a haladásellenesség eszköze, a népelnyomás eszköze lett, a magyar nép és a régi Magyarország területén élő más népek elnyomásának eszköze egyszerre. De, és úgy hiszem, erről is kell beszélni, a dátum, augusztus 20-a vállalásában, megválasztásában, a szakítás, a múlttal való szembefordulás demonstrálásában még azért benne volt a folytatás, a legjobb történelmi hagyományok vállalásának a mozzanata és mozdulata is. Valahogyan úgy, ahogyan József Attila írta gyönyörű történelmi igénybejelentésében, hogy papok, katonák, polgárok után mi lettünk végre hű meghallói a törvényeknek. A múltat végképp eltörölni, újban, igazban, jövőben hivő és győzni akaró sereg soha nem indulhat, nem indulhatott el a harcba e forradalmi riadó nélkül, még ha a riadó szavai nem is éppen az Internacionálé szavai voltak, mert ez a forradalmak törvénye. Ám az ilyen, a múltat mindenestől eltörölni akaró indulat mélyén is mindig ott él a folytatva meghaladás belső igénye és kötelezettsége. Egy közösség, egy társadalom, egy nemzet jelenében valósítja meg önmagát, jövőjét, de ebben olyan meghatározó a múltja is, amelytől teljesen elszakadni soha nem tud. Helyes tehát, ha a múltból kritikailag átértékelve magáévá teszi azt, ami jó volt, haladó volt. A haladó hagyományok ápolása? Biztos magam is sokszor használtam ezt a kifejezést, mégsem tartom szerencsésnek. Ápolni — ez valahogyan a kegyeletességet, az élet folyamatán kívüli létet, az üvegházi állapotot sugallja, pedig a jó örökség akkor igazi erő, ha a mai valóság ereiben kering. Mindezt — talán említenem sem kell — nem véletlenül mondtam el most ennek a törvényjavaslatnak kapcsán. A törvényjavaslat, a módosított, illetőleg módosításra javasolt alkotmány bevezető szövege a régivel szemben olyan mondatokkal indul, amelyek utalnak a nép ezeréves nemzetfenntartó szerepére, küzdelmeire, harcaira a felemelkedésért, a szabadságért. Nem idézem ezeket a mondatokat, mindenki ismeri őket, Kádár elvtárs is hivatkozott rájuk. Ezt a kiegészítést — bár csak néhány mondatról van szó — roppant fontosnak és elvi jelentőségűnek érzem. Emberi közösség, népi, nemzeti közösség nem élhet és nem fejlődhet egészségesen önbecsülés nélkül. Mások megbecsülését sem követelheti enélkül, de ő sem tud másokat enélkül igazán megbecsülni. A nemzeti önbecsüléshez tartozik az is, hogy mit tart a maga múltjáról, mit vall a maga hagyományairól. A nemzeti önismeret egy nép morálja. Ehhez az önismerethez hozzátartozik a szüntelen újjáértékelés, a szigorú, ha kell kegyetlen realista szembenézés a történelmi múlttal, a kegyetlen leszámolás a múlt szépítésével és misztifikálásával, de ez nem jelenti és nem jelentheti egész történelmi múltunk elvetését, megtagadását, haladó örökségünk kiforgatását, ahogyan ez ma divatos némely, ahogyan mondják, deheroizáló irányzatoknál. Tudjuk és valljuk, 1945, a felszabadulás volt a nagy fordulat. De abban, hogy itt szocialista nemzet épül, hogy elkezdhettük feloldani a régi