Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-7
511 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 512 zetek több mint 32 000 árellenőrzést végeztek. Többségében a fogyasztói árak kiszámításának és alkalmazásának helyességét vizsgálták. A fejlődő és módszereiben a korábbinál igényesebb árellenőrzés egyrészt segíti a vállalati ármunkát, másrészt fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. A vizsgálatok során megállapított szabálytalanságok miatt 1971-ben 19 bűnvádi, több mint 2200 szabálysértési, 173 fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Több esetben került sor vállalati vezetők nyereségprémiumának elvonására, illetve csökkentésére. Amikor szükségesnek mutatkozott, korlátoztuk az önálló vállalati árképzést. Ezt olyankor tettük, amikor megbomlott az összhang a vállalati és a társadalmi érdek között. A jövőben is élni kívánunk ezzel a lehetőséggel. így például az építésügyi miniszterrel egyetértésben átmenetileg fel kívánjuk függeszteni az építési vállalatok szabadár-képzését, szabályozni kívánjuk a költségfelszámítás módját. Altalánosságban mégis arra törekszünk, hogy a problémákat a vállalatokkal egyetértésben oldjuk meg. A régi gazdaságirányítási rendszerben szerzett tapasztalatok is mértéktartásra intenek. 1968 előtt önálló és felelős vállalati árpolitika nem volt, viszont akkor jelentős volt a vállalatok indirekt szerepe az árpolitikában. Ha az árhatóság valamely termék árát annak idején a vállalatok számára kedvezőtlenül határozta meg, korlátozták a termék előállítását, vagy éppen megszüntették a gyártását, a kedvezőbb eredmények biztosítása érdekében meggyorsították a termékkicserélődést, nemegyszer törvénytelen eszközökhöz is folyamodtak. Különösen gyakori volt a minőségrontás. Mindezek ellen természetszerűen felléptünk, de népgazdaságunk mintegy 2 milliónyi termékválasztékot állít elő. Néhány inarágban a választék 2—3 éven belül kicserélődik. Amikor éleződtek az egyensúlvzavarok, a negatív jelenségeket még a gazdálkodás minden részletére kiterjedő utasításokkal sem tudtuk megszüntetni. .Egvensúlyzavarok esetén ma is mutatkoznak negatív jelenségek, a tapasztalatok azonban mégis azt mutatiák, hogy a nagvobb önállósággal vitt felelős vállalati gazdálkodás a társadalom számára kielégítőbb helvzetet teremtett. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években állami és társadalmi szervek, tudományos intézetek közvéleménvkutatást folvtattak az áralakulás lakossági megítéléséről. Ezek a felmérések arról tanúskodnak, hogy a fogyasztók jelentős része nagyobb drágulási folyamatot érzékel, mint amit az árstatisztika tükröz. így volt ez 1968 előtt is, amikor sokan a valóságosnál nagyobbnak érezték a burkolt áremeléseket. Életszínvonal-Dolitikánk sarkalatos alapelve, hogy a béremelkedésnek minden évben meg kell haladnia az áremelkedést. Jövedelempolitikánk tehát számol a fogvasztói árak tervezett növekedésével. Az életkörülmények romlása mégis bekövetkezhetik, ha à családon belül csökken a keresők száma, mert az egyik kereső nyugdíjba megy, vagv ha gyermekszaporulattal növekszik az eltartottak száma. Az előbbi esetben azért, mert a nyugdíj kisebb a fizetésnél, az Utóbbi esetben azért, mert a családi pótlék a gyermektartási költségnek csak egy részét fedezi. Ezek a családok érzékenyebben reagálnak az áremelkedésre, a jövedelmi viszonyokban végbemenő kedvezőtlen változást is drágulási folyamatként értelmezik. Ezért tartja a kormány állandóan napirenden a sokgyermekes családok és a nyugdíjasok ügyét, és tesz meg lehetőségeink szerint mindent életkörülményeik javítására. Természetes az is, hogy a társadalmi tudatban jobban rögzítődik az áremelkedés, mint az árcsökkentés. Könnyebben felejtjük el azokat a problémákat, amelyeket az egyes cikkek magas ára és hiánya valamikor a fogyasztóknak okozott. Szinte természetessé válik a hiány megszűnése, és az alacsonyabb ár. Ezért engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet néhány olyan fogyasztási cikkre, amely ma lényegesen olcsóbban kapható, mint 15 évvel ezelőtt. 1957-ben egy kilogramm sertészsír ára 30 forint volt, ma 20 forint. A vaj 25 százalékkal lett olcsóbb. Számottevően csökkent a déligyümölcsök ára. Egy kilogramm első osztályú pörkölt kávéért 1957-ben 400 forintot kellett fizetni, ma ennek ára 200 forint alatt van. A bors ára 800 forintról 260 forintra csökkent. A női nylonharisnya árát 104 forintról csökkentettük fokozatosan 28 forintra. A szövött férfi nyloningért 300 forint helyett 171 forintot kell fizetni. A fésűsgyapjú-kötőfonal ára a felére csökkent. A gépipari tartós fogyasztási cikkek közül 1957ben a 250 köbcentis motorkerékpár ára súrolta a 20 ezer forintot, és ma 14 400 forint. Lényegesen olcsóbban vásárolható a hűtőszekrény, a tűzhely, a porszívógép, a fényképezőgép. A hordozható és kisméretű rádiónál 25 százalék, az óránál 20 százalékos árszintcsökkenés ment végbe. Olcsóbb a tűzifa, a szappan és a mosószer. Amikor 15 év távlatában ilyen kedvező ártendenciák is rögzíthetők, akkor természetesen nem is lehet szó arról, hogy a fogyasztói árviszonyok inflációs folyamat hatásaként alakulnak. A fogyasztói árszínvonal 1957 óta valójában csupán 12 százalékkal emelkedett. Az áremelkedésekre az utóbbi években különösen három tényező hatott. A keresletnek általános, néhány területen pedig ugrásszerű emelkedése, a meggyorsult műszaki fejlesztés, amelyet a nemzetközi versenyképesség és a lakossági igények növekedése szabályoz, végül, de nem utolsósorban az importált termékek áremelkedése. Társadalmunknak tisztában kell lennie azzal, hogy a világpiacon 1971-ben jobban drágultak azok a termékek, amelyekre népgazdaságunknak szüksége van, és ezért importálnunk kell őket, mint exportcikkeink, amelyekkel az importot finanszírozzuk. Ezzel kell, sajnos, számolnunk 1972-ben is. Most a külkereskedelmi cserearány romlásának időszakába kerültünk, és ennek megakadályozásában korlátozottak a lehetőségeink. Nem vonhatjuk ki magunkat a világpiaci árak hatása alól, hiszen exportunk értéke a nemzeti jövedelem 40 százaléka körül alakul, és a nemzeti jövedelem minden 1 százalékos növelése csak 1,3 százalékos importnövekménnyel valósulhat meg. Az áruimportot pedig
