Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-6

449 Az Országgyűlés 6. ülése, 1971. december 20-án, hétfőn 450 költségek pedig 15—20 százalékkal alacsonyabbak a hagyományos kivitelezéshez viszonyítva. Ugyanakkor ezek a funkciónak teljes mértékben megfelelnek, szépségben bírják a versenyt, minden szempontból korszerűek, még nemzetközi érdeklődést is keltettek az építés módszerei. Hasonló jó példaként lehet említeni a Hungarofruct vállalat budaörsi hűtőtárolóiának könnyű szerkezetekből hét hónap alatt történt megépítését, más, hasonló beruházások három-, három és fél éves időtartamával szemben. Ugyanilyen jellegű és sikeres volt a békéscsabai 1500 és a tuzséri 1000 vagonos hűtőtároló építése. Bár ezek az utóbbiak 10—15 százalékkal többe kerültek a hagyományos építésnél, de az építési időtartam két és fél, három évvel rövidebb volt és ez több hasznot hozott. Ezek a példák arra intenek mindenkit, hogy érdemes néha később kezdeni egy-egy beruházást, ha korszerű, jó kivitelezéssel még mindig korábban lehet üzembe állítani, mint ha korán teszik ugyan az első kapavágást, de később lép üzembe az objektum. Igaz, hogy javítani kell a tervezők és a kivitelezők kapcsolatát, foglalkozni kell az anyagi érdekeltség egyik-másik elemének fejlesztésével. Mégis, a jobb beruházási munka érdekében az látszik legfontosabbnak, ha a beruházók tudják, hogy mit akarnak építtetni, mennyiből akarják megvalósítani a célt, ha a tervezőnek és a kivitelezőnek pontosabb megrendelést adnak, világosabb szerződést kötnek velük. Nem igaz, hogy a magyar tervezők csak drágán tudnak tervezni. Jellemző például, hogy pontos feladatmeghatározás alapján a luxus jellegű Intercontinental és a sokkal olcsóbb Volga-szálló terve ugyanannak a tervezőnek, Finta Józsefnek az alkotása, példás együttműködésben mind a beruházóval, mind Kovácsi László, illetve Királyi László belső tervezőkkel. A termelőmunka fejlesztése érdekében különösen fontos, hogy a minisztériumok és a vállalatok három feladatot magukra vállaljanak és erejükhöz képest előre vigyenek. Az első az legyen, hogy bátrabban nézzenek szembe a gazdaságtalan termelés problémájával, határozottabban keressék a megoldást. A második az, hogy emeljék magasabb szintre az üzem- és munkaszervezést. A harmadik pedig, hogy jobban építsenek az öntudatos munkásokra és azok munkaverseny mozgalmára. Mind az iparban, mind a mezőgazdaságban viszonylag hosszú láncolata van a termékeknek, gazdaságosság és korszerűség szempontjából. Az a jellemző, hogy a gazdasági vezetés nem foglalkozik a korszerűségi termékláncnak mind a két végével, csak az egyik végével. Az új termékek növekvő számban és mennyiségben jelennek meg, ez kibővíti a termékláncnak a korszerűbb végét, s ez persze a gazdaságosságot — javító hatású, viszont kevéssé foglalkoznak a korszerűtlen, a gazdaságtalan termelés csökkentésével, esetleg megszüntetésével. A terméklánc gazdaságtalan vége túlságosan hosszú nálunk. Ami visszahúzó hatású az egész népgazdaságra. A gazdaságtalan termelés folytatása jelentős munkaerőt, anyagot és kapacitást köt le, s végeredményben elvonja az eszközöket a hatékonyabb, korszerűbb tevékenységek gyorsabb fejlesztésétől. Igaz, hogy a veszteséges termelés fő oka a nemzetközi technikai forradalom, amely bizony el-elszáguld bizonyos termékeink felett, viszont ezek egy részének fenntartása rövidebb-hoszszabb ideig esetleg társadalmi érdek, akár honvédelmi célból, akár államközi szerződések teljesítése érdekében, s akkor is, ha széles rétegek fogyasztásában pótolhatatlan termékekről van szó. De ez csak egy részt tesz ki, nagy hányadot jelent az olyan gazdaságtalan termelés, amelynek végső kárvallottja az egész társadalom és nem igazi tartós haszonélvezője az adott termelőüzem sem. Éppen ezért nagyon szükséges, hogy a kormány magasabb mércét állítson a vállalatokkal szemben a veszteségesség visszaszorításában. Nagy erőt kell fordítanunk az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére. Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a fő ellenség a gazdaságban nem az emberi rosszindulat, a társadalmi célokkal való szembenállás, hanem az idegenkedés az újtól, a szakszerűtlenség, vagy éppen a vezető gárda tagjai szakismeretének és tájékozottságának rendkívül különböző foka. A munka- és üzemszervezés korszerűsítése olyan feladat, amelynek révén továbbvihetjük az üzemek falai közé a gazdasági reformnak a munka ésszerűsítésére vonatkozó elveit. Ezt az ügyet most ki kell emelni a mindennapi megszokottságból, politikailag is ösztönözni és segíteni kell, hogy nagyobb lendületet kapjon. A következő két-három évben azért is külön figyelmet kell fordítani erre, mert a népgazdaság széles területein szervezésbeli elmaradás tapasztalható. E tekintetben nagyok a belső tartalékok, és nagyon sok tanulnivaló akad a külföld legjobb vállalatainak példájából minden szakmában, ha szembesítik a technológiákat, a piaci kapcsolódások rendjét, meg a szervezésbeli megoldásokat. A munka- és üzemszervezés gyengeségével függ össze, hogy sok vállalatnál a munkaidőalap kihasználása kedvezőtlen, a veszteségidő jelentős, a termelési folyamat láncszemei időveszteséggel kapcsolódnak össze, a gépek kihasználtsága alacsony, a korszerű termelőberendezések esetében hiányzik a többműszakos üzemeltetés. Mostani helyzetünkben különösképpen fontos, hogy beruházások helyett a termelőberendezések jobb kihasználásával, az üzemés munkaszervezés korszerűsítésével teremtsük meg a termelés növelésének feltételeit. Gazdaságpolitikai céljaink elérésében nagyobb szerepet kell kapnia a szocialista munkaverseny mozgalomnak. Szükséges, hogy a szocialista munkaverseny mozgalmat megújítsuk, teljesebben hasznosítsuk a munkásság legjobbjainak tettrekészségét és lendületét. A megújítás és továbbfejlesztés két irányban szükséges. Az egyik irány az, hogy az eddigi túlzottan mennyiségi céloktól a versenvmozgalmat olyan célok felé fordítsuk, amelyek a gazdaság intenzív fejlesztését segítik. Ez csak a gazdasági vezetés és a szakszervezetek gondos együttműködésével oldható meg. A másik irány