Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-5

385 Az Országgyűlés 5. ülése 1971. szeptember 23-án, csütörtökön 386 vezessék. Ügy érzem, hogy ezt a keretlehetősé­get éppen a minisztériumoknak kell tartalom­mal kitölteniük. Megkérném a miniszter elvtár­sakat arra, hogy segítsék elő az interpelláció cél­ját, vagyis azt, hogy tényleg Budapest tömeg­közlekedésében több gépkocsivezető legyen, nem tekintve a tényleg több millió forintos megtaka­rítást. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében fo­gadom el a választ. ELNÖK: Kérdem az Országgyűlést, hogy a miniszter elvtárs válaszát tudomásul veszi-e? Aki tudomásul veszi, szíveskedjék kézfelemelés­sel szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e el­lene valaki? (Senki.) Tartózkodott-e valaki a sza­vazástól? (Senki.) Megállapítom, hogy a miniszteri választ az interpelláló képviselő és az Országgyűlés tudo­másul vette. Tisztelt Országgyűlés ! Tárgysorozatunkkal végeztünk. Ezzel őszi ülésszakunk munkáját be­fejeztük. Ügy vélem, önökkel egyetértésben ál­lapíthatom meg, hogy az Országgyűlés ezen az ülésszakán az utóbbi években hozott nagy hord­erejű törvények sorát újabb két kiemelkedő tör­vényalkotással gazdagította. A szövetkezeti törvény megalkotását társa­dalmi fejlődésünk eddigi sikerei, elsősorban a mezőgazdaság forradalmi jelentőségű nagy át­alakulása, s a gazdaságirányítási rendszer re­formja tette lehetővé. A törvény fejlődésünk tapasztalatait felhasználva, egységes irányelve­ket adott az egész szövetkezeti mozgalom szá­mára. Tovább erősíti a szövetkezeti demokráciát és előmozdítja, hogy szocialista szövetkezeteink a termelés, a fogyasztás, a szolgáltatások külön­böző területein jobban oldják meg feladataikat a szövetkezeti tagság és a társadalom érdekében. Az ifjúságról szóló törvény helyesen álla­pítja meg az ifjúság alapvető jogait, kötelessé­geit, kifejezésre juttatja társadalmunknak az if­júság iránt érzett felelősségét és az ifjú nemze­dékkel szemben támasztott igényét a szocializ­mus teljes felépítésében. Az Országgyűlés vitájában egyöntetűen megállapítást nyert, hogy a két új törvény a szo­cialista demokrácia követelményeinek megfele­lően igen gondos és alapos előkészítő munka eredményeként született és jól fogja szolgálni a bennük meghatározott célkitűzéseket. Megköszönve képviselőtársaimnak, s a kor­mánynak e törvényeink meghozatalában kifej­tett eredményes munkáját, kérem képviselőtár­saimat, hogy választókerületükben ugyanilyen aktivitással segítsék elő, hogy a szövetkezetekről, valamint az ifjúságról szóló törvényeinkben meghatározott feladatok minél eredményeseb­ben valóra váljanak. E munkájukhoz kívánok képviselőtársaimnak sok sikert, jó egészséget. Az ülésszakot bezárom. (Taps.) (18.26.) Hitelesítették : Dr. Pesta László Polyák János Dr. Prieszol Olga . , soros jegyzők Bartha István Homor Imréné Szviridov Ivánné 17 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom