Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1827 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1828 szocialista országokba való utazás esetén maradéktalanul ki tudtuk elégíteni, és 1968-ban a tőkés viszonylatba utazóknak is nagyobb számát tudtuk az előírt valutaellátásban részesíteni. Mint ismeretes, ez év elején az ellátás tekintetében további lépéseket tettünk. Nevezetesen a szocialista országokba való utazásnál egyes korlátozásokat megszüntettünk, és évi hatezer forintos kereten belül az igénybevételt szabaddá tettük. Jugoszláv viszonylatban is a korábbi 700 dináros ellátást ezer dinárra emeltük, tőkés viszonylatban pedig az egyéni turisták utazási céljaira az eddigi 70 dollár helyett 100 dollárt biztosítunk. A lakosságot érintő másik lényeges devízavonatkozású intézkedés, hogy folyó évi július 1-től kezdve a magyar állampolgárok — az úgynevezett devizabelföldi természetes személyek — az Országos Takarékpénztárnál devizaszámlákat nyithatnak olyan devizaeszközeikből, amelyeket egyébként a fennálló szabályok értelmében devizában, illetőleg 'valutában volnának jogosultak elkölteni. Az e számlákon összegyűlő követelésekről tulajdonosaik akár turistautazás, akár árubeszerzés céljából szabadon rendelkeznek. Tisztelt Országgyűlés! A bankrendszer dolgozói gazdaságirányításunk jelenlegi körülményei között az eddiginél fontosabb feladatokat látnak el. Minden törekvésük az, hogy legjobb tudásukkal szolgálják a népgazdaság fejlődését. Mint már bevezetőben jeleztem, objektív, meglevő ellentmondásaink nem teszik könnyűvé ezt á feladatot, és az elvi egyetértés ellenére is gyakran konkrét viták merülnek fel a bankrendszer munkájával kapcsolatban. Természetesen a bankrendszer dolgozói, hasonlóan a népgazdaság többi területéhez, szintén csak fokozatosan válnak egyre alkalmasabbá az új feltételeknek megfelelő munkára. Ez a fokozatosság tükröződik egyébként a hitelezési gyakorlat általános karakterében is, amiről 1968 vonatkozásában megemlékeztem. Megállapítható ugyanis, hogy a kormány által jóváhagyott irányelvek szigorúbb hitelezési gyakorlatot követeltek volna meg, mint amilyet a bankok az év során érvényesíteni tudtak. így a bankok hitelezési munkájával kapcsolatosan ebben a vonatkozásban is felmerülhet jogos kritika. Ugyanakkor, amikor hangsúlyozni szeretném, hogy a bankrendszer a hitelpolitikai irányelvek következetes megvalósítására törekszik és az így létrejövő konkrét véleményeltéréseknek ilyen objektív oka van, előfordulhat, egyes bankszervek gyakorlata nem egyszerűen a hitelpolitika megkívánt vonalát tükrözi, hanem hellyel-közzel indokolatlan merevség jelentkezik, amely nem veszi számításba a gazdasági körülmények változásait, figyelembe véve, hogy a hitelpolitikai irányelveket következetesen ugyan, de tendencia jelleggel kell megvalósítani. Az eltérés azonban nemcsak merevségekben, lazaságban is megmutatkozik. Mindez, ahogy említettem, egy fejlődési folyamat kérdése, s remélem, hogy az első év tapasztalatai után a bankrendszer dolgozói egyre eredményesebben valósítják meg a velük szemben támasztott, sokszor nem könnyű és nagy körültekintést, s figyelmet igénylő feladatokat. Bízom abban, hogy a következő időszakról szóló beszámoló már a további fejlődésről adhat számot. (Taps) ELNÖK : Bartha János képviselőtársunk következik szólásra. BARTHA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Az 1968. évi költségvetés indokolása, annak idején, amikor jóváhagytuk, utalt arra, hogy a költségvetés összhangban van a népgazdasági tervvel. A költségvetés hatókörében bekövetkezett változásokat elsősorban az határozza meg, hogy az 1968-as év az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének időszaka. A vitából az csendült ki annak idején, hogy azt nagy körültekintéssel állítottuk össze, illetve állították össze, és végrehajtásához nagy optimizmussal fogtunk. Valamikor év közben a rajzos, jókedvű publicista úgy mutatta be a Népszabadság hasábjain az új mechanizmust: „jár a baba". Nos, ez a baba időközben felnőtt. Most úgy fogalmazunk, a gazdaságirányítás reformjának próbaéve, az indítás összességében jól sikerült. Ezt tartalmazza a végrehajtásról szóló jelentés, ezt tartalmazta Vályi elvtárs referátuma és a dokumentumok. Ezt tudnám én is megyénkben, Hajdú-Bihar megyében, s még közvetlenebbül a nagylétai választókerületben szerzett tapasztalatokkal alátámasztani. Van miért bizakodni, van miért lelkesedni, amikor ennek végrehajtását nézzük. Megvallom, számunkra öröm az is, hogy az év során megyénk — az iparilag elmaradott megyék egyike, sikeres kezdeti lépéseket tett az iparfejlesztés vonalán is. A ránk bízott pénzzel — úgy fogalmaznám — jól gazdálkodtunk. Koncentráltan használtuk fel. Hozzáteszem, az Egyesült Izzó, az ELZETT, a Rövidáru Egyesülés budapesti üzemek kiváló partnereknek bizonyultak, így eredményeink máris biztatóak. Igaz, az öröm és a gond itt is keveredik, mert míg Hajdúböszörmény városban, Berettyóújfaluban, járási székhelyünkön az ipar szépen fejlődik, további 5—6 nagyközségben — ezek közé tartozik Balmazújváros, kár, hogy nincs itt Veres Péter bátyánk, aki mindig reklamálja — még élesebben vetődik fel az ipartelepítés szükségessége. Bízunk abban, hogy ehhez is megfelelő segítséget és partnert kapunk és jelezzük, hogy ehhez a fejlesztéshez a mi kincsünk a meglevő munkaerő. Tehát ismétlem, egyetértek a költségvetés végrehajtásának pozitív értékelésével. A tapasztalatok nyomán mi is mérlegelünk, előrenézünk, elsősorban azt nézzük, hol tehetünk bátrabb lépéseket, hol mehetünk előre dinamikusabban. Vizsgálódásaink során azt is kiszűrjük, ami további csiszolást kíván, vagy amin előbb-utóbb változtatni kell. Felszólalásom során ilyen gondokkal, problémákkal szeretnék a továbbiakban foglalkozni. Azzal kezdeném, hogy a — mondjuk — régi mechanizmusban az egyik legbonyolultabb terület volt a beruházások, a felújítások, a karbantartások területe. Voltak értékhatárok, műszaki mutatók, több csatornás fedezeti források, anyag- és kapacitásbiztosítási gondok, s valljuk