Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-23
1819 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1820 között szétosztottak. Nem egy esetben előfordult, hogy egyes dolgozók fizetésemelést kérnek, és ha nem tudják kérését teljesíteni, elmegy a vállalattól egy olyan helyre, ahol 50 fillér vagy esetleg 1 forint órabéremelést kap. Tekintettel arra, hogy munkaerőhiány van, egyes vállalatok az új munkást felveszik még akkor is, ha annyi órabért kell fizetni, mint már a 10 vagy esetleg még több éve dolgozó régi szakmunkásnak. Ha a nyereségrészesedés elosztásánál csak az említett l-es számú házgyár példáját alkalmaznánk, akkor, aki már 3—4 éve dolgozik egy helyen, jobban meggondolná, hogy esetleg 50 fillér órabéremelés miatt érdemes-e munkahelyet változtatni. Befejezésül a szabad szombat bevezetésével kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni. 1969 januárjában a Pamutnyomó Ipari Vállalatnál is bevezették a szabad szombatot. Bármilyen területén is dolgozzanak az emberek, a szabad szombatnak mindenki örül. Különösen el lehet ezt mondani a Pamutnyomó Ipari Vállalatnál, ahol a dolgozók nagy százaléka nő. Bár a szabad szombat bevezetése előtt mind a gazdasági vezetők, mind a pártszervezetek igyekeztek megtenni mindent, hogy a termelésben problémák ne legyenek. Mégsem mondhatjuk el, hogy ezen a téren minden rendben van. Amint említettem is, jó volt, hogy bevezették a szabad szombatot és ennek a dolgozók is örülnek, nem jó viszont és annak már a dolgozók sem örülnek, hogy egyre nagyobb mértéket öltenek a túlórák. Ennek okát szintén egy tényezőre lehet visszavezetni, mégpedig a már felszólalásom elején is említett szervezetlenségre. Nem lenne szabad, hogy meg-megismétlődjön, előforduljon, hogy egyes hónapokban az előirányzott tervet még megközelítően sem tudjuk teljesíteni, mert nincs megrendelés, és akkor már akár szabad hétfőt is tudnánk adni a dolgozóknak. Más hónapokban pedig még az előirányzott szabad szombat kiadása is nagy gondot okoz és jelenleg is nagymértékben túlórázni kell. E jelenséget nem lehet mással magyarázni, mint a szervezetlenséggel, különösen ha figyelembe vesszük, hogy fél év végén és év végén tömegével jönnek a megrendelések sürgősségi jelzéssel. Azért, hogy ezeknek a megrendeléseknek eleget tudjunk tenni, sok túlórát kell igénybe vennünk, holott ha ezeket megfelelő időben kapjuk, minden nehézség, túlóra igénybevétel nélkül le tudnánk gyártani az árukat. Amint az általam elmondottak is mutatják, nem lehet csupán véletlennek tekinteni a megrendelések nagymérvű ingadozását. Ha azt akarjuk, hogy a termelés megfelelő szintet érjen el és ezt nem egyedül a túlórák igénybevételével valósítjuk meg, akkor feltétlen utána kell nézni, hogy hol akad el a még időben beérkezett belföldi és külföldi megrendelés és olyan hathatós intézkedéseket kell tenni, hogy a megrendelések a lehetőségekhez képest folyamatosan érkezzenek be a vállalatokhoz. Ha ezek megoldást nyernének, akkor lényegesen csökkenteni lehetne a túlórákat és nem okozna gondot, a mindannyiunk által helyeselt szabad szombat kiadása sem. A munkaidő csökkentésénél a szabad szombat bevezetésével kapcsolatban említést kell tennem a dolgozók felelősségérzetéről is. Véleményem szerint mind a gazdasági vezetőknek, mind a pártszervezeteknek további erőfeszítéseket kell tenniük egyrészt a munka jobb megszervezésére, másrészt hogy a munkások érezzék, hogy a munkaidőcsökkentés nemcsak valami központi elhatározásra született meg, hanem tudatosítani kell, hogy a#termelésben emiatt csökkenés nem állhat be és az sem helyes, ha ezt túlórával próbáljuk megoldani. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Tisztában vagyok azzal, hogy az általam felvetett problémák megoldása nem könnyű és lehet, hogy van közötte olyan is, amely jelenleg pénzügyileg sem aktuális, de ha módosításokkal is, ha azt akarjuk, hogy a könnyűiparban is gyorsabban emelkedjen a termelés, feltétlen fokozni kell. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. DR. LÁSZLÓ ANDOR: Tisztelt Országgyűlés! Az állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés, valamint a pénzügyminiszter elvtárs beszéde számot adott a népgazdaság 1968. évi pénzügyi és gazdasági helyzetéről. Az 1968-as év igen fontos gazdaságpolitikai célkitűzése — a reform zökkenőmentes bevezetésével egyidejűleg — a népgazdaság egyensúlyi helyzetének fenntartása és szilárdítása volt. A kormány hitelpolitikája, mint a gazdaságirányítás fontos szabályozó eszköze, és ennek megfelelően a bankok tevékenysége ezt a gazdaságpolitikai célkitűzést igyekezett szolgálni. Ez annyit jelentett, hogy a lehetőségeken belül igyekeztünk elősegíteni a gazdaságos beruházások megvalósítását, a realizálható árukínálat növelését és korlátozni a piac igényeit ki nem elégítő bővítést és termelést. Ez a célkitűzés különböző konfliktusokat is eredményezett a bankrendszer, mint végrehajtó szerv és az egyes vállalatok között. Egyfelől a lehetőségek , korlátai miatt, másfelől a megszokott, de idejét múlt törekvések helyenkénti jelentkezése következtében. A reform alapvető változást hozott a gazdálkodó szervek felhalmozással, fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységében, a vállalatok maguk döntenek a tekintetben, hogy fejlesztési célkitűzéseik megvalósítása érdekében milyen mértékben növelik állóeszközeiket és készletállományukat. A vállalatok döntési szabadsága a fejlesztési alapban meglevő pénzösszeg erejéig terjed, minthogy saját alapjukból kell biztosítaniuk mind az állóeszközök, mind a forgóeszközök bővítését. Amennyiben a vállalatnak ezt meghaladó bővítés van szándékában, hitelért fordul a bankokhoz, ahol a fejlesztési cél a gazdaságpolitikai célkitűzéseket kifejező hitelpolitikai irányelvek alapján és a gazdálkodó szerv hitelképessége a várható fizetőkészsége oldaláról kerül megítélésre. Az 1968-as évben nagyfokú érdeklődés nyilvánult meg a beruházási kölcsöneszközök iránt. Az e célra lehetségesnek mutatkozó 7,8 milliárd