Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1787 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1788 illetve egyéb védőeszközök mértékét, másfelől erőteljesebben kell segíteni távlati műszaki fej­lesztési és gazdaságpolitikai céljainkat azért, hogy a jó vállalatok pótolják a jelenleg dotált, gazdaságtalan termelés kiesését. Az ilyen támo­gatások ugyanis a struktúra folyamatos, kedvező átalakulását, a fejlesztési koncepciók megvalósí­tását gyorsítják. Az 1969. évben ezeknek az elveknek figye­lembevételével változtattuk meg a támogatási rendszert. A támogatásokra fordított összeg eb­ben az évben 5 százalékkal, az iparban 10 száza­lékkal csökken. Ezt a gyakorlatot tovább kíván­juk folytatni az 1970. évi költségvetés összeállí­tásánál is. Tisztelt Országgyűlés! Nézzük meg, hogyan alakult az elmúlt évben a beruházásokkal és a készletekkel való gazdálkodás. Àz utóbbi években a gazdasági feszültségek egyik forrása a felhalmozás alakulása volt. Az 1968. évben arra törekedtünk, hogy a beruházási piac egyensúlyzavarait enyhítsük, adjunk lehe­tőséget arra, hogy a beruházási javak kínálata felzárkózzék a kereslethez. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen már hosszabb idő óta a beruhá­zási terv a népgazdaság erőforrásaihoz mérten túlzott volt. Szűk volt az építőipari kapacitás a kereslethez képest. Építőanyaggal és szerelvény­nyel nem tudtuk az igényeket kielégíteni. Az egyensúly hiánya dráguláshoz és az építési idő elhúzódásához vezetett. Ennek hatásai még most is jelentkeznek. Ezért eredményként kell elköny­velnünk azt a tényt, hogy a beruházási színvonal 1968-ban nem haladta meg az 1967. évit. A beruházási piac egyensúlya felé tett első határozott lépés az volt, hogy mérsékeltük az in­duló új állami, egyedi nagy beruházások számát, a beruházási hitelezés terén pedig erősen szelek­tív, sőt helyenként szigorú pénzpolitikát foly­tattunk. Ez bizonyos rendeződést tett lehetővé a beruházási tevékenységben, a teljes egyensúly­hoz azonban még néhány évre van szükség. Ad­dig is következetesen kell eljárnunk a beruhá­zási ciklus lerövidítése és a beruházási tevékeny­ség további javítása érdekében. A beruházási te­vékenység szerényebb növekedését népgazdasági szinten a beruházási hatékonyság fokozásával kell kompenzálni. Az egyedi nagyberuházások a népgazdaság legfontosabb, de egyben a legnagyobb befektetést igénylő létesítményei. Az elmúlt év végén 90 ilyen nagy létesít­mény kivitelezése folyt, átlagértékük megköze­líti az egymilliárd forintot. A múltban e beruhá­zásainkat köztudottan jelentékeny többletkölt­ségek és a befejezési időpontok késedelme jelle­mezte. Ügy látszik a reform intézkedései nyo­mán az előirányzatokhoz képest komolyabb többletköltségekkel a továbbiakban már nem kell számolnunk, annál is inkább, mert a többle­teket a beruházóknak saját forrásaikból kell fe­dezni. A megvalósítás üteme azonban továbbra is lassú. 1968. évben 14 nagy objektum teljes be­fejezését terveztük, de ez csak ötnél következett be. A késedelem ebben az évben is fokozódik és ez azzal fenyeget, hogy a nagy létesítmények kö­zel fele egy teljes évvel később lép majd mű­ködésbe, mint amikorra azt eredetileg terveztük. Mi az oka a megvalósítás vontatottságának, a ké­sedelmeknek? Már korábban is megállapítottuk, hogy a fő ok a beruházási piacon — főleg az épí­tési kapacitásoknál — levő feszültségekben ta­lálható meg. Az építőipar, a szerelési kapacitá­sok nem fejlődtek elég gyorsan ahhoz, hogy a szükségleteket az ország egész területén minden szakmában és minden fontos létesítménynél kel­lően ki tudják elégíteni. Említésre méltó az az ok is, hogy a legna­gyobb beruházások ütemes, gyors megvalósítása az átlagosnál sokkal bonyolultabb előkészítési és kivitelezési organizációs folyamatot igényel, ami­nek még megfelelő módon a rendkívül nagy szá­mú, egymás munkájához szorosan és kölcsönö­sen kapcsolódó fő- és alvállalkozók együttműkö­dése még nem felelt meg. A nagy beruházási feladatok zöme speciális felkészültségű nagy építési vállalataink vállán nyugszik. Ezeknek a kapacitása azonban gyor­san és gazdaságosan már csak alig bővíthető, e szervezetek száma is véges és csak igen lassan szaporítható. Szükséges tehát, hogy e nagy léte­sítményeink számát semmiképpen se szaporít­suk, inkább ésszerű mértékben a népgazdasági szempontból legfontosabb, halaszthatatlan objek­tumokra mérsékeljük. Ennek a célnak a szolgá­latában már 1968-ban is csak 14 új nagyberuhá­zás munkálatait kezdtük el, 1969-ben pedig az új kezdések száma tovább csökken. Az ily módon fokozódó koncentrációtól sokat várunk. A folya­matban levő objektumok kilátásait a közelmúlt­ban felmértük és megállapítottuk, hogy megvaló­sítási ütemük az egyidejűleg munkában levők számának csökkenésével egyre gyorsítható. A kivitelezésükre alkalmas építőipari és sze­relőipari szervezetek egyre jobban képesek a nagy munkákra koncentrálni. Ez azt is jelenti, hogy egy meghatározott időszak alatt végső so­ron nem kell lemondanunk fontos, nagyberuhá­zások megvalósításáról, hanem ésszerű ütemezé­sükkel lehet biztosítani az optimális kivitelezési időt. Az 1968. évben az előzetes számításokhoz képest kevesebb állami és némileg több vállalati beruházás valósult meg. Az állami beruházások mintegy 50 százalékos részarányt képviselnek. A beruházási hitelkérelmek zöme intenzív jellegű, nagy hatékonyságot ígérő és viszonylag kevés ráfordítást követelő vállalati javaslat. Te­kintettel arra, hogy 1968-ban először a már fo­lyamatban levő beruházások hiteligényeit kellett kielégíteni, az új beruházási hitelek hatóterü­lete szűk volt. Számos vállalatnál az önállóság megnövekedésével, a hosszabb ideje elhalasztott kiegészítő, járulékos és komplettáló beruházások kerültek előtérbe, amelyek többek között a belső szállítás, raktározás, szociális ellátás színvonalát növelik. Biztató az a kép, amelyet a bankhitelből fi­nanszírozott beruházásokról 1968-ban, illetve 1969 első öt hónapjában nyerhettünk. A nyújtott hitelek körében felismerhető a vállalatok ko­rábbinál gondosabb, mérlegelő fejlesztési állás­foglalása: a benyújtott hiteligények zöme magas hatékonyságú fejlesztést ígér. A 170 hosszú lejá­ratú hitel 50 százalékánál több mint 20 százalékos eszközarányos nyereség ígérkezik, ami kétszerese

Next

/
Oldalképek
Tartalom