Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-38

2909 Az Országgyűlés 38. ülése, 1970. október 1-én, csütörtökön 2910 iparban lényegében befejeztük — a rövidített munkahétre való áttérést, az egészségre ártalmas munkakörökben 40—42 órás munkaidőt vezettünk be. Mindez fontos és egész társadalmunk által méltányolt hozzájárulás az életkörülmények más tekintetben is gyors javításához. A másik oldalon ugyanis a rendelkezésre álló munkaerő felhasználásának hatékonyságában már korántsem ilyen kedvező a kép. A termelékenység emelkedése az eddigiekben nagy ingadozást mutatott és összességében elmarad az öt évre tervezettől. A vállalatok által indokolatlanul felfokozott kereslet nem kívánatos méretű és káros mellékhatásokkal járó munkaerőmozgást indított el. A bérek gyorsabban emelkedtek, mint a teljesítmények. Mindez zavaróan hatott a növekedés tervszerűségére és hatásfokának javítására. - A helyzet ilyen alakulásának a műszaki fejlődés mérsékelt előrehaladása mellett más okai is vannak. Ezek egyike, hogy a reform bevezetését követő számos területen megmutatkozó kedvező hatások a munkaerőgazdálkodásban viszonylag lassan, gyakorlatilag csak a múlt év végén kezdtek kibontakozni. Ma már világosan látjuk, hogy a kedvezőtlen tendenciák egy része az átrendeződési folyamat szükségszerű velejárója volt. Közismert, hogy tudatosan is tettünk olyan lépéseket, amelyek végsősoron ugyancsak fékezték a kedvező folyamatok kibontakozását. A fogyatékosságok más része a közgazdasági környezet belső ellentmondásaiból fakadt. Ezek egyik ismert típusa az időközben már korrigált bérszabályozás által kiváltott létszámnövelési érdekeltség volt. Mindezek együttvéve sem menthetik azonban, hogy a vállalatok többsége az elmúlt két évben a szükségesnél és a lehetségesnél jóval kevesebbet tett a termelékenység emelése érdekében. Felméréseink és közvetlen tapasztalataink azt mutatják, hogy sok helyen még az olyan elemi tennivalókat is elhanyagolták, mint a műszaki fejlődés által indokolt normakorszerűsítés. A párt Központi Bizottságának 1969. novemberi határozata és a kormány intézkedései nyomán ebben az évben a fejlődés jó irányban halad. Az elmúlt két évi stagnálás után a termelékenység ismét emelkedik. A javulás különösen az iparban számottevő, ahol a termelés növekedésének várhatóan 80—85 százalékát a termelékenység fedezi. Az építőiparban azonban továbbra is lassú az előrehaladás. Valamelyest mérséklődött a munkaerőmozgás is. Vállalatainknál érlelődik a felismerés — nem egy helyen már cselekvési formát ölt —, hogy gazdasági programjukat a munkaerő oldaláról éppolyan gondosan meg kell alapozni, mint műszaki, vagy pénzügyi tekintetben. Az ez évi eredmények bármennyire biztatóak, a negyedik ötéves tervben megoldandó feladatokhoz önmagukban még nem nyújtanak elegendő biztosítékot. Ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetközi adatokhoz mérve — a saját fejlettségi szintünkhöz viszonyítva is — mind a termelékenység növekedési üteme, mind színvonala nálunk még viszonylag alacsony. Ügy világos, hogy továbbra is hathatós és hosszabb távon is eredményt hozó intézkedésekre van szükség. Ezek kidolgozásánál számításba kell venni az elkövetkezendő évek munkaerőhelyzetét és azt, hogy néhány új, tartósnak ígérkező tendenciával is számolnunk kell. Ezek egy része a munkaerőforrások összetételével és területi arányaival, más része a népgazdaságban végbemenő strukturális változásokkal függ össze. A munkaerőforrások alakulásának egyik sajátos vonása abban van, hogy az elmúlt évekhez képest fokozatosan csökken, az időszak közepétől pedig kisebb lesz a munkába lépő ifjúság száma. Mivel sem a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerők és várhatóan a háztartásokból kiváló nők száma sem fogja elérni a korábbi mértéket, a munkaerőforrások összességükben is kisebbek lesznek. Figyelembe véve a vidék iparfejlesztésének továbbra is gyors ütemét, valószínűleg a területi mobilitás is mérséklődni fog, ami különösen Budapest és egy-két más ipari centrum munkaerőhelyzetére lesz befolyással. A munkaerőforrások összetétele más értelemben is módosulni fog. A férfiak foglalkoztatása gyakorlatilag teljes, többek között ezért is csökken a nehéz fizikai és a segédmunkára igénybevehetők száma. Ugyanakkor, elsősorban a vidéken élő fiatal lányok körében még viszonylag sokan vannak, akik szívesen vállalnának munkát. Ez utóbbi arra is felhívja a figyelmet, hogy többet és átgondoltabban kell foglalkoznunk azzal, hogy miképpen növelhetnénk a szakmunkásképzésbe bevont lányok számát és arányát. . Változóban van a szükségletek struktúrája. Ennek egyik jellegzetes vonása az, hogy az infrastruktúra és a szolgáltatóipar gyorsuló fejlesztése az eddiginél nagyobb számú új munkaerőt igényel, a másik pedig, hogy különösen a műszaki fejlődést hordozó ágazatokban emelkednie kell a szakképzett és átmenetileg a betanított munkaerő arányának is. Mindebből az a fontos következtetés adódik, hogy az ipar és az építőipar termelékenységének gyors növelése nemcsak a hatékonyság emelésének, de a munkaerőhelyzet kiegyensúlyozásának is elengedhetetlen feltétele. Azzal is számolni kell, hogy a fejlesztésben előirányzott változó arányok és ütemkülönbségek múlhatatlanul szükségessé teszik az indokolt méretű munkaerő-átcsoportosítást is. Ez elsősorban az ágazatok között megy majd végbe, de egyes iparágakon, sőt vállalatokon belül is szükséges lesz. Világosan kell látnunk azt is, hogy a termelékenységi előirányzatokat nem lehet egységes normaként kezelni, ellenkezőleg, a követelmény erősen differenciált. Nyilvánvaló például, hogy műszakilag gyorsan fejlődő ágakban és a már ma is munkaerőhiánnyal küzdő területeken — különösen pedig Budapesten — az átlagot, sőt a termelést meghaladó ütemben kell a termelékenységet növelni. Ez nemcsak a szóban forgó ágazatokban és területeken feltétele a tervszerű fejlődésnek, de ahhoz is szükséges, hogy ott, ahol elkerülhetetlen a létszámbővítés, ez lehetségessé váljon. Tisztelt Országgyűlés! Ma már, s a jövőben még inkább így lesz — a fő kérdés nem az, hogy miképpen tartsuk fenn a foglalkoztatás kielégí131 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ