Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-38
2873 Az Országgyűlés 38. ülése, 1970. október 1-én, csütörtökön 2874 gítsége, kooperatív közreműködése nélkül ez a gyár megvalósíthatatlan lett volna számunkra. A Szovjetunió és hazánk közötti üzemek létesítése kölcsönös előnyökkel jár, a beruházás gazdaságos nagyságrendjét, a feldolgozó kapacitások beruházásainak megosztását teszi lehetővé. Külön jelentőségű az a tény, hogy ez az államközi kooperatív együttműködés gyárak közötti együttműködésben is megnyilvánul. A szovjet—magyar együttműködés az olefin-kémiai fejlesztés terén példaként szolgál a szocialista gazdasági integráció szükséges, nélkülözhetetlen voltára, megállapíthatjuk, hogy egyben annak nagyszerű példájául is szolgál. Az a megállapodás, amelyet a közelmúltban kormányaink aláírtak, nemcsak jelen ötéves tervünk olefin-kémiai fejlesztését teszi lehetővé, hanem az elkövetkező idők további fejlődését is megalapozza. Tovább fog fejlődni ennek alapján a műanyag- és műanyagfeldolgozó iparunk, lehetővé válik a lakosság korszerű textíliákkal, olcsó, tartós műanyaghasználati cikkekkel történő jobb ellátása is. Ennek érdekében, bár nekem is az a véleményem, hogy csak annyi eszközt osszunk el, amennyivel rendelkezünk, mégis tisztelettel kérem a kormányt, vizsgáltassa meg annak lehetőségét, hogy az olefin-kémiai feldolgozóipar kiépítése miképpen lenne tömöríthető a tervciklus végén, hogy a megteremtendő gyártó kapacitások anyagi előnyeit jobban ki lehessen használni. Nevezetesen az olefinek hazai feldolgozását közel azonos időpontban meg lehetne-e kezdeni, vagy kiépíteni a szovjet feldolgozó kapacitás és a magyar etilén-kapacitás megteremtésével. Tisztelt Országgyűlés! A hozzászólásokból, a Tervhivatal elnökének, a ^kormány elnökének expozéjából is kitűnt, hogy negyedik ötéves tervünk kulcsproblémája a beruházások hatékonyságának fokozása, a kivitelezési idők lerövidítése, a gyors, hatékony üzembehelyezés. Engedjék meg, hogy a sok probléma közül megemlítsek néhányat, amelyek véleményem szerint nehezítik a gyors kivitelezést a nagy beruházásoknál. Egyik problémaként szeretném felhozni, hogy a műszaki tervek hatósági engedélyezésének prodecúrája túl hosszú, túl nehézkes. Egy engedélyezési eljárás sokszor hónapokat, nem egy esetben éveket vesz igénybe, különféle szintű előtervek készítésével. Ezek során valószínűleg alaposabban tudnak véleményt nyilvánítani az engedélyező szervek, de a tévedések lehetősége nincs arányban az idő elvesztésével járó gazdasági károkkal. A másik probléma sem kisebb jelentőségű. Ez az, hogy szerelőiparunk igen elmaradott technikai színvonalon, rendkívül rossz eszközellátottsággal rendelkezik. Többen nagyon nagy örömmel üdvözöltük, hogy fejlődik az alumíniumipar, fejlődik a timföldgyártás, a vegyipar, az olefin-kémiai ipar. De az iparágak egyike sem fog fejlődni, vagy legalábbis nagyon lassan fog csak fejlődni, ha nem tudunk korszerű, ütőképes szerelőipart teremteni. Szeretném példaként elmondani, hogy a nehézipar területén egy átlagos telepített vállalat 400 000—500 000 forint/fő eszközértékkel rendelkezik. A nehézipar legnagyobb vegyipari szerelő vállalata, a Vegyiműveket Szerelő Vállalat 16 000—18 000 forint/fő eszközértékkel rendelkezik. Ebből kitűnik az is, hogy felszereltségük gyakorlatilag hegesztőpisztoiy, kalapács, villáskulcs. Miközben a legmodernebb technológiát kellene létrehozniuk a legrövidebb átfutási idővel, maguk századeleji felszereltséggel, eszközellátottsággal dolgoznak. Ezenkívül a magyar szerelőiparnak rendkívül nehéz és nagy, problémája, hogy a helyszíni gyártás rendkívül nagymérvű. Nálunk nem szerelés folyik. Szeretném példaként megemlíteni, hogy a megvalósult üzem, a Péti Nitrogén Művek 500 tonnás ammóniagyáránál a szerelés 18—20 millió munkaórára tehető, az a szerelési idő egy ennek megfelelő gyárnál Nyugat-Németországban 4 millió óra volt. Nálunk ez a többszörös ráfordítás nem elsősorban szerelőszakmunkásaink, mérnökeink szaktudásának hiányossága, vagy szakmunkáshiány miatt, hanem a nem kielégítő felszereltség miatt lép fel. Szeretnék szólni az építő-, elsősorban a gyárépítőipar alacsony eszközellátottságáról. Az ennek felszámolására tett intézkedéseket, az építőipar fejlesztésére előirányzott összegeket örömmel üdvözlöm. A másik probléma, amit meg szeretnék a beruházásoknál említeni az, hogy az építő-, illetőleg a szerelőipari vállalatok dolgozói nemigen érdekeltek anyagilag az átfutási idő lerövidítésében. A gyors megvalósítás semmilyen érzékelhető jövedelemnövekedést nem jelent a szerelő-kivitelező dolgozók számára. Viccesen hangzik ugyan, de mi a munkaidőt és nem a végzett munkát fizetjük meg a kivitelezéseken. így nagyon sokszor helyenként a szabad szombatokat szabad péntekek előzik meg, s szabad hétfők követik. A keletkező károk a beruházások üzembelépésének csúszásában jelentkeznek. A vegyipar, a korszerű petrolkémiai ipar világszerte egyre nagyobb eszközigénnyel lép fel. Nyugati számok szerint ma egy dollár termék kibocsátásához két dollár beruházásra van szükség. Ebből látszik, hogy az átfutási időnek elsőrendű szerepe van a gazdaságosságban. Elsőrendű szerepe van részben azért, mert a megvalósításhoz szükséges tőkét hosszabb ideig köti le, tehát a beruházások üzembehelyezése késik. Ezért kérem a kormányt: vizsgáltassa meg a beruházások megvalósításához szükséges hatósági tervjóváhagyások, engedélyezések kiadását hogyan lehetne meggyorsítani. Kérem, vizsgáltassa meg még ebben a tervciklusban, hogy anyagi lehetőségeink határain belül a szerelőipar technikai felszereltségének szintjét hogyan lehetne emelni. Kérném azt is az illetékes tárcáktól: vizsgálják meg a gyorsabb munkavégzésben, a beruházások átfutási idejének lerövidítésében való anyagi-személyi érdekeltség rendszerének problémáját. Ezeket a problémákat azért csoportosítottam, mert tapasztalataink, a területünkön folyó beruházások, de más területeken folyó beruházások is egyértelműen mutatják, hogy az óriási eszköz-invesztíciók gyors, hatékony realizálását