Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-37

2819 Az Országgyűlés 37. ülése, 1970. szeptember 30-án, szerdán 2820 megold mindent, sőt ez csak egy eszköz a kezünkben ahhoz, hogy úgy emelkedjék majd a vezetés színvonala, ahogyan ezt a 21. bekezdés a kongresszusi tézisek között elképzeli. Mert súlyos dolog van ebben a pontban megfogalmazva : .,A termelékenység jelentős javítása szükségessé teszi a dolgozók szakmai képzését és a vezetés színvonalának emelését!" A komputer csak egy segédeszköz a vezetésben, számít, értékel,, programoz, döntéseket készít elő, avagy éppen kutatási problémákba kapcsolódik be. Amilyen forradalmi volt a XIX. század emberének életében a motor belépése a fizikai erő megtakarításában, legalább olyan forradalminak kell minősítenünk a XX. században a komputert az emberi agy tevékenység megsokszorozásában. Átvilágít, és reflektorfénybe helyez közigazgatást és vállalatot egyaránt, dokumentál, kérdez és válaszol. Volt rá példa azonban, hogy nem nagy örömmel fogadták a komputereket. A XIX. században is voltak géprombolók, akik kenyerüket féltették ettől, és most is jelentkeztek már pszichikai aggályok az okos gépek hatására, sőt már a gépek bevezetésének gondolatára is megnőtt' a fegyelem és a rendszerezettség! Nos, ezt akarja éppen a kormány, és úgy érzem, mondhatjuk: ezt akarjuk mi mindnyájan! Sok feszültség van azután a hazai gyártás szféráiban is. A megye — név szerint a VIDEOTON — bekapcsolódott ebbe a témába Horgos miniszter elvtárs előzetes döntése alapján. Sokan szkeptikusan fogadják a dolgot: hogyan lesz majd ennek a munkaerő-szükséglete, ki fogja kiszolgálni a gépeket? Mindenesetre egyet megmondhatunk: amilyen forradalmi volt a motor a műszaki kultúra előrehaladásában a múlt században, ugyanolyan műszaki szívóhatást fog kifejteni a híradástechnikában, az alkatrészgyártásban, vagy éppen a modern technológiák adaptálásában a számítógép-technika is. Mivel pedig ez a bonyolult gyártás munkamegosztással, a KGST-országok együttműködésével játszódik le, azért jelentős lépés lesz a gazdasági integrációban is. A Magyar Nemzet ez év március 22-i számában így ír: az egységes számítástechnikai rendszer kialakítása „csapatjáték" lesz! Ez lesz a rendszertechnika, a programozás, a gyártott gépek típusmegválasztása és azok összehangolt működése szempontjából! Mindezek megvalósításával kapcsolatban végül is csak egy utolsó szempontot szeretnék kidomborítani. Nagyon fontos a számítástechnikai ismeretek oktatása. Ennek részleteire készültek javaslatok mind egyetemi szinten, mind az úgynevezett utánképzésben a postgraduális oktatásra nézve. Csak egy dologra szeretnék rámutatni. Ha végignézzük a tudomány és a technika történetét, az idő egyre rövidül. A fényképezésnél a felfedezéstől a gyártásba vitelig még 112 év kellett, a telefonnál már csak a fele, a rádiónál 35 év, a televíziónál 15, a tranzisztornál 5, míg a számítógépek alkatelemeinél, az integrált áramköröknél már csak három! Csak arra hívnám fel a szíves figyelmet, hogy oktatási rendszerünknek ugyanilyen irányzattal, rugalmasan kell ezt a problémát nagyon szervezetten és célratörően megoldani. A számítástechnika hazai bevezetését és előterjesztését megalapozó negyedik ötéves terv megvalósítása során megökoltnak látnám ezt a jelentős pénzügyi, művelődésügyi és nemzetközi vonzattal bíró témát kiemeltén kezelni és kormányprogram szintjére emelni. Kedves Elvtársak és Elvtársnők ! Eötvös egy hasonlatával fejezem be: „Fejlődni annyit tesz, mint egyik lábunkat megvetni az eredményeken és a másikkal előrelépni!". Mi a harmadik ötéves terv eredményeiben megalapoztuk a fejlődést és most az új mechanizmus adta lehetőségekkel merészen lépünk a negyedik ötéves terv periódusába. Ez a lépés merész, bátor, de sok kezdeményezést rejt magában. Ezért elfogadom, sőt azt is hozzáteszem: örömmel szavazom meg! (Taps,) ELNÖK : A következő felszólaló Galló Ernő képviselőtársunk. GALLÓ ERNŐ: Tisztelt Országgyűlés! A negyedik ötéves tervről szóló törvényjavaslat széles területet átfogó anyagából egyetlen kérdéssé] kívánok foglalkozni; az életszínvonal várható alakulásának azzal a részével, amely a nyugdíjasokra, illetve az ide sorolható egyéb segélyezettekre és járadékosokra vonatkozik. Mondanivalómat rövidre foghatom, mert úgy vélem, hogy a téma különösebben részletes indokolást nem igényel. Köztudott, hogy népi demokráciánk szociális gondoskodásának következményeként az ország lakosságának körülbelül 15 százaléka, tehát mintegy másfél millió ember érdekelt, mint saját jogú nyugdíjas, járadékos, segélyezett, illetve mint ellátatlan családtag a nyugdíjak és más járadékok alakulásának dolgában. Ez a nagy szám azt is jelenti, hogy alig lehet család az országban, amelyik ne lenne közelebbi kapcsolatban valamilyen járadékossal. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagy ez a létszám, és ha az állam által folyósított nyugdíjak és járadékok összege még sok helyen nem kis megélhetési gondokat okoz, elismerem, nem kisebb a gondja az államnak sem a jelenlegi jóval több mint évi 11 milliárd forintot kitevő nyugdíjak, járadékok folyósításánál. Tudom azt is, hogy az ez évi nyugdíj rendezés is körülbelül 900 millió forint többletkiadást jelent. Hiba volna megemlítés — és megmondom őszintén —, köszönet nélkül hagyni a kormánynak és a Szaktanácsnak azt az emberséges gondolkodásra valló intézkedését, amely a társadalombiztosítás további fejlesztése terén jelentkezett akkor, amikor megszüntette a nyugdíjasoknál a ' háromhónapos kórházi ápolási időt, és e megkötöttség helyett életbe léptette a határidő nélküli kórházi ápolási jogosultságot. Ez a nagy előrelépés szinte felbecsülhetetlen értékű éppen az idősek, az öregek számára, akik koruk és ezzel együtt a biológiai törvényszerűségek miatt olyan betegségek hordozói, tudjuk jól magunkról, illetve tudom magamról, amiknek kórházi gyógyítása nagyon sok esetben jóval meghaladja az évi három hónapot. Hadd tegyem hozzá mindehhez, hogy van mivel büszkélkednünk a szociális gondoskodás terén, hi-