Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-35
2681 Az Országgyűlés 35. ülése, 1970. június 25-én, csütörtökön 2682 nak eredményeként gazdasági pozícióink erősödtek és a népgazdaság egyensúlya stabilizálódott. Ennek a folyamatnak bel- és külföldön egyaránt megvannak a kedvező kihatásai. Az eredményes gazdálkodás természetszerűleg kihatott a lakosság személyes jólétére, szociális és gazdasági viszonyaira, életkörülményeire. A számadatok tanúsága szerint az árváltozásokat is figyelembe véve az egy főre jutó reáljövedelem öt százalékkal nőtt, s a megnövekedett vásárlókedvet igazolja a kiskereskedelmi forgalomban változatlan áron számított 8,2 százalékos emelkedés. Kevés szó esik általában arról, mit valósítottunk meg, s ami kedvező hatással van a dolgozók életkörülményeire. Emlékeztetni szeretnék néhány olyan intézkedésre, amelyet ma már természetesnek veszünk. Ilyenek a 44 órás munkahétre való áttérés az iparban és az építőiparban, a gyermekgondozási segély kiterjesztése, az 1970 márciusától életbeléptetett nyugdíjrendelkezés. A három téma közül csak a 44 órás munkahét bevezetését említem meg, amelynek hatásai és összetevői rendkívül sok területet érintettek és új, eddig Magyarországon nem jelentkező problémákat vetettek fel. • Például a gazdaságilag kiesett időalap kérdését, amelyet nem minden esetben tudtunk termelésnövekedéssel fedezni, vagy a felszabadult idő kihasználásának kérdését! Élet színvonalhelyzetünk fejlődésének alapvető kérdése a lakásépítkezés. Bár az építőipari szakágazatok között a tervezetthez képest eltérések mutatkoztak, összességében 1969-ben a tervezett 62 000 lakást átadták. Csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk az 1969-es évben folytatott életszínvonalpolitikánkról, hiszen nem kis gondot okozott a kormánynak, hogy az egyén, a vállalat és a népgazdaság érdekeit összehangolja olyan esetekben is, amikor a bevezetett intézkedés esetenként kedvezőtlenül hatott a gazdasági élet fejlődési ütemére. Társadalmi demokratizmusunk fejlődését igazolja a főleg gazdasági kérdésekben kibontakozó erőteljesebb kritikai szellem. A kritika erősödése előre látható volt, hiszen az nem mindig az esetleges hibák növekedésének függvénye, hanem egy nyílt, jól ellenőrizhető gazdaságpolitika mindenkori velejárója is. A bíráló hangok erősödése az elhangzott vélemények szerint — bizonyos szélsőséges eseteket leszámítva — pozitív jelenség. Ösztönöz az átgondoltabb és kockázatot jobban vállaló gazdasági vezetésre. Összegezve az e témakörben elhangzottakat, véleményünk szerint a gazdasági fejlődés az 1969-es évben, egyenes folytatása volt a megkezdett útnak, s alapját képezte a vártnál kedvezőbb életszínvonal és életkörülmények alakulásának. Tisztelt Országgyűlés! A népgazdaság egészére vonatkozó számszaki adatokat vizsgálva megállapítható, hogy jó évet zártunk. A társadalmi termék 5 százalékkal, a nemzeti jövedelem 6 százalékkal, és a tárdalmi munka hatékonysága 4 százalékkal növekedett. A költségvetés globális kiadásai és bevételei az előre meghatározott módon alakultak. A deficit mértéke nem lépte túl a tervezettet és a költségvetésnek megközelítően egy százalékát jelenti. Az ilyen mértékű költségvetési hiány — ha gyorsan megtérülő befektetést szolgál — nem jelent hátrányt és feltétlenül kedvező hatással van a következő évek nyereségalakulására. Figyelembe véve gazdasági adottságainkat, nevezetesen azt, hogy eredményeink nagyban függnek a külkereskedelem eredményeinek alakulásától, a létrejött gazdasági egyensúly az összképet a számadatokon túl még kedvezőbbé te j szi. Az egyes népgazdasági ágazatok részleteinek vizsgálatakor viszont felszínre került, hogy van még olyan terület, ahol módosításokra van szükség, közbe kell avatkoznunk. Ez különösen ott létérdekünkéből a hibák a mechanizmus változásától függetlenek, tehát megtalálhatók voltak a régi mechanizmusban és megtalálhatók az új mechanizmus viszonyai között is. Az ipari termelés mérsékelt üteme kihat a nemzeti jövedelem termelésére s kedvezőtlenül befolyásolja az ipar részarányát a nemzeti jövedelem termelésében. A tervezett 5 százalékos növekedés helyett realizált 3 százalékos növekedést több tényező magyarázza és befolyásolja. Ezek közül néhányat megemlítek. Az első: egy mérsékeltebb fejlődési ütem. ha az 100 százalékig a szükségletek kielégítését szolgálja, sokkal hasznosabb a népgazdaságnak, mint egy magas százalékú fejlesztés, ami esetleg drága importból eladhatatlan árukat produkál. Ez a probléma 1969-ben jelentéktelenné vált. A második: ismert, hogy az iparon belül strukturális átrendeződés történik, ami kétségkívül népgazdasági érdek, de bizonyos mértékben termeléskieséseket is okoz. A harmadik: az 1969-es évben az ipari termelés és a kereskedelmi igények közötti, esetenként előforduló érdekkülönbség mérséklődött, s ezzel a szükségletek jobb kielégítését lehetett elérni. A negyedik: a belkereskedelmi rendelések év elejei csökkenése kedvezőtlenül hatott a termelésre. Mindezt összegezve mégis az volt az általános vélemény, hogy az iparnak az 1969-es évben elért, a tervezetthez képest kisebb mértékű termelésnövekedése csak átmenetileg fogadható el. Szükséges tehát az ipari fejlődés összefüggéseit tovább elemeznünk, és a megoldást célzó intézkedéseket megtennünk. A beruházási kereslet és kínálat közötti összhang hiányát már évek óta panaszoljuk. A nemzeti jövedelem növekedése s a beruházási tevékenység között szoros az összefüggés. Nem közömbös, hogy újonnan létrehozott gazdasági egységeink milyen kapacitással, milyen hatékonysággal, s milyen határidővel valósulnak meg. A beruházási piacon ma is a legdöntőbb tényező az építőipari kapacitás. Az ipari fejlődés ütemének lassúságát sokan az építőipari tevékenység elmaradásával magyarázzák. Az állattenyésztés nagyobb ütemű fejlődését ugyanis szintén az építőipar szűk kapacitása hátráltatja. Kétségtelen, hogy a lakásépítkezések gyorsabb üteme is az építőipari kapacitások további kiépítésével függ össze. Ezek a tények valóban fennállnak. Hozzá kell tennünk, hogy az építőiparral szembeni feszültségek feloldása azért is fontos, mert esetenként olyan fiktív igények is jelent-
