Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-34
2629 Az Országgyűlés 34. ülése, 1970 1 április 3-án, pénteken 2630 fordulatának kezdetévé vált. Azon a napon űzte ki hazánk területéről a diadalmasan előretörő szovjet hadsereg az utolsó hitlerfasiszta megszálló csapatot, és adta tudtul a világnak: Magyarország felszabadult ! Huszonöt évvel ezelőtt, a felszabadulás napján, 1945. április 4-én új lap nyílt a magyar nép történelmében; népünk visszanyerte nemzeti függetlenségét és megnyílt előtte a fejlődés, a társadalmi felszabadulás lehetősége. A felszabadulás népünk számára felér egy új, második honfoglalással, s április 4 méltán lett népünk legnagyobb nemzeti ünnepe. Amit azon a napon visszanyert, azt birtokolja; ami akkor még csak lehetőség volt számára, azóta megvalósult; leigázottból és jogfosztottból a hatalom birtokosa, sorsának ura lett a magyar nép, s ma független, szabad hazájában a szocialista társadalom teljes felépítésén dolgozik. Április 4-e a mi számunkra nagy évforduló, naptárainkban minden évben piros betűs ünnep, a Magyar Népköztársaság hivatalos, állami ünnepe. Ez a nap a magyar nép számára a felszabadulás napja volt, és az marad örökre. Kedves Elvtársak! Ezen a napon felszabadulásunkat, nemzeti függetlenségünket, népünk hatalmát ünnepeljük, szocialista forradalmunk nagy vívmányait értékeljük. Nemzetünk e nagy ünnepén, gondolatban egy pillanatra felidézzük a távoli, régmúlt időket, egymást követő sok-sok nemzedék küzdelmes harcainak emlékét. Népünk több mint ezer éve, a honfoglaló Árpád fejedelem, s az államalapító István király korától itt él, a népek tengerében, itt a Duna-rTisza partján, ahol birodalmak süllyedtek el. Sokszor járt a hadak útján a lélekszámban kis magyar nemzet, sokszor dúlt a harc, hullott a vér a megmaradásért. Ezen a napon gondolunk azokra, akik egykor Hunyadi, Rákóczi, Kossuth zászlai alatt harcoltak a hazáért; azokra, akik Dózsa, fcetőfi, Táncsics követőiként síkraszálltak a népszabadságért. A századok egymást követték, míg az új kor hajnalán új osztály született, a munkásosztály, amely az urak, a polgárok után mind nagyobb mértékben és felelőséggel vette magára a nép, a 'nemzet szabadságának, boldogulásának ügyét. Ma gondolunk azokra a munkástestvéreinkre, honfitársainkra, akik az idő hívó szavát megértve, Oroszországban részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcaiban, s a polgárháború idején a fiatal szovjet hatalom oldalán küzdöttek. Gondolunk azokra, akik elsőként követve orosz testvéreink példáját, hazánkban kibontották a nemzetközi munkásosztály vörös zászlaját és harcoltak a Magyar Tanácsköztársaságért, egy új, szabadabb világért. Munkásosztályunk, népünk legjobbjai küzdöttek a hazától távol, a vérző Spanyolország csataterein népünk, minden nép szabadságáért. A második világháború alatt itthon és a szovjet, ' a szlovák, a jugoszláv, a francia, a belga partizánok soraiban fegyverrel harcoltak munkásügyünkért, nemzetünkért a fasizmus erői ellen. Ma, szabadságunk ünnepén, gondolunk az antifasiszta harcban elesett mártírjainkra, akik népünk szabadságáért, nemzetünk becsületéért áldozták életüket. Századokon át folyt váltakozó szerencsével a harc a nemzeti függetlenségért, a Habsburgr elnyomás, a német imperializmus és más hódítók állandó fenyegetései ellen. Az elnyomottak és megalázottak legbátrabbj ai sokszor felkeltek a dolgozó ember, a nép nagyobb kenyeréért, jogaiért és felszabadításáért. Nemzedékek kemény harcaival tudtuk kivívni azt, hogy annyi vérzivatar, megpróbáltatás közepette is megmaradt a magyar, megmaradt a nép, vele a remény. A szabadságvágy mindig erős volt, s áldozatkészségben sem volt hiány. Saját erőnk mégis kevésnek bizonyult ahhoz, hogy hazánkat és népünket végleg megszabadítsuk az idegen elnyomástól. Annyi harc és áldozat után, a végveszély idején, amikor minden addiginál gonoszabb és hatalmasabb, Európa majd minden népét letipró ellenség, a hitlerfasizmus tört nemzeti létünkre, megjött a várva várt segítség, a magyar nép számára is felkelt a szabadság napja. •Negyedszázaddal ezelőtt a népek szabadságának legkövetkezetesebb harcosai; Lenin fiai, a Szovjetunió Vörös Hadseregének katonái jöttek el hozzánk, s áldozatos harcokban űzték ki hazánk földjéről népünk leigázóit, a megszálló fasiszta erőket. Sok szovjet harcos öntözte vérével a magyar földet, s adta életét népünk szabadságáért. Mély és el nem múló hálát érzünk a szovjet nép iránt a hallatlan áldozatokért. Soha nem feledjük: felszabadítónk a Szovjetunió! (Hosszan tartó nagy taps.) Köszönő szavakkal fordulunk az élőkhöz és kegyelettel emlékezünk azokra a szovjet harcosokra, akik a legdrágábbat, életüket áldozták felszabadításunkért. Emléküket népünk nemzedékről nemzedékre őrizni fogja. A szovjet hadsereg oldalán küzdöttek már felszabadult más népek fiai is. Kegyelettel gondolunk azokra a bolgár, jugoszláv, román harcosokra, akik vérüket ontották, életüket áldozták Magyarország felszabadításáért. Kegyelettel emlékezünk azokra az angol, amerikai és más nemzetiségű katonákra, akik ugyancsak harcoltak és elestek Magyarország területén, a fasizmus ellen vívott hősi küzdelemben. Ügy tartjuk', a hősi harcban elesettek emléke az élőktől mindig és mindenek előtt annak bizonyságát kívánja, hogy az áldozat nem volt hiábavaló. A magyar népben erős az elhatározás, hogy a szabadságot, amelyet az értünk harcolók elhoztak nekünk, mindig megőrizzük, s elorozni nem hagyjuk, soha és senkitől. (Taps.) Kedves Elvtársak! A magyar nép felszabadulását nem sokkal követte 1945. május 9-e, a Hitler és Mussolini fasiszta erői felett aratott világtörténelmi győzelem napja, az a. nap, amikor Európa csataterein végre elhallgattak az ágyúk, s eljött a béke csendjének első napja. Az első világháború, mint ismeretes, az imperialisták egymás közötti harca volt a világ újrafelosztásáért. A második világháború, a szövetségesek harca a fasizmus erői ellen, a népek felszabadító háborújává vált. Azért válhatott azzá, mert a fasizmus elleni világméretű küzde117*
