Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2529 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2530 anyasági segély bevezetésétől reméltük a zsúfoltság csökkenését. Sajnos, ez nem tapasztalható, mert csak a kisfizetésűek maradtak otthon, különösen ha első a gyermek, mert kettő után már családi pótlékot is kap, és így együttesen 900 forintra emelkedik a havi járandóság. A súlyos óvodai gondokon nagyban segítene, ha a bölcsőde négy éves korig átvenné a gyerekeket, mert túlzsúfoltság a bölcsődék tekintetében csak a centrumokban van, a külső periférián kihasználatlanok a bölcsődék. Különböző fórumokon, értekezleteken viszszatérő téma a részeges, garázda, gyermeküket nem kímélő apa, de akad anya is. Sokszor tehetetlenül állnak a tanácsok, a társadalmi szervek, hiszen a rendőrség is csak a legsúlyosabb esetekben lép közbe. Egyesek ma már csak pihenésként fogják fel az elvonókúrát. Ezek ellen időszerű lenne sokkal szigorúbb intézkedést életbeléptetni és azt a gyakorlatban érvényesíteni. Különös gonddal figyeljük az egyedülálló dolgozó nőket. Fokozott segítséget, támogatást várnak lakásgondjaik megoldásában, gyermekük elhelyezésében, megfelelő kereseti lehetőségek biztosításában. Egyesek a támogatás helyett a kiszolgáltatottságot érzik. Egyikük elpanaszolta, hogy szinte rendszeresen vele végeztetik el a hóvégi túlóráztatást, térítés nélkül. Szívesen dolgozik, de kiskorú gyermekét nem tudja kire bízni. Hó végén szüleihez viszi. Fél a jövő évtől, mert akkor gyermeke már iskolás lesz és ez az út már akkor nem járható. Befejezésként ismételten a lakásépítkezésről kívánok szólni. Igaz, hogy az előttem felszólalók már érintették e témát, de ez is bizonyítja, hogy egyik legégetőbb feladatunk a lakásakció. Ebben az esetben is a fiatal házasokról szólök, akik kéthárom éve a szülőknél vagy albérletben laknak. Van, ahol már baba van és sokszor három generáció tűr egymásnak és várják a megoldást. Többen takarékoskodnak, de a szövetkezeti vagy társasház építkezések lehetősége ma még nem valósult meg, különösen a községekben. Ügy érzem, mindenekelőtt előnyösebbé kell tenni a szövetkezeti, a társas és magánépítkezést, hogy ezzel is enyhítsük a lakásgondot. Tisztelt Országgyűlés! A Központi Bizottság legutóbbi ülésén hozott határozatával ismét bizonyította, hogy tovább kívánja enyhíteni a dolgozó nők gondjá.t. A nemzetközi nőnap méltó ajándéka ez számunkra. Meggyőződésem, hogy a felhívás társadalmi összefogással meg is valósítható. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett kor- . mánybeszámolót elfogadom és azt elfogadásra ' javaslom. ELNÖK: A következő felszólaló Kelen Béla képviselőtársunk. KELEN BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Földrészünket, Európát mindig büszkén vallották tágabb pátriájuknak népünk legjobbjai. A századok folyamán az européer kifejezés egyet jelentett a szélesebb látókörű, messzire tekintő, a provincialista elmaradottsággal és a haladás kerékkötőivel szembeforduló emberrel. Péter János tegnapi beszéde befejező gondolatát Vörösmarty segítségével világította meg. Remélem, én sem ártok külpolitikai irányelveinknek, ha Babits Mihályt idézem. (Derültség): ., . és egy lélek font be néptől-népig messze földrészt eleven hálóba; egy lélek, egy ország végtül-végig magát-tépő hazám: Európa. Azóta alapvetően megváltozott kontinensünk és országunk arculata, más lett helyünk Európában. Európainak lenni, mondjuk ma, és ez jő értelemben egyet jelent azzal, hogy munkálkodunk és felelősséget vállalunk földrészünk jövőjéért, biztonságáért. Ezért találtak mindannyiunkban különös visszhangra azok a szavak, amelyek a kormány külpolitikai beszámolójában hangzottak el kontinensünk békéjéről és biztonságáról. Európa helyzetét napjainkban a sokat emlegetett sajátos ellentmondás határozza meg. Földrészünk viszonylag csendes, legalábbis a délkelet-ázsiai harcmezők csatazajához, vagy a közelkeleti válságközponthoz hasonlítva. Ez a nyugalom azonban viszonylagos és meglehetősen törékeny. Az imperializmus, mindenekelőtt az amerikai imperializmus, amely jelentős állásokat épített ki magának Európában, nem adta fel terveit. Amennyiben mégsem kísérelhette és kísérelheti meg elképzeléseinek valóraváltását, az nem szándékainak változásán múlott, hanem a szocialista országok, a Varsói Szerződésben szövetkezett államok gazdasági, politikai, s nem utolsó sorban katonai erejének következménye volt. Minden józan elgondolás amellett szól, hogy az európai békét tartóssá, megalapozottá kell tennünk. Erre intenek a múlt tanulságai és a jelen realitásai. Földrészünkön át húzódik a két társadalmi, hatalmi rendszer fő frontvonala. Ha a világon mindenütt fennáll a veszélye annak, hogy egy helyi összecsapás magában hordja a nukleáris világháborúvá történő kiszélesedés veszélyét, Európa szívében minden valószínűség szerint egy atom világégés lenne a kinduló pont. A mai stratégiai feltételek közepette szinte képtelenség lenne Európa szívében — az amerikai hadvezetés kedvelt kifejezésével élve — dzsungelháborút vívni. Nemcsak azért, mert itt nincs őserdő. Elegendő utalni rá, milyen vihart kavart a Nyugat-Németországban lelepleződött atomaknazár terve, s hogy az amerikai stratégiai légierők 682 repülőgépe folytat hidrogénbombás őrjáratokat kontinensünk országai felett. A műszaki hibák következtében a spanyolországi Palomeresnél, a grönlandi Thulenél lezuhant gépek,, az elveszett bombákat kereső búvárharangok és kutyaszánok ízelítőt adhattak e veszély milyenségéről. Manapság divat Nyugaton a „félelem egyensúlyáról" cikkezni, ha Európa kerül szóba. Mi azokkal értünk egyet, akik az értelem egyensúlyát keresik. S ennek feltétele egy átfogó biztonsági rendszer kialakítása. A szocialista országok kezdettől fogva szívükön viselik az európai biztonsági rendszer megalkotását, fáradhatatlanul munkálkodnak ezért a célért. A legkülönbözőbb javaslatokat tették az egyetemes és részleges rendezésre. Ilyen értelem-