Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2479 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2480 a miniszterelnök elvtárs beszámolójával, javas­lom azt elfogadni. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik Ognyenovics Milán képviselőtársunk. OGNYENOVICS MILÁN: (Szerb-horvát nyelven elhangzott bevezető szavak után.) Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Felszólalásom elején néhány gondolatot anyanyelvemen, szerb-horvát nyelven mondtam el, mégpedig jelképesen bizonyítva a nemzetisé­gek elvének egyenjogúságát. Tekintettel arra, hogy itt az Országgyűlésben ennek nincs gya­korlati jelentősége, az előbbieket magyarul is elmondva folytatom hozzászólásomat. Kedves Elvtársak! A kormány bel- és kül­politikai tevékenységéről szóló beszámolóval egyetértek, mert a kormány munkája és intéz­kedései megfelelnek pártunk politikájának, kife­jezik népünk nemzeti érdekeit és egyúttal kö­vetkezetes, internacionalista magatartásunkat. Tisztelt Országgyűlés ! Hozzászólásomban egy olyan kérdésről szeretnék szólni, amiről rit­kán esik szó az; országgyűlésben, de amelyik kér­dés összefügg kormányunk helyes bel- és kül­politikájának végrehajtásával, ez pedig a nemze­tiségi kérdés. Amikor a nemzetiségi kérdésről szólók az országgyűlésben, teszem ezt azért, mert megítélésem, sőt meggyőződésem szerint hazánkban a nemzetiségi kérdésnek van még olyan pozitív tartalma, amely az eddiginél na­gyobb mértékben felhasználható a szocializmus építésében, a szomszédos szocialista országokkal való baráti kapcsolataink fejlesztésében. Magyarországon nem nagy a nemzetiségiek száma. Becslésünk szerint mintegy fél millió nemzetiségi dolgozó él 447 községben és város­ban, németek, dél-szlávok, szlovákok és romá­nok. A dél-szlávok fogalmába tartoznak a szer­bek, horvátok és szlovének. A nemzetiségi lako­sok kis száma ellenére az államvezetés nagy gon­dot fordít a követelményeknek megfelelő helyes nemzetiségi politika kialakítására, mert ennek elvi jelentőségét nem tekinti függőnek a nemze­tiségi lakosok kisebb vagy nagyobb számától. Közismert tény, hogy a nemzetiségi dolgo­zók a felszabadulás előtt súlyos kettős elnyomás alatt éltek. Nem túlzás azt állítani, hogy másod­rendű állampolgárok voltak. Amikor 1945-ben hazánk felszabadult a fasiszta rendszer alól, a nemzetiségi lakosság életében is gyökeres válto­zás állott be. Miután 1948-ban dolgozó népünk teljesen kezébe vette saját sorsának irányítását, a Magyar Dolgozók Pártja egyesülési kongresz­szusán elfogadott programnyilatkozat a nemzeti­ségi politikára is kitér és kimondja, idézem: „Az országban élő nemzetiségek számára a párt a teljes állampolgári egyenjogúság mellett haladó nemzeti kultúrájuk szabad fejlesztéséért és poli­tikai szervezkedésük teljes szabadságáért, a szomszéd országokban élő anyanemzetekkel való kultúrcsere és érintkezés szabadságáért száll síkra'*: Pártunk irányelve érvényesült az 1949. augusztus 20-án elfogadott alkotmányunkban, amelynek 49. §-a az egyenjogúság garantálása mellett kimondja: „A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiségi számára bizto­sítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét." Tisztelt Országgyűlés! Amikor a nemzetiségi kérdésről beszélünk, nem lehet említés nélkül hagyni, hogy volt nálunk a múltban 1949—1953­ig olyan időszak, amikor elvileg helyes nemzeti­ségi politikánk a gyakorlatban torzulást szenve­dett. Közismert tény, hogy ezek a hibák nagy károkat okoztak a nemzetiségi politikában. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban röviden megemlítsek néhány fontos elvi megállapítást. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a hazai nemzetiségi kérdés a szocialista társadalom épí­tésének, a szocialista nemzeti egységnek szerves és kiegészítő része és nem csupán az itt élő más ajkú nemzetiségiek társadalmi, gazdasági " és kulturális problémája. Ezért elvi összefüggései­ben szélesebb figyelmet érdemel. Véleményem szerint igen nagy jelentősége van a hazai nemzetiségi kérdés helyes kezelésé­nek a környező államokkal, főleg a szomszédos szocialista államokkal való baráti kapcsolatok fejlesztése szempontjából is. Ebben a tekintetben még számos ki nem használt lehetőség mutat­kozik. A nemzetiségi kérdést minden szocialista ál­lamnak a marxizmus—leninizmus alapján saját magának kell megoldania. E megállapítással szükségszerűen együtt jár annak a lenini elvnek az érvényesítése, hogy minden ország munkás­osztálya saját nacionalizmusa ellen kell hogy harcoljon. Nyilvánvaló, hogy a nemzetiségek egyenjo­gúsága úgy nálunk, mint más szocialista orszá­gokban is, minden vonatkozásban azonos szocia­lista tartalmú és a napi élet minden területén ér­vényesítendő követelmény, amelynek gyakorlati alkalmazását semmiféle más szempont nem be­folyásolhatja. Tisztelt Országgyűlés! Pártunk és kormá­nyunk jó elvi alapon foglalkozik a nemzetiségek ügyével. Az 50-es évek fejlődésgátló elzárkózása után 1957 óta új szakasz következett, amely le­zárva a korábbi időszakban okozott sérelmeket, a hiányosságokat igyekezett felszámolni. Az adott lehetőségek keretein belül erőteljesen fej­lesztette a nemzetiségek politikai és kulturális életét. A nemzetiségi jogok végrehajtása terén nagy jelentősége volt az MSZMP Politikai Bi­zottsága 1958. október 7-én „A nemzetiségek kö­zött végzendő politikai, oktatási és kulturális munkáról" szóló határozatának. E határozat igen pozitív hatással volt a nemzetiségi szövetségek munkájára és a nemzetiségi lakosság széles tö­megeire. Bár a PB-határozat alapján nagy előrehala­dás volt tapasztalható, nagy eredmények szület­tek a nemzetiségiek közötti munkában, mégis meg kell mondani, hogy a határozatban megje­lölt egyes feladatok objektív és szubjektív okok miatt nem kerültek végrehajtásra, vagy az ille­tékes szervek nem mindig kellőképpen foglal­koztak a kérdéssel. Itt elsősorban az anyanyelv oktatására gondolok. Figyelembe véve a nemzetiségi kérdésben az

Next

/
Oldalképek
Tartalom