Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-31

2455 Az Országgyűlés 31. ülése, 1970. március 4-én, szerdán 2456 E figyelemreméltó előrehaladás ellenére még ma is sok helyütt kísért a múlt. Nem kevés azoknak a boltoknak a száma, amelyek elavult, magántulajdonban levő házakban vannak. Nem hanyagolható el az sem, hogy a községeknek az utóbbi években települt részein hiányoznak a mindennapi fogyasztási cikkeket árusító boltok. Ez szintén negatívan hat az áruellátásra. Emiatt a lakosság és a szövetkezetek között hosszan tartó viták, nézeteltérések alakulnak ki. Ahhoz, hogy a szövetkezetek az igényeknek megfelelően el tudják látni a falusi kereskedelmi tevékenységet, szükséges volna a hálózat gyorsabb korszerűsítése, a nagyobb községekben új áruházak, másutt kisebb üzletek építése. Ehhez azonban a szövetkezetek rendelkezésére álló fizetési eszközök nem elegendők. Nagyon egyetértek azzal az elképzeléssel, amelyre Fock elvtárs úgy utalt, hogy a kormány a jövőben szabályozókkal is elő kívánja segíteni az üzlethálózat fejlesztését. A röviden vázolt helyzeten való segítésre következő javaslataimat terjesztem elő. Jelentősen segítené az előrehaladást és növelné az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek beruházási eszközeinek volumenét, ha a saját álló- és forgóeszközök után képződő eszközlekötési járulékot az állam nem vonná el, hanem az ott maradna a tulajdonosoknál, a szövetkezeteknél azzal, hogy ezt az összeget meghatározott beruházásokra, például csak hálózatfejlesztésre használhatnák fel. Ajánlom, hogy a kormány biztosítson a tanácsok számára bizonyos pénzösszeget, amit csak a falu vagy bizonyos településrészek kereskedelmi hálózatfejlesztésére lehetne felhasználni. Az ilyen összegek lehetőséget teremtenének a tanácsok számára a hálózatfejlesztés tervszerű befolyásolására. Bizonyos nagyobb — a falukörzetek kereskedelmi ellátását jelentősen javító — beruházásokra esetenként a kormány adna preferenciákat. . Akadályozza a falusi ellátás folyamatosságát az is, hogy a nagykereskedelmi vállalatok a kis vásárlóerőt képviselő szövetkezeti árumegrendeléseket nem igyekeznek úgy kielégíteni, mint a nagy tömegű rendeléseket. Ennek a helyzetnek az áthidalására a szövetkezetek megyei szövetségei már az érdekképviselet alaüián árubeszerző szervezeteket hoztak létre. Nem kérek én megkülönböztetett kiszolgálást a nagykereskedelmi vállalatoktól, azt azonban igen, hogy a falun élő lakosság számához és egyre inkább növekvő igényeihez viszonyítva legalább megközelítően úgy elégítse ki a szövetkezetek megrendeléseit, mint ahogy azt más megrendelőkkel teszi. Ez is közrejátszik abban, hogy a választókerületemben hosszabb idő óta hiánycikknek számít a női, férfi és gyermek felsőruházati kötöttáru, női és férfi kerékpár, vízvezetékszerelési cikkek, fürdőszoba-berendezések — de nem folytatom. Fock elvtárs ezt úgy fogalmazta meg előterjesztésében, hogy az áruellátás növekvő volt, de nem elég. Ez így igaz. Nehéz megérteni, hogy például kisebb mezőgazdasági gépek tartós hiánycikként szerepelnek a nagyobb körzeti szövetkezeti áruházakban, míg ezzel szemben Budapesten és a nagyobb vidéki városokban lehet vásárolni ilyen gépeket. Az említett cikkek hiánya jelentősen befolyásolja a lakosság hangulatát, bosszúságot okoz mind a vevőknek, mind az eladóknak, s emellett jelentős többletutazást okoz a falusi lakosságnak. Több esetben ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Dunaújvárosba műszakba járó, bérletjeggyel rendelkező munkások nem férnek fel az autóbuszokra, vagy jobb esetben csak összezsúfolódva tudnak közlekedni. Az Országgyűlés tavaly decemberi ülésszakán többen szóvátették a fogyasztói árak emelkedését. Én ezt a témát arról az oldalról szeretném megközelíteni, hogy az árak emelése több árkategóriában szinte tömeges. Ezek az ármozgások főleg a textilféleségeknél, de általában az iparcikkeknél jelentkeznek. Az árak emelkedése többségében összegét tekintve nem jelentős, bár néhány árucikk vonatkozásában a 20—40 százalékot is eléri. A minimális, filléres áremelkedéseknek is van azonban olyan hatásuk, hogy az árak stabilizálására vonatkozólag bizonytalanságot szülnek, az áruházak személyzetével szemben a vásárlók részéről bizalmatlanságot váltanak ki, lehetőséget adnak a zavarosban való halászásra, az üzletek dolgozóinak esetenként jelentős többletmunkát okoznak és nehezítik az árellenőrzéseket. Van olyan nagykereskedelmi vállalat, amely tavaly 133 alkalommal adott ki utasítást árváltozásra, s a közlés minden esetben jelentős számú árucikkre vonatkozott. Olyan áru is van, amelynek fogyasztói ára többször változott. Ezek az ármozgások többségükben felfelé ívelő tendenciát mutatnak, bár nem hanyagolható el a lefelé irányuló mozgás sem. Mind a szövetkezeti szakemberek, mind saját véleményünk szerint ezeket a nagyszámú ármozgásokat nem kellene alkalmazni. Ügy gondolom, ez nem mond ellent az expozéban tett megállapításnak, hogy tudniillik a kormány szükségesnek tartja az árrendszer fokozatos változtatását. Tisztelt Országgyűlés! A második kérdés, amiről szólni kívánok, a mezőgazdasággal kapcsolatos. Véleményem szerint az állattenyésztés mellett a kemizálásra és a termelőszövetkezetek gépesítésére kell ma és a jövőben is nagyobb figyelmet fordítani. Az utóbbival kapcsolatban szeretnék néhány tapasztalatot elmondani, minthogy azonban egyetértek Gombaszögi képviselőtársam megállapításaival, csupán néhány mondatban. A gépesítés lényege az eleven munkával való ésszerű gazdálkodás elősegítése. A gép megkíméli az embereket a nehéz fizikai munkától, korszerűsíti és hatékonyabbá teszi az egész tevékenységet. A termelékenység növelésének mindenképpen egyik eszköze a szakszerű gépesítés. Tapasztalatom szerint a termelőszövetkezetekben egyes növények termelési folyamataiban a gépesítés teljes, míg a másik esetében szinte alig van gépesítve a munka. Ilyen például a zöldségfélék és a cukorrépa termelése. Ügy gondolom, mindkét növényféleségnél jelentős szerepe van ennek abban, hogy a termelés és a felhasznált terület sem emelkedik rendszeresen. A választókerületemben levő Ercsi Cukor-