Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-30

2367 Az Országgyűlés 30. ülése, 1969. december 12-én, pénteken 2368 is kedvezőek. Az új irányítási rendszer kibontakozása nem törte meg a gazdaság fejlődésének folyamatosságát, növelte a gazdálkodás tervszerűségét. Tapasztalatunk a megyében, hogy a vállalatoknál az 1970-es esztendőre való felkészülés, a vállalati tervek kimunkálása most jó ütemben halad, s minden eddiginél jobban tudják azokban a tényleges szükségletre való termelés követelményét kielégíteni. Komoly eredménye a reform két évének, hogy a nemzeti jövedelem szintjét ma már nem haladja meg a termelői és a lakossági fogyasztás együttesen, bár mindkettő jelentősen növekedett. Ez talán a legkoncentráltabb mutatója annak, hogy a gazdasági hatékonyság tényezői erősödnek, jó ütemű kibontakozásban vannak. A választóinkkal való. beszélgetések során ki kell térni az olyan kérdésekre is, amelyekre érzékeny a reagálás, és ha kell, el kell tudnunk fogadtatni olyan intézkedéseket is, amelyeket nem fogadnak első szóra valami nagy helyesléssel. Természetesen a beszélgetéseken oda kell figyelni a bírálatra, nem kell és nem is szabad védeni a tényleges hibákat, a helytelen, káros gazdasági jelenségeket. A költségvetés egésze számos ilyen területet jelez, arra inspirál, hogy beszélgessünk ezekről a kérdésekről. Ilyen például, ahol azt jelzi a költségvetés, hogy a termelési árkiegészítés és dotáció a gazdálkodó egységek tervezett nyereségének 13,6 százalékát teszi ki 1970-ben is, aminek oka, hogy idézem a költségvetésből: ,,... az árakban el nem ismert ráfordítással termelt termékek részaránya még mindig jelentős". • *s A kiút itt nyilvánvalóan az lehet, hogy a termelésben növelni kell a hatékonyságot, másrészt a fogyasztás, a fogyasztási cikkek egy bizonyos körének társadalmi preferálása helyett a végzett munkát kell • preferálni. Azt hiszem, hogy általában is és a képviselői munkában is akkor képviseljük leghelyesebben a társadalom, a dolgozó ember erdekeit, ha azon dolgozunk, ha kell azon vitatkozunk, hogy minél hamarabb elháruljanak az útból azok az akadályok, amelyek fékezik a társadalom szükségleteinek jobb kielégítését — legyenek azok az akadályok árkérdések, olyan árak, amelyek közgazdasági feladataiknak nem jól tesznek eleget, legyenek a differenciált bérezés hiányosságai, problémái, vagy éppen egy-egy helyen a termelési struktúra bátrabb korszerűsítésétől való félelem, a vállalkozás bátorságának hiánya vagy éppen egy-egy területen belül talán az emberibb munkaszervezési, munkaidő elosztási és egyéb gondok és problémák. Az ülésszakra készülve a megyei képviselőcsoport ülésén a kérdésekről ebben a szellemben szót váltottunk. Az ülésszak menete — úgy látom — ebben megerősít bennünket, ezért munkánkat a területen ennek megfelelően fogjuk végezni. (Taps.) ELNÖK: Pióker Ignác képviselőtársunk következik szólásra. PIÓKER IGNÁC: Tisztelt Országgyűlés! Költségvetésünknek ahhoz a részéhez kívánok hozzászólni, ami á sport állami támogatását érinti. Ez az összeg azért is figyelmet érdemel, mert a sporttámogatás keretében nem csak az állami költségvetés a Magyar Testnevelési és Sportszövetség 328 millió 500 ezer forintos kiadásával kell számot vetni, hanem ennél lényegesen többel. Volt munkahelyem, az Egyesült Izzó — ahol 40 évet dolgoztam, és mint példám mutatja, a vándorlás helyett a hűséggel lehet tiszteletet és becsületet szerezni — a vállalati sport támogatására évente 700—800 ezer forintot ad közvetlenül. Költségvetésünk így jelentős öszszegekkel kiegészülve, és szinte a költségvetés minden címében szolgálja azt a sportmozgalmat, amely valóban egyike a közérdeklődés napi témáinak. •Tehetséges nép vagyunk, ezt elismerik barátaink és ellenségeink egyaránt. Az élet számtalan területén szép sikereket és eredményeket mutathatunk fel, amikkel a nemzetek családján belül dicsekedhetünk is, de kis létszámunk ellenére különösen nagyok voltak és sok megbecsülést szereztek számunkra sportsikereink. Egyesek elismerően mosolyogva sport-nagyhatalomnak tituláltak bennünket. Ha azonban sportunk helyzetéről a jelenben elgondolkozunk, úgy azt kell tárgyilagosan megállapítanunk, hogy bár önmagunkhoz viszonyítva kétségtelenül fejlődtünk, súlyemelésben, öttusában, vízisportokban és viszonylag úszásban a nemzetközi küzdőtéren is előbbreléptünk, de több sportágban elvesztettük előkelő helyünket. Visszaestünk vívásban, vízilabdában, labdarúgásban, ökölvívásban, női tornában. Az atlétikában is a mexikói olimpia óta romlott a helyzet. így elért eredményeink elismerése mellett szót kell ejtenünk olyan tényezőkről, amelyek az anyagi áldozatok ellenére is visszamaradásunk okát képezhetik, s nem váltanak ki elégedettséget dolgozó népünknél. Van jelentős anyagi támogatás, áldozatos sportemberekkel — a sportolókat és vezetőket egyaránt értve ezalatt — és lelkes, áldozatos közönsége a sportnak. Ami a közönséget illeti, engedjék meg képviselőtársaim, hogy velük kapcsolatban-néhány szót szóljak. Előre bocsátom, hogy távolról sem óhajtom a sportolók gyenge, sőt a futball-válogatottunk legutóbbi szereplését illetően a közönséget egy jottányit is hibáztatni. A magyar sportközönség már felnőtt a versenyekhez, és távolról sem lát nemzeti katasztrófát a sportolók egyegy. gyászosabb szereplésében, nem úgy, mint például Svájcban 1954-ben, amikor a magyar csapat nem nyert világbajnokságot és a harangokat kongatták. Ma már jobban el tudja viselni a kudarcot is. (Derültség.) Szeretném elmondani erről a helyről, hogy közönségünk, amikor szurkol, egy pillanatra sem feledkezhet meg arról, hogy sportról, nemes vetélkedésről van szó és a szembenálló csapatot, sportolót ellenfélnek tekintse, ne pedig ellenségnek. A versenyben veszíteni is lehet, a győztest továbbra is ellenfélnek kell tekinteni, a vereség után meg kell keresni az okot, a hibát, ami a vereséget okozta. Spontnyelven szólva rá kell kapcsolni és az elkövetkezőkben győzni. Hiányzik az utánpótlás nevelésének egységes rend-