Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-29
2311 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2312 lista jellegét, azt, hogy méltóak dolgozó népünk bizalmára és megbecsülésére. A látottak, tapasztaltak alapján meggyőződtünk arról, hogy a fegyveres erőink fenntartására, fejlesztésére fordított kiadások hatékonyan szolgálják a haza, társadalmi és állami rendünk védelmét, dolgozó népünk nyugalmát, békéjét, biztonságát. Eredményesen oldják meg a fiatalok politikai-erkölcsi formálása terén rájuk háruló feladatokat is. Ez egyenes folytatása annak a társadalmi nevelésnek, amelyet a család, az iskola és a munkahely elkezdett. Elmondhatjuk, hogy a fiatalok ezrei fegyveres erőinknél válnak társadalmilag aktív emberré. Leszerelésük után döntő többségük politikailag, szellemileg és nem utolsósorban fizikailag is megerősödve tér vissza hozzátartozóihoz és munkahelyére. A pártnak,-a magyar kormánynak és az Országgyűlésnek is az az álláspontja, hogy e fontos közszolgálati ágazatok számára a munka megfelelő feltételeit biztosítani kell, ugyanakkor elvárja a fegyveres erők és testületek állományától, hogy továbbra is következetesen védelmezzék a Magyar Népköztársaság államhatalmát a külső és belső ellenséggel szemben. Erősítsék a közrendet és a közbiztonságot, továbbra is határozottan lépjenek fel törvényeink megsértőivel szemben és biztosítsák a törvénytisztelő állampolgárok védelmét, személyi és anyagi biztonságát. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakban foglalt fő feladatok végrehajtásához az Országgyűlés honvédelmi bizottsága által elfogadásra javasolt 1970. évi költségvetések minden szükséges anyagi előfeltétele biztosítva van. Éppen ezért az 1970. évi állami költségvetést elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) • ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat felfüggesztem, délután 3 órakor folytatjuk. (Szünet: 13.35—15.01. Elnök: KÁLLAI GYULA) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Szólásra következik Nánási László képviselőtársunk. NÁNÁSI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Közlekedésünket, közlekedési hálózatunkat az ország vérkeringésének is szokás nevezni. Jogosan használjuk ezt a meghatározást, mert hogy mit jelent a közlekedés megbénulása, a közlekedési hálózat és a közlekedési eszközök hiánya egy ország életében, arról a második világháború végén és közvetlenül annak befejezése után szerzett keserves tapasztalatokat a magyar nép. Szinte egész közlekedési hálózatunk tönkrement, elpusztult. Nem volt véletlen, hogy felszabadulásunk után az egyik legfontosabb feladatnak a közlekedés megindítását, közlekedési hálózatunk, kocsiparkunk újjáépítését tekintettük. „Arccal a vasút felé" ez volt abban az időben legfontosabb jelszavaink egyike. Öriási erőfeszítéseket igénylő cél volt ez, romokban heverő közlekedési hálózatunk újjáépítése, de a magyar nép sikeresen birkózott meg ezzel a feladattal is. Nincs szándékomban felsorolni, milyen károkat szenvedett közlekedési hálózatunk a háború alatt és milyen emberfeletti erőfeszítésekbe, anyagi áldozatokba került hídjaink, vasútjaink, közútjaink újjáépítése, helyreállítása. Képviselőtársaim mindezeket ugyanolyan jól tudják, mint én. Csupán azért emlékeztetek rá, mert véleményem szerint csak úgy lehet tárgyilagosan értékelni közlekedésünk mai állapotát, ha tekintetbe vesszük, hogy 25 évvel ezelőtt milyen siralmas állapotba került, milyen katasztro'fális helyzetben volt egész közlekedésünk. De ugyanígy számításba kell vennünk azt is, hogy felszabadulásunk óta negyed század telt el, tehát az újjáépítésen túl már újak építésére is volt idő. Tárgyilagosan dicsérni, vagy bírálni közlekedésünk mai állapotát szerintem csak ennek a két ténynek az alapján lehet. Felszólalásomban ezek szerint próbálok én is foglalkozni Szolnok megye néhány közlekedési problémájával. Tisztelt Országgyűlés! Szolnok megyében, de különösen a megye székhelyén, Szolnok városában a földrajzi adottságok folytán a közlekedésnek mindig nagy jelentősége volt. A megyének és székhelyének a közlekedésben betöltött szerepe a közelmúltban nem csökkent, hanem növekedett és további növekedésre is biztosan számíthatunk. Igen jelentős az a teherés személyforgalom, ami a megyén keresztül Romániába, Bulgáriába, a Szovjetunióba irányul és ezekből az államokból hazánkba érkezik. Hasonlóan jelentős arányú a részesedés megyénknek a belföldi teher- és személyforgalomból is. A megye és székhelye az utóbbi években elég gyorsan fejlődött, és ezt elősegítette a megye közlekedési hálózatának bővítése, korszerűsítése is. Amikor ezt elismerjük, ugyanakkor nem hallgatjuk el azt sem, hogy néhány közlekedési problémánk megoldatlansága megyénk gyors ütemű fejlődését — enyhén szólva — nem segíti elő. A 4-es számú főközlekedési út Szolnok megyére eső szakaszának korszerűsítése elkerülhetetlen. Ezt a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium tudomásom szerint az 1970/71-es években kívánja elvégezni. Ezzel teljes mértékben egyetértünk. Komoly gond azonban, mi történik a 4-es főútvonal Szolnok városán át vezető szakaszával. Az átmenőforgalom itt már most is akadozik, és a közúti járművek számának folytonos növekedésével mind nehezebbé válik. A jelenlegi útvonal bővítését csak igen nagyarányú szanálással, magán- és középületek egész sorának lebontásával lehetne megvalósítani. A város központját elkerülő új útvonal létesítése látszik célszerűbbnek. Mindenesetre keresni kell az illetékeseknek a legmegfelelőbb és leggazdaságosabb megoldást ennek a problémának a rendezésére, nem feledkezve meg arról sem, hogy az idő sürget. A másik. probléma szintén elsősorban Szol-