Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2125 Az Országgyűlés 27. ülése, 1961 léten, erről is többen szóltak, nem akarom részletezni. Az előzetes vita során, amelyet a megyei képviselőcsoportban folytattunk, sok szó esett a szakmunkásképző-iskolák szakfelügyeletéről. A kormányhatározat -— a javaslat szerint — a Művelődésügyi Minisztérium feladatává teszi a nevelőmunka és a közismereti tárgyak szakfelügyeletét. Én ezt jónak tartom, hiszen a Művelődésügyi Minisztérium a tanácsokon keresztül jó szakfelügyelő-hálózattal rendelkezik. Ez a szakfelügyeleti rendszer biztosítaná a követelmények egységesítését is a három iskolatípusban. Jelenleg a szakmunkásképzés egységes szakfelügyelete nincs megoldva. De ezen változtatni most nem is lenne célszerű. Azonban a távolabbi jövőt illetően — véleményem szerint — feltétlenül az egységesítés felé kell lépéseket tenni. Jó lenne elérni, hogy mindhárom iskolatípusban a közismereti és szakmai tárgyak felügyelete a megyei tanácsok hatáskörébe kerüljön. Hasonló kettősség van a tanárok továbbképzését illetően is. A közismereti tárgyakat oktatók, valamint az otthoni nevelői feladatokat ellátó dolgozók továbbképzése a Művelődésügyi Minisztérium feladata, a többiek továbbképzése a szakminisztereké. Az egységes oktató-nevelő munka érdekében jobb lenne, ha a továbbképzést egy minisztérium irányítaná, hiszen a továbbképzésnek a reform bevezetése miatt igen nagy szerepe lesz az elkövetkező években is. Helyesnek tartom azt a javaslatot, amelyet Varga képviselőtársam említett az előbb, egy megyei középszerv létrehozását, amely koordináló szerepet játszana ezen a téren. A törvényjavaslat 6. §-a szerint a szakmunkásképző iskola középfokú oktatási intézmény, s ezzel a szakmunkásképzés beilleszkedett az oktatási rendszerbe. Az a tapasztalatom, hogy sokan nem ismerik a már ma is érvényben levő jogszabályokat, amelyek biztosítják a szakmunkás iskolát végzetteknek a továbbtanulását. Ilyen a 130/1966-os művelődésügyi miniszteri utasítás, amely a dolgozók gimnáziumába való átlépés feltételeit biztosítja. Különbözeti vizsgával a harmadik, illetve a második osztályba léphetnek a szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők. Ma már egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. Még kedvezőbbek a feltételek a dolgozók szakközépiskolájába való átlépéshez, amiről a 133/1969., szintén művelődésügyi miniszteri utasítás rendelkezik. Ezen utasítás szerint az emelt szinten végzett szakmunkások korábbi tanulmányaik beszámításával a harmadik osztályban folytathatják tanulmányaikat, míg a hagyományos képzésben részesülök különbözeti vizsgával a második osztályba léphetnek. A tömeges méretű továbbtanulásnak ma még komoly akadályai vannak, kevés a továbbtanulást biztosító iskolák száma, a vállalatok nem teszik lehetővé az egy műszakban való foglalkoztatást, s a szakmunkás iskolák jelenleg nem biztosítanak olyan színvonalas képzést, hogy az átlépés ne okozzon nagy megterhelést a fiataloknak. Így jelenleg csak a legjobbak merik vállalni a különbözeti vizsgával járó izgalmakat. Ügy érzem, hogy a törvényjavaslat vitája kapcsán sikerült a közvélemény figyelmét erre a . szeptember 25-én, csütörtökön 2126 fontos területre irányítani, s azok akik figyelemmel kísérik a plénum munkáját, választ kaphatnak sok olyan kérdésre, amely az egyént és a társadalmat egyaránt érinti. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a tervezet szövegével kapcsolatos módosító javaslataimat a kulturális bizottság ülésén elmondtam, a szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslatot — az írásban kiadott módosításokkal — elfogadom és tisztelt képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Hallgassuk meg e sorban végső felszólalónkat, Marton- János képviselőtársunkat. MARTON JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Ügy gondolom, hogy valamennyi, az iparban dolgozó vezető társam nevében jogosan fejezem ki örömömet afelett, hogy törvényjavaslat formájában az Országgyűlés jelen ülésszaka megtárgyalta a szakmunkásképzést és ennek tervezett reformját. Teljes mértékben egyetértek a törvényjavaslat általános indokolásának azon megállapításaival, hogy fontos társadalmi érdek a magasan képzett szakmunkások megfelelő létszámának rendszeres biztosítása, a munkásosztály utánpótlásáról való szervezett gondoskodás. De messzemenően egyetértek a magyar szakmunkásképzés fejlődése és korszerűsítése reformterveinek a reális valóságokat élesen látó és ebből eredően megfogalmazott következő megállapításaival is: A népgazdaság munkaerő^tartalékai kimerültek. Most az a törekvés jut érvényre, hogy a technika fejlesztése, a kvalifikált munkaerők alkalmazása, az élőmunkával való takarékosság, a termelékenység növekedése révén kell a gazdasági fejlődést előrelendíteni. A szakmunkástanulók számának nagyon lényeges növekedése ellenére — ismét idézek — napjaink egyik legégetőbb problémája az, hogy egyre nehezebb egyes, fizikailag nehéz és kellemetlen munkakörülmények között végzett munkára, illetve szakmákra az ifjúságból utánpótlást biztosítani. Érdekes megfigyelni, hogy Magyarországon az állami iparban az összes foglalkoztatottak száma 1960tól 1968-ig 325 ezer fővel növekedett. Ez a növekedés 1968 átlagához viszonyítottan 1969 július hónapra további 67 ezer fő. A szövetkezeti és hely iipar, valamint, a melléküzemági tevékenység állandó fejlődésével ebben a vonatkozásban is tekintélyes a foglalkoztatottak számának növekedése, ami a természetes utánpótlás számszerű növelését vonja maga után. Ezzel szemben áll, hogy az 1961 és 1968 között eltelt 8 év éves átlagában a születések száma mintegy 22 ezerrel alatta maradt az előző évek átlagának. Más megvilágításban : a természetes utánpótlás az alábbi képet mutatja: 1949-ben és 1955-ben megegyező volt az élveszületések aránya hazánkban, 21 ezreléknek megfelelően. 1957-ben ez az arány 17, 1959-ben 15, 1961-ben, 1963-ban, 1965-ben 13 és 1967-ben 15 ezrelék volt. Vagyis kereken 10 mil* lió lakossal számolva, a csökkenés 40—80 ezer fő egy-egy születési korosztály viszonylatában a jelenleg 2—12 éves korú gyermekeknél. Ez a lényeges szaporulat-csökkenés önmagában is súlyos problémát jelent az előttünk álló