Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2111 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. menyeitől, jelenleg nem korszerű a mi szakmunkásképző rendszerünk. Népgazdaságunk igénye, hogy az általános iskolát befejező tanulók nagyobb része ma is és még hosszú időn keresztül a szakmunkásképzés területén nyerjen továbbképzést. Az 1949. évi IV-es törvény már nem felel meg a szakmunkásképzés korszerű követelményeinek sem szervezeti, sem tartalmi vonatkozásában. Ügy gondolom, hogy e törvénytervezet elfogadásával szakmunkásképzésünk méltó helyet kap közoktatási rendszerünkben, megszűnik zsákutca-jellege, s azáltal, hogy középfokú jellegűvé válik, az egységes magyar oktatási rendszer továbbfejlődését eredményezi. Nagyon fontosnak tartom azt a törekvést, amely a túlszakosodás csökkentésére, a szakmai szint által megkövetelt tantervek kialakítására, az elméleti és a gyakorlati oktatás helyesebb arányainak megvalósítására irányul. A népgazdasági igényeken túl olyan társadalompolitikai eredmények realizálódnak a megvalósítás során, mint a magasabb színvonalú általános műveltség biztosítása, a szocialista építés erkölcsi normáinak megfelelő nevelés és képzés. Végső soron ez a törvényjavaslat a szakmunkásképzés személyi és tárgyi feltételeinek jobb biztosításával az oktatás-nevelés hatékonyságát, társadalmi célszerűségét kívánja biztosítani. Az indokolásban olvasható, hogy az elméleti és a gyakorlati oktatás összhangjának biztosítása érdekében elengedhetetlen az iskola szerepének növelése. Ezen túlmenően elengedhetetlen az iskola, szerepének növelése a tudományosan megalapozott szocialista erkölcsi-politikai nevelésben is, amelynek eredményességét fokozni kell az ifjúság nevelésének e területén is. E cé\ lok előre vetítik a megnövekedett felelősséget, illetve a feladatok nagyságát, nehézségét. Népgazdaságunk teherbíró képességének figyelembevételével mindenekelőtt a személyi és tárgyi feltételek javításában kell előbbre lépni. A személyi és tárgyi feltételek elmaradása úgy gondolom, országos problémája a szakmunkásképzésnek. Az én ismereteim azonban elsősorban Baranya megyére és Pécs városára vonatkoznak, onnan veszem példáimat is. A demográfiai hullám, a gazdasági igények következtében évről évre nagyobb számban jelentkeznek a szakmunkásképző-iskolákba a fiatalok. Az 1957 —1958-as 4200 főnyi létszám az elmúlt tanévre több mint kétszeresére emelkedett. E nagymértékű emelkedést sem a tárgyi, sem a pedagógiai feltételek nem tudták követni. A közös tanterem-gazdálkodásról szóló rendelkezés, az időközben megépített néhány tanterem valamit enyhített a dolgokon, de több ezer szakmunkástanulónk ma is nem megfelelő körülmények között tanul. Diákotthoni, kollégiumi ellátottságunkra jellemző, hogy az összes szakmunkástanulók 10 százaléka nyerhet megyénkben diákotthoni elhelyezést. Mind a képzés, mind a nevelés eredményességét súlyosan befolyásolja, hogy több ezer fiatal 30—50 kilométeres utazással közelítheti csak meg iskoláját, s mivel oktatásuk a késő esti órákba nyúlik, jórészük az éjszakai órákban jut csak haza lakóhelyére. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy e bejárók jelentős hányada leánytanuló. szeptember 25-én, csütörtökön 2112 Jól tudom, hogy a megemlített problémák rövid távon nem oldhatók meg megyénkben, de központi és helyi erőforrásokból belátható időn belül ki kell alakítani ezt a néhány tantermet, illetőleg a megyeszékhelyen egy kollégiumot, ami nálunk a korszerűség irányába haladó szakmunkásképzésnek elkerülhetetlen feltétele. Felmérésünk szerint egy 16 tantermes iskola és egy 400 személyes kollégium építése oldaná meg a problémát. A személyi feltételeket illetően sem problémamentes a helyzet. Igaz, az itt alkalmazott pedagógusok és oktatók túlnyomó része helytáll, becsületesen dolgozik. A tanulólétszám gyors emelkedése azonban nagy megterhelést jelent a nevelőkre. A létszámnövekedésből adódó másik probléma, hogy nem megfelelő szakmai képesítésű tanárokat, oktatókat is alkalmazni kellett. A legsúlyosabb körülménynek azt tartom, hogy a szakmunkásképző-iskolákban nagyon magas a pedagógiai képesítéssel nem bíró oktatók, nevelők száma, s ezenkívül ilyen irányú továbbképzésük sem tekinthető megoldottnak. Éppen ezért a főhatóságoknak, a felügyeleti szerveknek a jövőben nagyobb gondot kell fordítaniuk a szakmunkásképző-intézmények pedagógiai képzettségű oktatókkal, nevelőkkel való ellátására és ezek továbbképzésének biztosítására. Célszerű lenne, ha a műhelyi oktatást, nevelést élethivatásul választó szakoktatóknak a tanításra, nevelésre való felkészítését és továbbképzését a jövőben valamilyen felsőfokú oktatási intézmény látná el. A szakmunkásképzés a törvény szellemében végrehajtandó korszerűsítésének egyik kulcskérdése a gyakorlati oktatás. Mint szocialista brigádvezető úgy látom, hogy műhelyünkben is azok a fiatal szakmunkások állják meg jól a helyüket, akik a tanműhelyekben jó képzést nyertek. Nálunk a pécsi kesztyűgyárban az elmúlt tíz évben 620 fiatal szakmunkást képeztünk ki. Termelésünk 75 százalékát export útján értékesítjük. A belföldi igények is állandóan növekszenek. Különösen fontos tehát, hogy termékeinket minél magasabb szakmai szinten, a világszínvonal követelményeinek megfelelően gyártsuk. További törekvésünk, hogy szakmai oktatásunkat a gyártási folyamat szélesebb körére terjesszük ki és minél több leányt képezzünk ki. szakmunkásnak. Ezért kérem az illetékes miniszter elvtársat olyan rendeletek kiadására, amelyek a mostaninál jobb képzés biztosítékát jelentik. Itt mindenekelőtt a korszerűen felszerelt tanműhelyekre és arra a törekvésre gondolok, amely a műhelyi oktatómunka színvonalának növelésére irányul. A törvényjavaslat ismeretében bizonyos vagyok abban, hogy a szakmunkásképzés mind tartalmában, mind szervezési formáit illetően nagymértékű fejlődés előtt áll. Abban is bizonyos vagyok, hogy iskoláinkból nemcsak jó szakemberek, hanem magas erkölcsi, politikai értékű, sokoldalú és művelt emberek kerülnek ki a termelésbe. Ez nagy és szép feladat, amely jelentős anyagi ráfordítást, végrehajtása gondos megtervezést és huzamosabb időt igényel.