Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2073 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2074 ELNÖK: Erdész Dezső képviselőtársunk a következő felszólaló. ERDÉSZ DEZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A szakmunkásképzés törvényjavaslatát áttanulmányozva azt jónak tartom, elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra javasolom. Javaslatom megtétele mellett azonban volna egy-két észrevételem, amely a törvényjavaslatban nem kíván változtatást, de mégis szeretném az Országgyűlés szíves figyelmébe ajánlani. Megyénkben nagy létszámban valósul meg a szakmunkásképzés, többek között az építőipari szakmákban is. E szakmákban ma az úgynevezett turnusos képzés van folyamatban a második és harmadik évben, főleg az ács- és a kőművesszakmákban. Mit jelent tulajdonképpen ez? Jelenti azt, hogy a szakmunkástanulók az említett szakmákban január 2-től tizenkét héten át — március végéig — csak elméleti oktatásban vesznek részt. Ezt követően pedig csak gyakorlati oktatás van a nyári szünetet kivéve, december hó végéig. Véleményem szerint az építőipari képzés jelenlegi állapota, vagyis a turnusos elméleti és gyakorlati oktatás ebben az új helyzetben nem tartható fenn. Az elméleti és gyakorlati képzés folytonossága ma már azért is biztosítható, mert az építőipar idény jellege erőteljesen megszűnőben van. Másrészt a szakmunkásképzés színvonalának növelése is megkívánja a turnusos képzés felszámolását. Erre hívja fel a figyelmet az építőipari szakmunkástanulók beiskolázásának problémája, a nem kellő számú jelentkezéshez hozzájárul a turnusos képzés is. Ebben az úgynevezett turnusos rendszerben a szakmunkástanulók inkább a munkaerő szerepét játsszák, ugyanis a különböző vállalatok az elméleti oktatás befejezése után kihelyezik a tanulókat és így a nevelőmunkában következik be szakadás, vagyis nincs biztosítva annak- folyamatossága. Szerintem a nevelőmunka hatékonyságát mindenképpen biztosítani kell ebben a szakmában is, ez pedig csak úgy lehetséges, ha az elmélet és gyakorlat között szoros kapcsolat van, amit a korszerű oktatás* is megkíván. Az elmondottak alapján ajánlanám az illetékesek figyelmébe, hogy a szakmunkásképzést és nevelést szakmára való tekintet nélkül folyamatos otatásban biztosítsuk. E kérdés másik oldala a tanterem-kihasználtság kérdése. Például az iskola nagyságától és az építőipari tanulók létszámától függően jóval több tanteremre van szükség a turnusos jelleg folytán, mint a folyamatos oktatásnál. Ha például 12 osztályteremre van szükség a turnusos idő alatt, folyamatos oktatással ez négy tanteremmel oldható meg. Ehhez tartozik még az is, hogy a tantestület tagjainak száma ennek megfelelően tervezhető meg és főhivatású tanárokkal így ellátható. Jelenleg viszont megyénkben nagyobbrészt óraadókkal oldják meg az építőipari tanulók elméleti oktatását. Véleményem szerint ez is a korszerű képzés és a hatékony nevelőmunka rovására megy. Tisztelt Országgyűlés! Megyénkben jelentős helyet foglalt el a vájárszakmunkás-képzés. A szénhidrogének felhasználása népgazdaságunkban az utóbbi években jelentősen gyarapodott. Ez nagyon jó, ezt a korszerű fejlődés is megkívánja. Azonban úgy látom, hogy a vájárképzés túlzott csökkentése az elkövetkezendő években mégis problémát fog okozni. Megmondhatom őszintén, kicsit már érezzük is. Számolni kell az elöregedéssel és azzal is, hogy a szénbányászatra még jó hosszú ideig szükség lesz. Azért nem ártana olyan nagy múltú vájárképző intézetnél, mint megyénkben az oroszlányi intézet, a vájárutánpótlást a szakmunkásképzés vonalán is biztosítani. Itt a jövő igényeinek megfelelő, magasabb szintű képzés tárgyi és személyi feltételei biztosítottak. Ma a szakmunkásképző intézetek túlzottan vegyes profilúak. Gondolkodni kellene azok szakosításán. Például megyénkben a vájárképzésnek Oroszlányba való szakosítása lehetővé tenné a többi intézet profiljainak ésszerűbb alakítását. Tudom, hogy ez nem oldható meg egyszerre, de ezt a folyamatot a színvonal emelése érdekében a közeljövőben meg kellene kezdeni. A törvényjavaslat — helyesen — a szakmunkásképző intézetek jogkörébe utalja a szakmunkásvizsgák lebonyolítását. A szakmunkás-vizsgabizottságok ma három intézeten kívüli és két intézeti tagból állnak. Helyes lenne ennek szabályozása olyan értelemben, hogy az oktatási intézmények képviselői kerüljenek nagyobb számban az állami szakmunkás-vizsgabizottságokba. Megfelelő szakemberek bevonására gondolok; elsősorban arra, hogy a szakmai tantárgyak tanárai és főleg a számtantanárok legyenek a szakmunkás-vizsgabizottságokban. Bár elismerjük a külső vizsgabizottsági tagok szakmai felkészültségét, becsületességét, jóindulatát, a vélemény mégis az, hogy az arra illetékes szakemberek, pedagógusok lássák el az állami szakmunkás-vizsgabizottság megtisztelő és egyben felelősségteljes feladatát. Ez a vizsgaeredmények realitásához jelentősen hozzájárulna és felesleges izgalmaktól kímélné meg a vizsgázó fiatalokat. Amiről még szeretnék szólni és a törvényjavaslatban is helyet kapott: a szakmunkástanulók munkavédelmi és egészségügyi ellátásának kérdése. A törvényjavaslat intézkedik, illetve foglalkozik azzal, hogy az intézmények dolgozzák ki és szabják meg az egészségügyi és munkavédelmi feladatokat. Ezt a kérdést úgy kellene szabályozni, hogy ha a szakmunkásképző intézet saját tanműhellyel rendelkezik, valóban legyen gazdája az egészségügyi és munkavédelmi feladatoknak, de ha vállalaté a tanműhely és a munkahely, akkor e feladatok teljes egészében a szakmunkástanulókat foglalkoztató vállalatokra háruljanak. Ma kettős jelleg áll fenn. Ugyanis több intézménynél, vállalatnál tanműhely van, ahol szakmunkástanulók dolgoznak és tanulnak függetlenített intézeti szakoktatók segítségével. A felelősség lényegében megoszlik. Felelős az intézet, mert alkalmazottai és szakoktatói irányítják a gyakorlati oktatást; felelős a vállalat, mert az általa létrehozott tanműhelyben folyik a mun•92 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ