Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2059 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2060 A hagyományos szintű oktatási forma ko­moly követelményei, még inkább a később beve­zetett emelt szintű oktatás, de a tanműhelyekben folyó gyakorlati oktatás sem szolgálta az után­pótlás biztosítását. Ugyanis sütőszakra a tapasz­talat szerint azok a tanulók jelentkeztek, akiket más szakmára már nem vettek fel, éppen tanul­mányi átlaguk alacsony szintje miatt. így ért­hető, hogy elméleti tudásuk nem ütötte meg a kívánt mértéket. De gyakorlatilag sem mutathat­ják meg rátermettségüket, mert a heti kétna­pos gyakorlati oktatás ideje alatt a tanműhely­nek egy, vagy esetleg két kemencéje mellett egy­szerre csak 4—5 tanulót tudtak foglalkoztatni és 3—4 hét is beletelt, amíg minden tanuló a ke­mence mellé került. Ebben a szakmában fokozottan áll fenn az igény arra, hogy az oktatás ne tanintézetben, hanem elméletileg a vállalat, az üzem székhe­lyén levő szakmunkásképző iskolában, gyakorla­tilag pedig feltétlenül az üzemben történjék, amint az a szomszédos államok sütőiparában is tapasztalható. A sütőipari tanulóképzés ütemének meg­gyorsítása érdekében az illetékes szakoktatási főosztály engedélyezte az úgynevezett kihelye­zett osztályok hagyományos szinten való létesí­tését a sütőipari vállalatok székhelyein. Ennek az oktatási formának egyetlen hátránya az, hogy a vállalatok arra kényszerülnek, hogy a rendelet szerint minden évben húsz fős létszámú osztályt iskolázzanak be, mert nincs mód arra, hogy a közismereti tárgyak oktatása a többi ipari ta­nulóval közösen történjék az iparitanuló isko­lákban. A sütőipar decentralizálása úgyis felveti ezt a kérdést, hiszen a kisiparosok, a szövetkezetek is bizonyára foglalkoznak a szakemberutánpót­lás, vagyis a tanulóképzés gondolatával. Sem ők, sem a vállalatok nem képesek minden évben á húsz fős létszámot biztosítani, de nem mondha­tunk le a kevesebb jelentkezőről sem, éppen a szakma népszerűtlensége miatt. Ezért nagyon kérjük ennek a rendeletnek a módosítását. Ter­mészetesen a sütőipari tanulók esetében is fenn­áll az igény, hogy változtatni kell az elméleti és gyakorlati oktatás anyagán és módszerén. A megfelelő szintre helyezett közismereti tárgyak mellett igen nagy szerepet kell kapnia a gyakor­lat elméleti oktatásának, de magának a gyakor­latnak is. A sütőipari szakmunkás élő anyaggal dolgozik, amint a lisztet bekeverte. A tészta ki­dolgozása, formálása sok érzéket, gyakorlatot igé­nyel. Az ember közvetlen részvétele folytán vá­lik jó, vagy rossz minőségű termékké. Márpedig a fogyasztót nem lehet megvigasztalni azzal, hogy a kenyér ugyan rossz, de a péknek jó jegye volt matematikából vagy fizikából. Minden iparág, így a sütőipar területén is fejlődés van. A kalocsai Sütőipari Vállalat pél­dául több mint százféle terméket gyárt, de nyil­ván így van ez más sütőipari vállalatnál is. En­nek ellenére a szakiskoláikban a gyakorlati okta­táson a hagyományos termékeken kívül mást nem tanulnak a tanulók. Különös hangsúlyt kell kapnia tehát az üzemi gyakorlatnak, ahol a ter­mékek sokféleségét ismeri meg a tanuló. Most, amikor a leánytanulók beiskolázása országos gond, nem közömbös, hogy a sütőipar is beisko­lázhat leánytanulókat, akik a tartósított, édesipa­ri, tésztaipari termékek gyártásánál alkatuknak megfelelő munkát tudnak végezni, amellett hogy a hagyományos sütőipari termékek készítését is megtanulják. Szakmunkáspótlásunk problémáját főleg be­tanított munkásokkal oldjuk meg. Közülük so­kan a gyakorlat folytán egészen kiváló munkát tudnak végezni, tehát alkalmasak arra, hogy a legnehezebb, legkényesebb feladatokat bízzuk rájuk. Következésképpen keresetük is azonos a hasonló beosztású dolgozókéval. Ez a körülmény viszont feszültséget idéz elő a szakmunkásoknál, akik joggal hivatkoznak ar­ra, hogy akkor miért tanultak, miért képezték magukat, ha egyenlő elbírálásban részesülnek? Ennek a feszültségnek a feloldása is akkor re­mélhető, ha megtaláljuk a módját annak, miként tehetjük vonzóvá a szakmát az ipari pályára ké­szülő tanulók előtt. Az emelt szintű szákmunkásképző iskolák, mint minden iparágban, a sütőiparban is to­vábbra biztosítani tudják a középvezető-után­pótlást. De hangsúlyozom, hogy elsősorban a fizi­kai munkát effektive végző szakmunkásokra van sürgősen szükség mind a sütőiparon, mind egyéb ágazaton belül. A szakmunkásképzés végrehajtási és utasí­tási tervezetének kidolgozásánál az illetékesek messzemenően vegyék figyelembe a különböző szempontokat, á reális adottságokat és lehetősé­geket, mert a nagy horderejű, s valóban hiány­pótló törvény itt tölti be hivatását. A törvényjavaslatot a magam részéről elfo­gadom és tisztelt képviselőtársaimnak elfogadás­ra ajánlom. (Taps.) , ELNÖK: A következő felszólaló Rujsz Lászlóné képviselőtársunk. RUJSZ LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő törvényjavaslatot a következe­tes, rugalmas végrehajtás teheti igazán haté­konnyá. Ezért szükségesnek tartok néhány kér­dést külön kiemelni és erősen aláhúzni. Nyolc témát kívánok nagyon röviden érinteni és kap­csolódom az előttem felszólalt elvtársakhoz, ami­kor az elméleti tananyag elmaradottságáról szó­lok. A vállalati új beruházási politika messze túl­haladja a szakmunkásképzési tankönyvek tar­talmát, amelyek hosszú szerkesztési és érvé­nyességi idejüknél fogva nem szolgálhatják a korszerűséget. A rugalmas előadó eltér ugyan ezeknek a könyveknek anyagától, a vizsgakér­dések azonban szigorúan kötődnek az elavult könyvek tartalmához. Meggondolandó volna, hogy a szaktárgyak tananyagából csak az álta­lános alapismereteket adják ki könyv formá­jában, az állandóan fejlődő témákat pedig jegy­zetrendszerben kellene feldolgozni. így a leg­újabb technológiák és anyagismereti témák a tanítás rendjébe kerülnének. A második témában Kaszás elvtárshoz kap­csolódóan a tanműhelyek korszerűségéről sze­retnék röviden szólni. A vállalat saját beruhá­zási keretéből finanszírozza a tanműhely felsze­relését akkor, amikor a termelő műhelyek kor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom