Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2035 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2036 munkás-ellátottság gondjaira — indokolttá teszik, hogy a teljesség igénye nélkül az e témákkal összefüggő néhány problémára utaljak. Napjainkban gyakran találkozni a fizikai és szellemi munka megítélésében hibás, sőt esetenként torz nézetekkel, felfogásokkal. Azt az egyébként helyes felfogást, amely szerint a szocialista társadalom emberének magasabb fokú ismeretre, tudásra van szüksége, mint korábban, sokan hibásan értelmezik. Hadd tegyem hozzá, hogy sokszor a munkások közül is egyesek az ember boldogulását elsősorban az íróasztal mellett látják. Ezzel akaratlanul is lebecsülik a fizikai munkát. A közfelfogás olykor egyoldalúan túlértékeli a szellemi munkát. A közvéleményben még nem értékelődött megfelelően az a tény, hogy a tudomány egyre inkább termelőerővé válik, egyre közvetlenebb, sokoldalúbb kapcsolatba kerül az anyagi javak termelésével. Ezzel egyidejűleg a korábbi értelemben vett fizikai termelőmunka a műszakitechnikai forradalom előrehaladásával egyre több intellektuális tartalommal telítődik. Ez szükségessé teszi, hogy a fizikai munkás is folyamatosan bővítse és alkalmazza elméleti ismereteit és hasznosítsa szellemi erőit a termelésben. A szellemi munkakörök bizonyos fokú technizálódása és a fizikai munka elméleti igényessége olyan jelenségek, amelyeket a közvélemény ma még nem ismert fel kellően, éppen ezért konzerválódtak a különböző pályákról és hivatásokról a régebbi állapotoknak megfelelő nézetek, nem egyszer előítéletek. A szakmunkástanuló tehát nem egyszerűen a fizikai munka műveleteit, fogásait sajátítja el, hanem a középfokú általános műveltséget, műszaki-tudományos vonatkozású ismeretek alapjait is. A gazdasági életünkben ma még meglevő munkaerő-problémák, egyes szakmák krónikus ellátatlansága kapcsán, úgy tűnik, hogy bár sokat beszélünk e nehézségekről, mégis mintha kevesebb gondot fordítanánk a meglevő és egyre nyomasztóbban ható gondok megoldására. A szocializmus teljes felépítéséhez pedig szükség van kohászokra, kovácsokra, lakatosokra, esztergályosokra, de szükség van cipészekre, szabókra, vízvezeték-szerelőkre és így tovább. Az anyagi javak termelésével összefüggő munka, a fizikai munka iránti megbecsülés társadalmunkban kétségtelenül közérdekű kérdés, létkérdés. Amikor e helyről is szorgalmazzuk a szakmunkásellátás problémáinak megoldását, hangsúlyozzuk a termelőmunkának és az azt végzők megbecsülésének fontosságát, ezzel elő kívánjuk segíteni társadalmunkban annak a felismerésnek általánossá válását is, hogy fiaink és leányaink szakmunkája nélkül nem termelhetnek a gyárak, nem fordulhat termőre a föld, nem épülnek fel az új lakótelepek és így tovább. Mindez úgyszintén össztársadalmi érdek. Szeretném e rövid gondolatmenettel is érzékeltetni azt a nagy felelősséget, ami a jövő szakmunkásainak képzésével kapcsolatosan állami, társadalmi szerveinkre, a szülőkre és pedagógusokra hárul. Ez a felelősségérzet hatja át a törvényjavaslatot, amely számol a társadalmi igények növekedésével, a népgazdasági követelményekkel és lehetőségekkel, a technika és a technológia rohamos fejlődésével. Tisztelt Országgyűlés! Veres József elvtárs munkaügyi miniszter expozéjában vázolta azt a fejlődést, amelyet szakmunkásképzésünk az elmúlt két évtizedben elért. Valóban eredményesen alkalmazkodott a népgazdaságunk struktúrájában időközben létrejött változásokhoz: iskolahálózata évről évre több szakembert adott az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság számára. A lehetőségekhez képest kivette a részét a nők foglalkoztatási problémáinak megoldásában. A nagyipari szakmunkásképzés elmúlt húsz éve vitathatatlanul eredménye szocialista társadalmunknak. A társadalmi igények növekedése, a népgazdaság fejlődése, a bekövetkezett és várható technikai, technológiai változások azonban érthetően napirendre tűzték a szakmunkásképzés korszerűsítését, továbbfejlesztését. Mint képviselőtársaim előtt is ismeretes, két évig tartó, több száz üzemre, iskolára és valamennyi szakmára kiterjedt vizsgálat előzte meg a reformtervezet elkészítését. Szakmunkások, mérnökök, közgazdászok, pedagógusok és munkapszichológusok százainak szakértelme, gyakorlata, hivatásszeretete öltött testet e munkában. E munka eredménye lett megfogalmazva e törvényjavaslatban. Az. írásban előterjesztett törvényjavaslatból kitűnik, több szakma ésszerű összevonására történik javaslat. A tervezetben komoly törekvés van arra, hogy a tanulók a képzés során megtanulják a rokonszakmák leglényegesebb tudnivalóit is és így az egy-egy szakmában megszerzett speciális tudás mellett lehetővé váljék a jövő szakmunkásának több rokonmunka-területen való foglalkoztatása. Ebből, valamint a technikai fejlődésből és az általános műveltség emelésének kívánalmaiból természetesen olyan igény is fakad, hogy a szakmunkástanulók a jövőben tanulmányaik során több időt fordíthassanak az elméleti tanulásra, mint eddig. Emellett számos intézkedés biztosítja, hogy a gyakorlati oktatás az eddiginél is hatékonyabbá váljék. Mindennek viszont feltétele a jobb tanulmányi körülmények biztosítása, iskolák, tanműhelyek, otthonok építése, a lényeges kérdésekre koncentráló tankönyvek kiadása, modern szemléltető eszközök alkalmazása stb. Ezzel egyidőben a szakmunkásképzés alapvető pedagógiai elve is megvalósul, a termelve oktatás elve. Ugyanis nemcsak az üzemekben, hanem a tanműhelyekben is az első évfolyamon tanulók a termelőmunka során sajátítják el a szakma ismereteit. Végül, de nem utolsósorban a korszerűség biztosításának feltétele a fiatalok oktatásával, nevelésével foglalkozó pedagógusok magas fokú képzettsége, lelkes munkája, valamint a tanulóifjúság szorgalma, a szakma elsajátításához elengedhetetlenül szükséges elméleti, gyakorlati ismeretek megszerzése, a szakma szeretetére irányuló törekvése. Tisztelt Országgyűlés! A sokoldalú igények szabta követelményeknek a szakmunkásképzés érvényben levő szabályai már nem felelnek meg, nem biztosítják a képzés egységét. A beterjesztett törvényjavaslat célja, hogy a képzés egészét átfogó új jogszabá-