Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

1999 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2000 mint országgyűlési képviselő ezeket mondta: „A magyar népet régi idők óta mély rokonszenv fűzi a bolgár néphez. Ennek a mély rokonszenvnek történelmi gyökerei vannak. A múltban nemegyszer talált egymásra a két nép a közös ellenség elleni harcban. Hosszú időn keresztül belső árulók segítségével a német imperializmus fosztotta meg mindkét népet a szabad nemzeti fejlődés lehetőségeitől. Ez a párhuzamos, sőt közös sors — mondotta Nógrádi elvtárs — az elnyomatásban és a szabadság felé való törekvésben régen egymás mellé állította a magyar és a bolgár népet. De csak most vált igazán lehetővé, hogy mindkét nép szabadon döntsön sorsáról, csak most tehet egymást becsülő és szerető két nép fogadalmat arra, hogy függetlenségüket és békéjüket közösen védik meg. Ez most már — mondotta Nógrádi elvtárs — nem formai, hanem igazi, a két nép akaratán alapuló barátság." Tisztelt Országgyűlés ! Az első szerződés megkötése óta eltelt húsz év alatt megváltozott mind a két ország és megváltozott a világ is. Szigorúan vett jogi szempontok nem tették volna szükségessé a szerződés felújítását, mert a régi automatikusan érvényben maradna. Indokolttá és célszerűvé teszi azonban az új szerződést a korszakalkotó és történelmi jelentőségű változások sorozata, amelynek folyamatában gyökeresen új társadalmi és politikai viszonyok fejlődtek ki mind a két országban, gyökeresen új nemzetközi viszonyok alakultak ki a föld egész kerekségén, és gyökeresen új távlatok realitásai nyíltak meg az emberiség előtt. Mindez új tartalmat és új jelentőséget ad a két ország és nép barátságának, új lehetőséget együttműködésüknek. Üj nemzetközi feltételeket teremt kettőnk együttműködéséhez és új érvényesülési lehetőségeket politikai, gazdasági, kulturális összefogásunknak a kétoldalú kapcsolatok területét messze meghaladó nemzetközi összefüggések kedvező befolyásolására is. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A két ország és nép kapcsolatainak múltja gazdag sok közös hősi élményben s romantikus és tragikus fordulatokban is. Kapcsolataink ápolásának ezen a mai ünnepi alkalmán a magyar és a bolgár nép legendavilágának felidézése is — ha talán szokatlanul is tűnik az ilyen — színezi, árnyalatokban gazdagítja összetartozásunkat egymással, s Kelet-Európa és a Duna völgye többi népeivel való összetartozásunkat. A hun—magyar mondakörnek vannak bolgár vonatkozású elemei. De kevésbé gondolunk arra, hogy a bolgár népköltészet hagyományaiban viszont megtalálhatók a mi legendáinknak a visszhangjai. Arany János a hun—magyar mondakör elemeiből alkotott elbeszélő költeményében a két dáliát, Hunort és Magyart bolgár fejedelmeknek, Belárnak és Dúlnak leányaival házasítja össze. A rege szerint valahol a Volga mentén történt, hogy „Lyányai Belárnak, Dúlnak Tündérséget ott tanulnak" — valahol a Volga mentén! És itt lepi meg Hunor és Magyar a bolgár lányokat: „Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek ... Dúl leányi, a legszebbek Hunor, Magyar nője lettek." így szól Arany János megszépítő szavaiban az ősi rege a Volga mentéről. S a Duna mentéről a későbbi időkből viszont a bolgár népköltészet a bolgárok legendás királyáról, Markóról és a magyar Ozorai Borbála s Ozorai Pipo, a galambóczi hős leányáról így regél: „Siess, Markó, siess Budavárba, Által jutsz a sok-sok görbe utcán, ? Találsz majd egy kaput vert acélból, Az a ház a Magyar Filep háza." A legendás Markó természetesen megtalálta Buda sok-sok görbe utcájában a házat, lóra kapta Ozorai Borbála leányát, s így szólt az anyjához : „Van nekem egy tűzből fogant fiam, Viszek neki drága ajándékot, Neki viszem lányodat, Milicskát." Elnézést kérek — tisztelt Országgyűlés — ezért az irodalmi kitérőért, de itt valami nagyon lényegesről van ám szó! Amiként ugyanis egybefonódott történetünk, egybeszövődött népeink költészete és zenéje is, egybefonódott múltunk, jelenünk, és egybefonódik jövőnk is. Oroszok, románok, bolgárok, törökök, görögök, szerbek, magyarok itt, Délkelet-Európa tájain még sebeik által is egymásba forrottan éltek évszázadokon át. A székely Gyerkőc, Székely János s Jankula Vajda néven Hunyadi János, Temesvári Gyúró, Zápolya János lengyel származású feleségével együtt a bolgár népköltészetben, néphagyományokban ma is él. A honfoglaló magyarok a Duna—Tisza közén első nagy ütközetüket Zalán bolgár fejedelem ellen vívták. Egyébként, ha szabad a történelem humorát is beleszőni egy ilyen ünnepi beszédbe, elmondhatom, hogy a magyarok itt a Duna—Tisza táján első diplomáciai manőverüket a bolgárok rovására követték el, mert Árpád először Zalán bolgár fejedelemtől kért egy korsó vizet a Dunából és egy marék füvet Alpár síkjáról, amit meg is kapott, és ennek alapján igényelte ezt követően a Duna—Tisza közi területeket is. Várna, Viddin, a Sipka-szoros, Galambóc, Rigómező népeink és a környező többi nép közös csatáinak történeti emlékeit jelzi. Elvesztett szabadságharcaink bujdosó hősei közül sokan találtak menedéket bolgár földön. Thököly, majd Kossuth útja bolgár földön át vezetett Konstantinápoly felé. Mindkét világháborúban együtt sodródtak népeink az uralkodó osztályok elvakult politikája következtében súlyos katasztrófák felé. Az első világháború után, a Magyar Tanácsköztársaság idején a Magyarországon élő bolgárok Nikola Gramovszki vezetése alatt mozgalmat indítottak az új népi állam támogatására és bolgár századot szerveztek a Tanácsköztársaság