Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-25
/ 1983 Az Országgyűlés 25. ülése, DÉGEN IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Abban, hogy az Országgyűlés napirendre tűzte a vízgazdálkodás helyzetéről és fejlesztési célkitűzéseiről szóló beszámolót, az a felismerés tükröződik, hogy a vízgazdálkodás népgazdasági fontosságú közüggyé vált, a lakosság legszélesebb rétegeit érinti, és kihat a gazdasági fejlődésnek, a szocialista építőmunkának jóformán minden területére. Az ülésszak folyamán elhangzott hozzászólások alátámasztották ezt a felismerést. A hozzászólások sokoldalúan — és hadd tegyem hozzá — nagy tárgyismerettel és az ügy iránti érdeklődéssel foglalkoztak a vízgazdálkodás különböző kérdéseivel. Szeretném előrebocsátani, hogy a hozzászólások termékenyítőleg hatnak a vízgazdálkodási koncepció kialakítására. További munkánkban jelentős mértékben kívánunk támaszkodni a tisztelt képviselő elvtársak javaslataira. Néhány kérdés meghaladja az Országos Vízügyi Hivatal hatáskörét. Ezek részletesebb megvizsgálása után előterjesztést készítünk a kormányhoz, illetőleg az illetékes minisztériumokkal egyeztetjük a megoldás lehetőségeit. A kialakult állásfoglalásokról és a tett intézkedésekről a felszólaló képviselő elvtársakat tájékoztatjuk. Engedjék meg azonban, hogy néhány felvetett kérdésre röviden már most kitérjek. Az egyik: a vízellátás és a csatornázás kérdése. A gyorsabb előrehaladást sürgették többen, mind a városi, mind a falusi víziközművek további építésében, fejlesztésében. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormánynak is ez a törekvése — és a szükséges anyagi-műszaki feltételeket is megteremti, hogy a gyorsabb fejlesztés megvalósuljon —, a területileg arányosabb és kiegyenlítettebb fejlesztés is! Nem volna azonban helyes a területileg kiegyenlítettebb fejlesztést úgy értelmezni, hogy most az ország minden városában és falujában néhány éven belül az ellátottságnak valamiféle azonos szintje megvalósítható. Ez nem valósítható meg sem rövid időn belül, sem a távolabbi jövőben ilyen mértékben. Itt a területileg kiegyenlítettebb fejlődés alatt csak a szélsőségek csökkentését, mint alapvető tendenciát, a terű* letileg kiegyenlítettebb ellátásra való törekvést lehet érteni, úgy azonban, hogy az egyes települések jellegének, szerepkörének, funkciójának a figyelembevételével, a településhálózati fejlesztési terv irányelveinek megfelelően történjék ez. Pályi Sándorné képviselő elvtársnő felvetette azt a kérdést, hogy a falusi lakosság anyagi terhet vállal a közművesítés érdekében, ugyanakkor a városi lakosság ezt ingyen kapja. Ezzel kapcsolatban két körülményt szeretnék megemlíteni. Az egyik: olyan törvény, jogszabály nincs, amely a falusi lakosságot arra kötelezné, hogy a közművek építéséhez hozzájáruljon, önkéntes alapon alakíthatnak a falvak, kisebb városok lakói vízműtársulatot. Ahol ilyen elhatározás a lakosság többsége részéről megtörténik, és az ezzel járó terheket vállalják, ott az állam is megfelelő támogatást ad és ezzel elérik, hogy azon a településen a vízmű hamarabb megépül. 1969. július 4-én, pénteken 1984 A vízművet bizonyos idő után, legalábbis a nagyobb községi településeken, főként a járási székhelyeken, majd a csatornázásnak is követnie kell. Tízéves tapasztalatunk azt igazolja, hogy a lakosság ezt szívesen is teszi. Ma a falu közművesítésének gyorsabb ütemét nem is a lakosság anyagi érdekeltség-vállallásának a hiánya, hanem lényegileg a csőhiány gátolja. Erről is több szó esett. Szeretnék tájékoztatást adni arról, hogy a Gazdasági Bizottság a közelmúltban foglalkozott az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a közműépítési kapacitás és a csőgyártás fejlesztésével. Ez ideig ezen a téren valóban csak kezdeti lépések történtek. Meggyőződésem, hogy a Gazdasági Bizottság határozatának végrehajtása megteremti a feltételeket ahhoz, hogy ezen a téren az igények és a lehetőségek közötti nagy eltérés csökkenjen, majd végleg meg is szűnjék. Ami a csőgyártást illeti, biztató jel az azbesztcementcső-gyártás fejlesztése, acélbetoncsőgyár építése Szentendrén. Importra vagyunk azonban még jónéhány évig utalva. Megfontolásra javaslom azt a szempontot, ami egyik képviselő elvtárs hozzászólásában felvetődött: nem volna-e lehetséges a csőanyagok egységes árszintjének kialakítása, tekintet nélkül arra, hogy azok hazai gyártmányból vagy importból származnak. Az ipari háttér létrehozásának meggyorsítása természetesen a gépipari szervekre is nagy feladatot és felelősséget ró. A vízellátással, csatornázással kapcsolatban a bányavizek felhasználása is felvetődött. Ez sok gondot, bajt és bosszúságot is okoz a környékbeli lakosságnak. A források, kutak elapadnak, a vízellátás nehézségekkel küzd. A kormány felismerte ennek a kérdésnek a jelentőségét. A Nehézipari Minisztériummal együtt a megfelelő intézkedéseket megtesszük. Időbeni beavatkozásra van szükség, amelynek előtte kell járnia a térség vízviszonyaiban bekövetkező változásoknak. Erre törekszünk! Egyébként nemcsak kára, hanem haszna is van a bányászat folytán fakasztott és ivóvízellátási célra sokszor jól felhasználható vizeknek. A délnyugat-balatoni regionális vízellátási rendszer erre települ, ez a legfőbb vízbázisa! Hasonló a helyzet Székesfehérvár térségében, ahol a rákhegyi bányanyitás során felszínre hozott karsztvizet használjuk fel majd a székesfehérvári térség vízellátásának javítására. Az ipari vízgazdálkodás talán kevesebb visszhangot kapott a vitában, mint amennyit jelentősége, megérdemelne, minthogy az ipar a legnagyobb vízfogyasztó és víztermelő, de egyben mint szennyvízkibocsátónak és a vizek minőségére kiható tényezőnek is egyre nagyobb a szerepe — bár ez utóbbi vonatkozásban negatív. Mindamellett a hozzászólásokból az csendült ki, hogy az ipar képviselői felismerik felelősségüket ezen a téren, a vizek mennyiségiminőségi védelmében, sőt Inokai elvtársnak a televízióban tegnap elhangzott nyilatkozata szorgalmazta azt is, hogy hatékonyabb gazdasági ösztönzők alkalmazásával segítsék elő az ipari üzemek helyes vízgazdálkodási tevékenységét.
