Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1891 Az Országgyűlés 24. ülése, hitelhez hozzájutni nem volt egyszerű dolog, bár az elvekben benne van, hogy azt lehet adni, és a vállalatoknak könnyen meg kell kapniuk. Mi a helyzet, tisztelt Képviselőtársak? Az, hogyha valamely szövetkezet vagy kereskedelmi vállalat — de más vállalatoknál is így volt — ilyen ügyleti hitelhez akar jutni, úgyszólván mérleget kell bemutatnia a bankszervek felé, hogy meggyőződjenek róla, ugyan fizetőképes-e a szövetkezet vagy a vállalat. Mondok egy példát arra vonatkozólag, hogy egy szövetkezet, amely teljesen a saját pénzével dolgozott, egy felvásárlási ügylet lebonyolításá­hoz 200 ezer forint hitelt akart szerezni. Mérle­get kellett készítenie fizetőképességének megál­lapítása érdekében, utána mindezt felülvizsgál­ták, úgyhogy amikor effektive hozzájutott a pénzhez, az ügylet bizony már nem volt aktuá­lis. Ez csak egy példa, de ilyen sok volt. Ez a nagyon merev hitelnyújtási szabály nem egy esetben oka volt annak, hogy valamely áru rendelése a nagykereskedelem felé elmaradt, a nagykereskedelem részéről pedig ugyanilyen okok miatt elmaradt az ipar felé. Ez nagymér­tékben okozója annak, hogy ebben a félévben olyan sok hiánycikkel találkoztunk. Ami a hiánycikkeket illeti, megnéztem egy nagyobb vas-műszaki boltnak kéthavi rendelé­sét. Az összes megrendelt árumennyiségre 24,7 százalék erejéig tudták biztosítani az árut. Fi­gyelembe kell venni azt, hogy az újabb és újabb megrendelések duplázódása is fennáll, de szakemberek megállapítása szerint a vas-mű­szaki vonalon nem több, mint 70 "százalékos az igény kielégítettsége. Más vállalatoknál ezt 80— 85 százalékra becsülik. Nyilvánvaló, hogy ilyen áruellátottsággal nem tudunk tovább haladni. Nagyon jó hallani, hogy az ipar, illetve a nagykereskedelem ebben a vonatkozásban tett lépéseket. Nem lennénk igazságosak, ha nem monda­nánk meg azt is, abban, hogy hiánycikkek van­nak, hogy az árak nem mindig úgy alakulnak, ahogy alakulhatnának, a kiskereskedelem dolgo­zóinak munkája, illetve munkájuk fogyatékos­sága is benne van. Azonban kell egy bizonyos idő, amíg ezt az új rendszert át tudják venni, és ezzel megfelelően élni tudnak. Kedves Elvtársak! A kereskedelem nyilván­valóan nem a legfőbb ágazata népgazdaságunk­nak, azonban politikai hatásában munkája rend­kívül érzékeny dolog, hiszen az egész ország la­kossága nap, mint nap jelentkezik igényével a kereskedelem területén, szinte azt mondhatnánk, minden korban levő ember. A kereskedelem te­rén szerzett jó vagy rossz tapasztalatok nagyon élesen megmutatkoznak, és az emberek ezzel foglalkoznak is. Éppen ezért nagyon nagy gon­dot kell fordítani a kereskedelem fejlesztésére. Nem hiszem, hogy volna olyan megye vagy akár várost is, községet is említhetnék, ahol azt mondhatná valaki, nos a mi megyénkben vagy városunkban a kereskedelmi hálózat már meg­felel a jelenlegi követelményeknek. Ez azonban még differenciáltabban jelentkezik a kereske­delmi szektorok között. Amikor kormányzatunk az új irányítási 1969. július 3-án, csütörtökön 1892 rendszer szabályozóit kidolgozta, nagyon helye­sen arra törekedett, hogy a különböző vállala­tokban, szektorokban dolgozók, hasonló tevé­kenységet kifejtő szervek egyforma eséllyel in­duljanak az új irányítási rendszerben, és ennek következtében kibontakozhassak a verseny. Azonban, tisztelt Országgyűlés, nem szeretnék szerénytelen lenni, de mégis fel kell vetni azt, tekintettel arra, hogy a fogyasztási szövetkeze­tek kis községekben, tanyavilágban kis boltegy­ségekkel dolgoznak, most kiderült, hogy ezek igen hátrányos helyzetbe kerültek a verseny­képességet, illetve a fejlesztést illetően. Megem­lítem csupán, hogy a szövetkezeti kereskedelem 52,8 százalékot képviselő boltjai bonyolítják le a forgalom 32,1 százalékát. Az állami kereske­delem, amelyhez hozzátartozik az állami és a ta­nácsi is, a boltok 47,2 százaléka bonyolítja le a forgalom 67,9 százalékát. Szolnok megyében például 405 állami bolt van és 1023 szövetkezeti bolt. Itt 50—50 százalék körül alakul a forgalom volumene. Nem kell mondanom, hiszen nagyon sokan ismerik a helyzetet, bizony vidéken, a tanyavi­lágban, ahol pótolni kellene az úgynevezett fe­hér foltokat, olyan egységeket kellene felújítani, amelyek sokszor már az összedőlés határán áll­nak és mégis el kell látnunk a tanyavilágot, el kell látnunk a kis egységeket, mert erre szükség van. A fejlesztési alap azonban nem teszi lehe­tővé a kívánt fejlesztést, ami ott nagyon szük­séges volna. Azok a szövetkezetek, vállalatok, amelyek e területen dolgoznak, olyan gondola­tokkal foglalkoznak, hogy megszüntetik ezeket a boltegységeket. Űgy gondolom, ez nem helyén­való, hiszen ezekre a boltegységekre szükség van. A fejlesztési alap például úgy alakul, hogy az állami vállalatok 100 forint eszközre jutó nye­reségéből a fejlesztés 3,5 forint országosan, a fo­gyasztási szövetkezeteknél pedig 2,6 forint. Me­gyei vonatkozásban is hasonló a helyzet. De megemlíthetném, hogy még az állami vállalatok között is vannak ilyen differenciák. Például az iparcikk kiskereskedelmi vállalatnál — Szolnokról beszélek — 3,6 százalékot lehet ugyanilyen módon képezni, ugyanott az állami élelmiszeripari vállalatnál csak 1,28 százalékot. Vagyis azoknál a vállalatoknál, ahol az eszközök aránya magasabb értékben, ott bizony nincs meg az egyforma esély, az egyforma lehetőség. Véle­ményem szerint ezen mindenképpen változtatni kell. Nem tudom, mennyire helyes az a rendelet, amely például a magánkereskedőknek előnyös lehetőségeket biztosít. Most ugyanis az a hely­zet egy perifériális helyen, tanyavilágban, egy háromezernél kevesebb lakosú községben, a ma­szek és a fogyasztási szövetkezet, vagy más vál­lalat közötti közteherviselés arányát illetően, hogy a maszeknek az adókedvezmények miatt 0,7—1,5 százalékkal kell a központi kasszához hozzájárulna, ugyanakkor a földművesszövet­kezeteknek 3—3,5 százalékkal kell az állami költ­ségvetésben részt venniük. Nem tudom, nem volna-e helyes, ha a válla­latok, illetve a szövetkezetek is megkapnák azt a kedvezményt, amit a magánszektor kap, még

Next

/
Oldalképek
Tartalom