Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-18

1447 Az Országgyűlés 18. ülése, 1968. október 18-án, pénteken 1448 Végeredményben (tehát a dolgozó tömegek­nek az állami ügyek intézésében való részvétele a népi ellenőrzés egyik kézzelfogható megnyil­vánulása. Tisztelt Országgyűlés! Az elkövetkezendő időben még fokozottabban kell törekedni arra, hogy a népi ellenőrzés imélyítse, szélesítse kap­csolatát a dolgozókkal, lépést tartson a jelenlegi helyzet követelményeivel. A népi ellenőrzés munkájára jellemző, hogy mindig alkalmazko­dott és alkalmazkodik az adott körülményekhez. v Megalakulását követően, amikor az ellen­forradalom leverése után lazult az állampolgári fegyelem és a társadalmi tulajdon védelmének helyzete, a népi ellenőrzés a társadalmi tulajdon védelmét, az állampolgári fegyelem megszilár­dítását, erősítését helyezte előtérbe. E cél meg­valósítása érdekében' eredményesen működött közre. Mezőgazdaságunk szocialista átszervezése időszakában, mint időszerű kérdést, a termelő­szövetkezetek megszilárdítását tökintette fő fel­adatának. Vizsgálatait zömmel ezzel kapcsolat­ban végezte, s így segítséget nyújtott a termelő­szövetkezetek megerősítéséhez. Most, amikor az új gazdasági mechanizmus keretei között dol­gozunk, a népi ellenőrzés szintén alkalmazkodik ehhez a körülményhez. Kifejezi ezt az előter­jesztett törvényjavaslat 16. §na is, amely az ed­digieknél nagyobb hatáskört biztosít a területi bizottságoknak. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy ahol a döntések születnék, ahol a dönté­seket elhatározzák, ott meglegyen a népi ellen­őrzés lehetősége is. Az új gazdasági mechanizmus sikere a többi között attól is függ, hogy a népi ellenőrzési bi­zottságok hogyan használják ki a törvény által biztosított lehetőségeket, hogyan, milyen mér­tékben vizsgálják, elenizik a tendenciákat, hogy szükség esetén kellő időben közbelépnek-e. Eh­hez az alapos munkához, az ellenőrzés haté­konyságához és mélységéhez a törvényjavaslat 19. §-a minden lehető feltételt biztosít. Az eddigi tapasztalatok arra engednek kö­vetkeztetni, hogy a népi ellenőrzés az új gaz­dasági mechanizmus viszonyai között is megta­lálta helyét és megfelel feladatának. Átfogó vizsgálataival jelzéseket tesz a különböző nép­gazdasági ágak közötti egyensúly biztosítása ér­dekében. Ugyanakkor a lakosságot közvetlenül érintő kérdések előtérbe helyezésével a lakosság életkörülményeinek megjavítását segíti elő. A népi ellenőrzés megállapítása -alapján a feltárt hibák kijavítására javaslatokat tesz, nem pedig utasításokat ad ki. így rögzíti törvényjavasla­tunk: Ennek ellenére a hibák kijavítását, a vizs­gálati megállapítások realizálását mégis ered­ményesen meg tudja valósítani. Ennek oka, hogy megalapozottak a népi ellenőrzés javas­latai. / A fejlődés megköveteli, hogy a népi ellen­őrzés a jövőben még nagyobb mértékben biz­tosítson megállapításainak nyilvánosságot, hogy ezáltal a dolgozók érintett körének bevonásával még hatékonyabban segítse elő a tapasztalható rendellenességek felszámolását, társadalmunk, gazdasági életünk fejlődését, előrehaladását. Tisztelt Országgyűlés! A népi ellenőrzésről elmondottak megyénk viszonylatálban is érvé­nyesek. Vizsgálatai jelentős segítséget nyújta­nak a megye politikai és államhatalmi vezető szerveinek. Mezőgazdasági jellegű megye va­gyunk, igen fontosak számunkra a mezőgazda­sági termelőszövetkezetek problémái. A népi ellenőrzési bizottság múlt évben megvizsgálta a termelőszövetkezetek vezetésé­nek helyzetét, problémáit, a vállalatszerű gaz­dálkodásra való felkészülését, továbbá azt, ho­gyan segítik a termelőszövetkezetek gazdálko­dását a velük kapcsolatban álló szervek. E vizs­gálat sok segítséget nyújtott a termelőszövetke­zeteknek az új gazdasági mechanizmusra való felkészüléshez. A nagyobb, átfogóbb vizsgálatok mellett nem feledkezik meg a népi ellenőrzés az eseti hiá­nyosságok, hanyagságok, visszaélések feltárásá­ról sem. Bejelentés alapján tett például egy esetben olyan megállapítást, hogy nagyobb mennyiségű kukoricaromlás történt a gondat­lan tárolás következtében, melynek során 70 000 forintos kár érte a gazdaságot. Több ilyen vizs­gálatot végzett, amelynek anyagi kihatásai nem lebecsülendők. A népi ellenőrzés gyakran nem­csák anyagi természetű kérdésekben folytat vizs­gálatot, hanem olyan témákban is, amelyek a vezetést, a vezetők együttműködését érintik. E vonatkozásban számos termelőszövetkezetben, vállalatnál tárt fel hiányosságot az ellenőrzés. A maga sajátos eszközeivel ilyen esetben is eredményes munkát tud végezni. Ugyanis Olyan eszközöket vesz igénybe, amelyek a hivatali el­lenőrzésnek nem állnak rendelkezésére, mint például azt, hogy több szervet képes megmoz­gatni a hibák felszámolása érdekében. Megyénkben a népi ellenőrzés felhasználja azt a lehetőséget is, hogy más szervekkel közö­sen végez vizsgálatot. Ilyen vizsgálatokat vég­zett a tanács állandó bizottságaival, a szakszer­vezettel, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség­gel. Ezek a vizsgálatok a dolgozókat, a fogyasz­tókat közvetlenül érintő kérdésekkel foglalkoz­tak. E vizsgálatok sikeresek voltak, politikai ha­tásuk igen jó volt. Helyesnék tartom, hogy a törvényjavaslat 14. §-á ezt a lehetőséget a továb­biakban is biztosítja, sőt szélesíti. Népi ellenőr­zésünk nagy jelentőséget tulajdonít a sajtó, a rá­dió adta lehetőségeknek és adott esetekben széles nyilvánosságot biztosít a vizsgálatok megállapí­tásainak. A munka hatékonyságát az is jelenti, hogy vizsgálataik jelentős mértékben elősegítik a hibák, bűncselekmények megelőzését, a jó mód­szerek elterjesztését. Ezek az eredményék konk­rétan ugyan nem mérhetők, de kétségtelenül megvannak. A forintban is kifejezhető eredmé­nyeken túlmenően pedig az erkölcsi nevelés, a tudatformálás terén jelentkező eredményeik is számottevőek. Tisztelt Országgyűlés! A népi ellenőrzés megalakulása évében .megyénkben még mint­egy 400 népi ellenőr tevékenykedett, jelenleg viszont a népi ellenőri hálózat több mint 2500 főre bővült. Pártunk és kormányunk helyes po­litikája alapján népi ellenőrzési bizottságaink, csoportjaink ma már megyénk dolgozóinak óriási többségére támaszkodhatnak. Bízvást ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom