Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

10£ Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 104 nak pedig eleve mindig zöld útja lesz a világpiacon. , A külkereskedelmi és a pénzügyminisztériumnak erőteljesen és céltudatosan ösztönöznie kell az export- és import-struktúra javítását, az ésszerű lehetőség határáig alkalmazva az exportszubvenciót és a kereskedelmi vámokat. A nemzeti önállóság általános politikánknak kardinális alapelve. De tudjuk és valljuk, hogy a nemzeti önállóság mai, korszerű értelmezésébe már nem fér bele a gazdasági elzárkózás, az autarchia követése, de még az sem, hogy ne bővítsük erőteljesen a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünket. A nemzetközi együttműködés ma már vastörvénye a gazdasági életnek, egyetlen ország sem vonhatja ki magát alóla, annál kevésbé, mert hiszen ezzel szemben a másik alternatíva a gazdasági stagnálás, a népjólét emelkedésének visszafogása lenne. Ezt pedig semmiképpen sem választhatjuk, ezért helyes és támogatni érdemes a kormánynak a nemzetközi gazdasági együttműködést szorgalmazó politikáját. Kedves Elvtársak ! Kormányunkra nagy feladatok várnak a következő hónapokban és években. Különösen fontos és a jó munkának szinte feltétele, hogy a kormány építsen az Országgyűlésre, mi képviselők pedig bizalommal legyünk a kormány iránt, támogassuk, hogy a közérdeket jól érvényesíthesse. , A kormányexposét feltétlenül olyannak tekintem, mint ami az együttes bizalmat megérdemli, ezért azt megszavazom és támogatásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Zsigmond László képviselőtársunk. \' DR. ZSIGMOND LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban a Budapester Rundschau című hetilapban Paál Ferencnek olvastam egy nagyon elgondolkoztató fejtegetését. Unser Liberalismus címmel vezércikket írt a Duna-mente gondolatkörével foglalkozó német nyelvű lapban. A cikk utolsó bekezdését magyar nyelven a következőképpen tudnám viszszaadni: i Azokra az évekre, amelyek folyamán „egy çgész nép gyanús volt", olyan éveknek kellett következniük, amelyekben nem a bizalmatlanság uralkodik, hanem a bizalom, amikor a kormány az ügyeket a szocialista emberiesség, a szocialista humanizmus szellemében vezeti. Ha végiggondoljuk hazánk -történelmét, nyomasztó végeredményhez jutunk. Ennek a tehetséges és szorgalmas népnek az elmúlt évszázadok során kevés humanizmusban volt része. Különösen sajnálatos, hogy akkor, amikor végre elérte szabadságát és amikor a népi hatalom a szocializmus építéséhez hozzáfogott, első lelkesítő reménységei közepette a személyi kultusz fagyos bizalmatlanságába ütközött. A nép abban az időben a szocializmusban sem találta meg azt, amire a legnagyobb szüksége volt, az emberiességet, a humanizmust. Jelenlegi kormányrendszerünk óriási vívmánya, hogy a humanizmust, ami elválaszthatatlan a szocializmustól,.' kormányzati alapelvévé emelte és semmire sem vigyáz olyan szigorúan, mint a szocialista humanizmus sértetlenségére. A Minisztertanács elnökének előttünk elhangzott beszámolója alátámasztja mindazt, amit ezekben a sorokban olvastam, amin hoszszasan elgondolkoztam. Mi más indoka volna a gazdasági irányítás reformjának, az új mechanizmus kifejlesztésének, ha nem pontosan az emberekről való hathatósabb gondoskodás? Úgy érzem, ezért támogatja a Hazafias Népfrontba tömörült sok különböző gondolkozású, de ezekben a fő, alapvető kérdésekben egyetértő választópolgár a Magyar Szocialista Munkáspárt politikáját, a kormány munkáját. A beszámolóhoz két irányból szeretnék csatlakozni. Egyrészt a gazdasági mechanizmus kérdései felől, másrészt a külpolitika egyik fontos oldaláról, a magyar—osztrák kapcsolatok kérdései felől. Az első kérdéssel kapcsolatosan örömömre szolgál, hogy az új gazdasági mechanizmusra való áttérés intézkedései keretében a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a közelmúltban határozatot hozott az állategészségügy fejlesztése érdekében. Eddigi felszólalásaim során nem nyílott mód arra, hogy az általános kérdéseket saját foglalkozásom jól ismert és biztos talajáról közelítsem meg. Ez a határozat, s a végrehajtásával kapcsolatosan felmerülő kérdések késztettek arra, hogy néhány olyan gondolatomat mondjam el, amely erről a viszonylag szűk területről származik, de távolabbra mutat. A tervező, szervező, irányító munka ökonómiájáról, gazdaságossági értékeléséről . szeretnék beszélni és ezt a kérdést egy-két állategészségügyi példával megvilágítani. Azért fontos ez, mert másképp nem tudjuk levezetni azt a látszólagos szakember túltermelést, amely nemcsak állategészségügyi vonalon, hanem a mezőgazdaság többi vonalain is mutatkozik. Az elmúlt évben a Csehszlovák Tudományos Akadémia szimpoziont hívott össze Brünnben. Ezen összejöttek a szocialista államoknak azok a tudósai és gyakorlati szakemberei, akik ilyen közgazdasági kérdéscsoportokon gondolkoznak. A mezőgazdaság ipari jellegű fejlődése az egész világon válságba hozta az állatorvoslás értékelhetőségét és a kivezető út keresése közben a szimpozion részvevői összehasonlították gondolataikat. Nagyon kusza eredmény született, de a kérdés fontossága kétségtelenül beigazolódott. Egészen egyszerűen szeretném megfogalmazni a kérdést: az derült ki, hogy amíg járványos betegségeket kellett megszüntetni, amíg beteg állatokat kellett gyógyítani, minden tulajdonos el tudta dönteni, kell-e neki szakember, milyen szakember kell, mennyit bír el az állomány gyógyszerben, oltóanyagban, ráfordított munkában, és ez a gazdaságossági megfontolás késztette a termelőket az állatorvosi munka igénybevételére. Az állatok olyan mérvű koncentrálása mellett, aminőnek sokhelyütt már ma tanúi vagyunk hazánkban is és az állatok szervezetének a fokozott termelés érdekében való olyan fokú igénybevételénél, aminőt az intenzív állati termék előállítás diktál, nem döntheti el az egyén, a vállalati igazgató, vagy a tsz-elnök, hogy vé-