Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-13
1003 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1004 A harmadik csoportba kerültek azok az igen-igen reális, helyes javaslatok, amelyek a harmadik ötéves tervbe nem férnek bele, csak abban az esetben, ha a helyiek, a lakosság is több áldozatot hoz, nagyobb kezdeményezésről tesz tanúságot. Végül a negyedik csoportba soroltuk azokat a javaslatokat, amelyek a harmadik ötéves terv célkitűzéseibe beleférnek, pénzügyi lehetőségeinkkel összhangban vannak. Azonban e kérdésben is nagyon körültekintően kellett eljárnunk. Mindenekelőtt úgy döntöttünk, hogy előre vesszük azokat a javaslatokat, amelyek nem nagy költségkihatásúak, nem kerülnek sok pénzbe. Ilyenek például a villanyoszlopok beállítására, a közvilágítás bővítésére, kutak felújítására irányuló javaslatok. Ide tartoznak azok is, amelyeknek gyors megoldása a lakosság alapvető szükségleteit elégíti ki, például sok panasz volt a kenyérellátásra, tehát ezt a problémát kell megoldani s ugyanígy az ivóvízellátás rendezésére vonatkozó kéréseket is. Az 1967-es évet értékelve a 2100 javaslatból 782-t megvalósítottunk, tehát mintegy 32 százalékot. Ez a szám azért ilyen nagy, mert sok olyan javaslat szerepelt, amelyek kis költségkihatásúak voltak, mintegy 41 millió forintba került ezeknek a javaslatoknak a megvalósítása. 177 új közvilágítási lámpát állítottunk be 1967ben, 22 közkutat felújítottunk és így tovább. Számításaink szerint az 1968—70-es években a beterjesztett, összegyűjtött, értékelt javaslatoknak mintegy 60 százalékát leszünk talán képesek megoldani mintegy 100—110 millió forintos nagyságrendben. A nagy összegű beruházásokat igénylő javaslatok megvalósítása tehát eltolódik szükségképpen a negyedik ötéves tervre, majd a későbbi ciklusra. Ugyanakkor hangsúlyoztuk azt is, hogy e javaslatok realizálását meggyorsíthatja, ha a mechanizmus kereteiben adott lehetőségekkel jobban élünk. A kérdések eldöntése, a feladatok sorolása egyre inkább lejjebb kerül járási szintre, falusi szintre, a falusi tanácsokhoz. Éppen ezért a vezetés színvonala hallatlanul nagy fontosságú. Ha többet, hamarabb akarnak elérni valamit, akkor többet kell kezdeményezni, és vállalni felelősséget, meggyőző munkát, szervezési feladatot és anyagi hozzájárulást is. A helyi erőforrások szerepe tehát hallatlanul megnőtt. Azt mondottuk ki: a sültgalamb senkinek nem száll az új mechanizmusban a szájába. Nem lehet arra hivatkozni, hogy én akarom, de a járás, vagy a megye, vagy a Tervhivatal nem akarja, ezért nem valósul meg az ügy. Tömegpolitikánkban ezekről a kérdésekről éppen ezért nagyon nyíltan és őszintén kell az emberekkel beszélni. ígérgetések nélkül, a lehetőségek, a realitások talaján. Rendszeresen meg kell szervezni ezért a választók tájékoztatását. Képviselői, tanácstagi beszámolókon kérni és igényelni kell a népfrontbizottságok segítségét, a választókerületi bizottságok elnökeinek támogatását. Magunk részéről kértük a pártbizottságok, a községi alapszervezetek támogatását is e kérdések megoldásához. Sőt a megyei sajtó is az utóbbi időben rendszeresen visszatér faluról falura című sorozata útján a felvetett javaslatok értékelésére, bírálatára is. Politikai hatása — úgy vélem — e javaslatok megvalósulásának nagyon nagy. Nemcsak választáskor kérjük ki a javaslatokat, hanem amit javasolnak, azt megszívleljük, sőt a helyeseket munkaprogramunkként is tervezzük. Ebből a szempontból is óriási jelentősége van a költségvetésnek. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg végül, hogy egy gondolatot vessek fel. Azt a gondolatot szeretném felvetni, hogy a költségvetés fejlődésének dinamikája hogyan hat az életszínvonalra T közvéleményünkben mennyire ismert ez. Nógrád megyében a költségvetés 1960-tól, 8 év alatt több mint kétszeresére nőtt. A társadalmi fogyasztási alapok igen jelentősen nőnek, ez a közvélemény előtt nem mindig ismert. Amíg 1960-ban egy lakosra 1020 forint jutott a költségvetésből, 1965ben már 1630 forint, 1968-ban közel 2200 forint, részben olyan árakon, amelyek nem fejezik ki pontosan az értéket. Az 1960-as évek után, a termelőszövetkezetek megalakulása után a lakosságtól, főleg adók formájában származó bevétel értéke csökkent. így a költségvetéshez jelentős állami hozzájárulást kellett biztosítani, amely nálunk ezekben az években megduplázódott. A nem elégséges propagandája ennek a kérdésnek, olyan hangulatot válthat ki, hogy a fejlődés esetleg lassú, egyes esetekben esetleg türelmetlenséggel is találkozunk. Pedig a fejlődés óriási. Csak néhány számmal szeretném bizonyítani: 1960-tól a középiskolai osztályok száma Nógrádban megduplázódott, a napközi csoportok létszáma hetvennégy százalékkal, a bölcsődei férőhelyeké ötven százalékkal nőtt, a szakorvosi rendelési órák száma kétszeresére nőtt. Sőt olyan exponált kérdésben is, mint a tanácsi utak, hidak kérdése, amire 1960-ban 7,7 millió forintot, a második ötéves terv éves átlagában 17 millió forintot fordítottunk, 1968-ra már 37 milliót szeretnénk felhasználni. Tehát mintegy ötszörösét az 1960-^ban felhasznált összegnek. Persze mindezt nem azért mondom el, mert nem látunk problémát, nincsenek gondjaink akár az útkérdés, akár a közoktatás, akár az egészségügy területén. Hanem azért, hogy lássák a fejlődés jelentős dinamikáját, azt, hogy a fejlődés üteme milyen számottevő. Úgy érezzük, hogy a közvélemény nem ismeri eléggé a költségvetésnek ezt az óriási fejlődését, azt a jelentős összeget, azokat a juttatásokat, amelyek végső fokon az életszínvonalat emelik népünk számára. Mintha nagyon természetesnek tartanánk mindezt, néha kevesebbet beszélünk ezekről az eredményekről. Pedig a ma már elért életszínvonalat is össze lehet bátran hasonlítani jó néhány fejlett tőkés ország színvonalával. Nem is beszélve a fejlődés üteméről, a terveinkben, a rendszerben rejlő biztonságérzetről és biztos jövőről. Mert ez is, amit csinálunk, ma már — ahogy gyakran mondják — világszínvonal. Hátha még egy kicsit jobban dolgozunk majd az új mechanizmusban. A beterjesztett törvényjavaslatot az előadói beszéddel együtt elfogadásra javaslom, és a ma-.
