Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

995 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 996 azonban, mint például építőanyagokból, külön­böző szerelési cikkekből, hengerelt acélárukból és bútorból hiány volt, egyes ruházati cikkek­ben pedig a választék nem volt megfelelő. A kereslet—kínálat kölcsönhatása az árak alakulását az első hónapokban még alig befolyá­solta. A kereskedelem jó készlethelyzetéből ki­indulva, az árszínvonal stabilizálására töreke­dett, és ezt a szándékát sikerült is érvényesíte­nie. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az új gazdaságirányítási rendszer első ta­pasztalatai azt mutatják, jól készültünk fel erre az esztendőre. A vállalatok igyekeznek beillesz­kedni a közgazdasági szabályozók teremtette környezetbe, nő a kezdeményező készség, és ál­talában a várt hatások bontakoznak ki. Ugyan­akkor a gazdaság egyes területein, főleg a beru­házásoknál kedvezőtlen jelenségek is tapasztal­hatók. Azok a gondok, amelyek jelentkeznek, szükségszerű velejárói a gazdasági megújhodás­nak, és kiküszöbölésük, illetve megoldásuk le­hetőségét gazdaságpolitikánk biztosítja. Ilyen széles körű reform keretében az egyes intézke­dések tovább gyűrűző következményeit, a válla­latok reagálásait nem lehet minden esetben pon­tosan előre felmérni. Ezért eddig is szükség volt bizonyos kiegészítő szabályozásra, és aligha kép­zelhető el, hogy ne adódjanak a jövőben is ilyen helyzetek. A rugalmas alkalmazkodást biztosító intézkedéseknek azonban nem szabad magukon viselniük sem az adminisztratív utasítás jellegű gazdaságirányítás jegyeit, sem a merev, bürok­ratikus ügyintézés stílusát. Tudnunk kell azt is, hogy a reform számos alapvető intézkedése csak hosszabb távon hozhatja meg eredményeit. A közvetett szabályozók teljes hatása a gazdasági folyamaton végiggyűrűzve esetleg csak évek múlva mérhető. Emellett az embereknek is — vezetőknek és nem vezetőknek egyaránt — hoz­zá kell szokniuk az új rendszerhez, az új gon­dolkodásmódhoz, a sok tekintetben új szemlélet­hez, s a sokszorosan körülbástyázott, elsősorban végrehajtó jellegű munkastílusról át kell térniük a több kezdeményezést és önállóságot kívánó munkamódszerekre. Ez kétségtelenül időt és fáradságot igényel. A jogokból és a kötelességekből adódó fele­lősségvállalás minden szinten ma éppoly fon­tos gazdaságpolitikánk realizálásához, akár a múlt évben a gazdasági reform kidolgozása volt. A hozzáértéssel párosult gazdasági kockázatvál­lalás, a becsületes munka, az átlagon felüli tel­jesítmény tisztelete, a kötelességek teljesítése va­lamennyi állampolgár részéről, mindannyiunk élő felelőssége, együttesen adhat csak biztosíté­kot közelebbi és távolabbi társadalmi céljaink elérésére. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ne­vében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az 1967. évi állami költségvetés végrehajtásáról szó­ló törvényjavaslatot fogadja el. (Taps) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a törvényjavaslat bizottsági előadóját meghallgat­nánk, és a vitát a törvényjavaslatról, valamint a pénzügyminiszter elvtárs beszámolójáról meg­kezdenénk, javaslom, tartsunk 20 perc szünetet. (Szünet: 12.20—12.40. — Elnök: VASS ISTVÁNNÉ) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Virizlay Gyula képviselőtársunkat, a terv- és költségve­tési bizottság előadóját illeti a szó. VIRIZLAY GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlés bizottságai, így a terv- és költ­ségvetési bizottság is, megvitatták az 1967. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelen­tést. Az értékelést jónak tartják, mert sokolda­lúan mutatja be népünk munkájának eredmé­nyeit. Helyesnek tartjuk a jelentés megvitatását, mivel a tapasztalatok elemzése segíti ez évi fel­adataink jobb megvalósítását és következő évi költségvetésünk alaposabb előkészítését. A pénzügyminiszter elvtárs expozéjában számokkal bizonyította az elmúlt évben elért fej­lődést. Nem ismétlem az elhangzottakat, csupán hangsúlyozni kívánom, hogy az 1967-es eszten­dőre, amelyet jó gazdasági évnek tekinthetünk, az anyagi javak termelésének és felhasználásá­nak gyors növekedése a jellemző. Emelkedett a nemzeti jövedelem, a lakosság fogyasztása és jö­vedelme is. Növeli az eredmények értékét az, hogy azokat az új gazdaságirányítási rendszer egyes elemeinek bevezetése, illetve az általános bevezetésre való felkészülés időszakában értük el. Az elmúlt évvel fejlődésünknek egy olyan szakasza zárult le, amelyhez nagyon sok ered­mény, de sok kínlódás és botladozás is fűződik. Ebben az időszakban raktuk le a szocializmus alapjait, megteremtve az alapját a szocializmus teljes felépítésének, a fejlődést hatékonyabban segítő gazdaságirányítási rendszer bevezetésének. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a költségve-, tés végrehajtásáról szóló jelentést az országgyű­lés különböző bizottságaiban megvitattuk, az eredmények méltatása mellett természetszerűleg elsősorban a megoldásra váró problémák, nehéz­ségek kerültek szóba. Ez érthető, hiszen célunk a tanulságok levonása volt. A terv- és költség­vetési bizottság nevében a vitatott kérdések kö­zül szeretnék néhány fontosabbat képviselőtár­saim figyelmébe ajánlani azért is, mert terve­zésünk további tökéletesítése, előrehaladásunk gyorsabb üteme érdekében ezekre még nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Először arra hívnám fel a figyelmet, amire a pénzügyminiszter elv­társ is utalt, hogy termelési struktúránk és ter­melésünk exportképessége nem tartott lépést a követelményekkel. Ez azt jelenti, hogy a terme­lés növekedése lényegében ugyanolyan szerke­zetben és ugyanolyan fokú exportképességben történt, amelyről tudjuk, hogy bizonyos negatí­vumai vannak és többek között ezen negatívu­mok miatt is kellett gazdasági irányításunkat tovább tökéletesíteni. Ezt szükségesnek tartjuk megemlíteni, mert ez az összetétel végeredmény­ben nem kedvező a népgazdaságnak és ennek ki­küszöbölésére ez évben határozott intézkedése­ket kell tennünk. A jelentés megállapítja továbbá, hogy a ter­melés növekedéséből a termelékenység javulása az előző évinél valamivel kisebb hányadot biz­tosított. Erre a jelenségre azért is fel kell figyel­ni, mivel az 1968. év első öt hónapjában hason-

Next

/
Oldalképek
Tartalom