Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

953 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 954 lentkezik, hogy az összes betöréses lopásoknak például Budapesten 63 százalékát fiatalkorúak követik el. Vagy a gépjárművek fosztogatásának Budapesten 20 százalékát fiatalkorúak követik el, amellett, hogy a fiatalok által elkövetett bűncselekmények aránya nagyon kicsi. Ezek olyan síkos utak, amelyeken végleg el lehet csúszni, hogy ha a felnőttek nem fordítanak erre nagyobb gondot. Benkei belügyminiszter elvtárs hozzászólása nagyon színesen, nagyon sokoldalúan egészítette ki az én beszámolómat, és jobbára olyan kérdésekről beszélt, amelyeket én a beszámolómban nem tudtam az idő viszonylagos korlátozottsága miatt bevenni. Minden egyes megjegyzésével, észrevételével egyetértek. Egy dolog érdekes még, amit talán alá kell húzni és ez az, hogy a bűnüldöző szervek, rendőri vagy ügyészi szervek elvi kérdésekben egy síkon mozognak. Elvi kérdésekben egy közös, magasztos célt tartanak szemük előtt: az igazság felderítését, és ennek eszközéül a törvényesség mindenkori betartását. Ezen elvi magasztos célok mellett a napi munka során gyakran vannak vitáik. Azonban én úgy gondolom, hogy ha ezek a viták nem lennének, ez nagyon nagy kár lenne az ország lakosságának egészére nézve, mert éppen ezek a viták hozzák ki a jó eredményeket és ezek a viták teszik lehetővé, hogy a törvényesség mindenkor kölcsönös kontroll alatt legyen. Kovács Istvánné képviselő elvtárs felszólalásával egyetértek. Egy megjegyzése volt, amelyet sajnos nem tudok akceptálni, ez pedig az, hogy a társadalmi tulajdon ellenőrzésének elmulasztását vezetőknél mindig felelősségrevonásnak kell követnie. Hát ha ezt úgy érthetem, hogy meg kell állapítani mindenkor, hogy a konkrét esetben ki a felelős és ezt a felelőst valamilyen formában — de nem mindig és elsősorban nem bírósági úton — felelősségre kell vonni, akkor ezt alá lehet írni. De ha csak felelőst keresünk, akkor abba a hibába esünk —•• ami itt tegnap elhangzott az egyik képviselő elvtárs hozzászólásában —, hogy sablonosán ráütjük a felelősség bélyegzőjét arra, aki legelőször jön velünk szembe a tsz kapujában, és elsőnek köszön. Ezt mi nem tudjuk követni és ez nem is lenne helyes. Korom igazságügyminiszter elvtárs hozzászólásával általában egyetértek. Két olyan megjegyzése volt, amelyre reflektálni szeretnék. Az egyik az, hogy sok esetben találkozunk túlbizonyításokkal, ami az időszerűség rovására megy. Ez így elvileg helyes. Azonban sajnos néha az időszerűség rovására megy az is, hogy valami nincs bizonyítva, és mégis eljut a bíróság elé, mert a rendőrség is hibát követett el és az ügyészség is hibát követett el, amikor az ilyen ügyet nem szűrte le. Érdemes lenne egyszer megvizsgálni, hogy ama kétségtelen tény mellett, hogy vannak olyan ügyek, ahol olyan felháborító túlbizonyítás, részletkérdésekben „szőrözés" folyik, ami néha a tanúk százait mozgatja és az ügyeket egy évig, két évig is elhúzza. Ezek az ügyek feltűnőek, felháborítják a közvéleményt és bennünket is nyugtalanítanak. De nagyon sok olyan kicsiny ügy van, amiről nem beszélünk, ahol a bizonyítás nem jó, ahol nem a lényeget bizonyítják, hanem mellékkörülményeket. És hogy ha szabad ezt mondanom, akkor a túlbizonyítás fogalmát terjesszük ki arra is, hogy nem megfelelő körülményekre tér ki a bizonyítás, hanem éppen a lényeget hagyja ki. A második észrevétele volt Korom elvtársnak az, hogy az ügyészek a büntetőügyek tárgyalásán — szerinte — hasznos lenne, hogy ha fokozottabban vennének részt. Ezt a javaslatot nem tudom elfogadni. A Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárási jog előírja ugyanis, hogy melyek azok az ügyek, ahol az ügyészi részvétel kötelező. Ez az összes büntető ügyeknek körülbelül 40 százaléka. Az ügyészek a büntető ügyeknek a tárgyalásán több mint 50 százalékban — 56—58 százalékban ingadozik az átlag —- vesznek részt, tehát jelentősen túlteljesítik a törvényes kötelezettséget. Ha a részvételt tovább növelnénk, annak kettős hatása lenne. Az egyik: — mint a beszámolóból láthatták — az ügyészség nemcsak büntető területen mozog és dolgozik, hanem rendkívül széles körű elfoglaltsága van. Más területekről kellene elvonni az ügyészeket erre a célra, ha ennek értelme lenné. A más területeken való foglalkoztatottságot azonban az ügyészeknek ugyancsak törvények és rendeletek írják elő; azt nem a legfőbb ügyész találja ki, hogy most egy ügyész milyen területen dolgozik, hanem azt előírja a Munka Törvénykönyve és még számtalan más jogszabály azzal, hogy feladatokat ad az ügyésznek. Aztán még egy: a büntető perrendtartási törvény szerint azokban az esetekben, ahol a tárgyaláson ügyész vesz részt, ott kötelező a védő részvétele is. Hát, elvtársaim, hallatlanul megnövelnénk a perköltséget és-az ügy bonyolultságát, hogy ha arra kényszerítenénk a vádlottakat, hogy az ügyész részvételének fokozódása miatt védőhöz folyamodjanak. Jó, a vádlott lemondhat a védelem jogáról, ez is benne van a törvényben. De hát elképzelhető az, hogy ha valakit megidéznek, és ott ül egy ügyész, az rohan ki a folyosóra és mindenáron szerez egy ügyvédet, úgy megijed. (Derültség.) Azonkívül az ügyvédek, akik mind — mai ügyvédekről beszélek, ezek között van öreg is, fiatal is — hasznos, becsületes harcostársaink az igazságszolgáltatásért és az igazságért vívott harcban. A jövedelmük alig valamivel több, mint az ügyészeké, meg a bíráké. Én nagyon becsülöm őket, de annyira nem, hogy a jövedelmüket most egy ilyen intézkedéssel a duplájára növeljem. (Élénk derültség.) Hát erről csak ennyit, elvtársaim, ez többször felmerült már, Korom elvtárs más alkalmakkor is javasolta ezt, hogy vegyük figyelembe, mint jószándékú javaslatot. Mi mindig megvizsgáltuk és mindig megállapítottuk, hogy ellene sok minden szól, de mellette semmi (derültség), ezért most is csak azt tudom mondani, hogy a jelen körülmények között ezt a javaslatot nem tudjuk, elfogadni. Klujber elvtárs hozzászólásában említette, hogy hogyan fogja tudni az ügyész ellátni azt a sokoldalú feladatot, amelyet a legfőbb ügyészi beszámoló végén említettem, amikor hát egy ügyész van Mórott. Erre kétféle érvvel lehet válaszolni, vagy elfogadható, vagy nem. Az egyik érv az, hogy körülbelül 30 olyan járás van az