Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.
Ülésnapok - 1963-19
1277 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1278^ társam kéréséhez, amely szerint az Országos Oktatási Tanács rendkívül alaposan, lelkiismeretesen' vizsgálja meg, térképezze fel a tényleges szakember szükségletet és ne a tárcasovinizmtts érvényesüljön, mert hiszen, ha a túlzott specializálást, helyesebben a túlzott szakosítást elkerüljük az egyes szakiskoláknál, akkor talán előbbre tudunk èbben a kérdésben is jutni. Én bízom abban, hogy az Országos Oktatási Tanács ezeket a kérdéseket úgy fogja majd javasolni a megyék irányában, hogy azok a meglevő helyzet, a távlati tervek szerint meg tudják oldani a meglevő erőik felhasználásával a szakemberszükséglet helyes arányait. Nagyon sokat hallottunk itt különböző képviselőtársaktól arról, hogy az általános iskolák feladata, hogy a szakemberképzés irányításában, mint pályaválasztási tanácsadók működjenek közre. Igen, ezt én is aláhúzom. Valóban, általános iskolai nevelőink eddig is sokat tettek, de meg többet kell tenniük az átirányítás kérdésében. Egyetértünk azzal, hogy gimnáziumokba, középfokú iskolákba valóban csak olyan tanuló kerüljön, akik rátermettségüknél, szorgalmuknál és egyéni irányulásuknál fogva érdemesek erre, későbbi továbbtanulásuk is ezt kívánja. Azonban gondolnunk kell arra a bizonyos tetőzésre kéthárom év múlva. Hogy lehet ezt elkerülni? Csak úgy, ahogy Losonczi elvtárs is mondta, hogy mind többet adjunk át a mezőgazdasági tanulóképzésbe és az iparba. A falusi általános iskoláknak különösen módjuk nyílik- arra, hogy a termelőszövetkezetben látogatást végezve, az ottani gépekkel, munkamódszerekkel ismerkedve, valóban megszerettessék a gyermekekkel az ottani életet. De ne felejtsük el, hogy az ottani munkamorál akár pozitív, akár negatív irányban befolyásolhatja a gyermekeket, tehát nemcsak a pedagógusnak a feladata ez a kérdés, hanem mindenkinek, akinek a jövő útja fontos. A másik: ha azt akarjuk, hogy igaz nevelői lekiismerettel, nyugodt lélekkel irányíthassuk a gyermekeket a mezőgazdaságba, akkor azok a feltételek, amelyekről itt Losonczi elvtárs szólt, akár a bérezéssel, akár a szociális juttatásokkal kapcsolatban és egyéb kérdésekben, kell, hogy végleges rendezésre kerüljenek, hogy ez a pálya valóban vonzó legyen a gyermekek számára, és így a mezőgazdasági tsz-ek I nagy problémáját, az elöregedést, talán meg tudjuk akadályozni. Ha így végignézünk a kérdéseken, az általános iskolákra még komoly gondok hárulnak. A középiskolák' felé irányuló tanulókat még alaposabban kell előkészíteni, viszont ugyanakkor azt hallottuk, hogy az iparitanuló-képzésnél is elsősorban a közismereti tárgyak kapnak majd nagyobb súlyt. Eddig a gyakorlat az volt — ahogy a már előttem szólók is elmondták •—•, hogy sajnos a gyengébb képességű és bizonyítványú tanulók kerültek oda. Tehát itt is alaposabb képzésre, alaposabb tudásra van szükség. Éppen ezért úgy látjuk, hogy a legfontosabb az alapok megerősítése, gondolok itt ismét a vidéki körzeti iskolákra, amelyek problémájának megoldásához ismételt segítséget kérek. összefoglalva az egészet, csak azt tudom mondani: az oktatási reform nagy és szép célkitűzéseiért, amelyekről annyit hallottunk, érdemes küzdeni és dolgozni. Elsősorban, de nem egyedül a pedagógusoknak a feladata, hanem mindenkié, akinek szent a magyar jövendő. A feladat adva van, a célok nagyok és szépek, a megvalósítás a miénk, ahogy a költő mondja: ez a mi munkánk és nem is kevés. A művelődésügyi miniszter elvtárs beszámolójával egyetértek és azt elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Elek László képviselőtársunkat illeti a szó. ELEK LÁ SZLÓ : Tisztelt Országgyűlés! Iskolapolitikánk, oktatásügyünk nagy fejlődésének olyan kézzelfogható eredményei vannak, amelyek beszédes bizonyítékai törekvéseink helyességének, korszerűségének, múlttal szembeni magasabbrendüségének. Mindezeket Ilku elvtárs igen színes, sokoldalú elemzésében szépen láttatta meg, újabb felsorolásuk ismétlésként hatna. Elért eredményeink a munkásosztály történelmi győzelmének, helyes művelődésügyi politikájának, a szocializmus valóságának édes gyermekei. Az hívta életre az új iskolát, az tárta szélesre az egyes iskolatípusok kapuit a dolgozók és azok gyermekei előtt, az adott jogot mindenkinek a művelődéshez, megteremtve az iskolai oktatás anyagi, tárgyi és személyi feltételeit, az szabott irányt az oktató-nevelő munkának az 1961-ben kiadott, az iskolareformot tartalmazó III. számú törvénnyel. ? A törvény elsősorban nem pillanatnyi igényeket orvosol, hanem perspektivikus fejlődésnek nyit utat. Alapvető elvei helyesek, jól konkretizáltak. Helyes az iskola és az élet, a gyakorlati munka kapcsolatának megerősítésére szóló felhívása, helyes az iskola művelődési anyagának korszerűsítéséről, az oktatás színvonalának emeléséről és a tankötelezettség korhatárának kiterjesztéséről vallott elve, és helyes az az igénye is, hogy nyújtsanak iskoláink hatékonyabb kommunista nevelést ifjúságunknak. Minden új gondolatnak nagy harcot kell vívnia míg a társadalmi tudatban győzelemre jut. Jól emlékszem azokra az évekre, amelyekbén először próbálkoztunk a régi középiskolai tananyagot a jelen igényei szerint megrostálni, illetve abban a modern, művelt ember irodalmi alapműveltségét meghatározó ismeretanyagot körülhatárolni. Éreztük mindannyian, hogy valami újat, valami korszerűbbet követel az élet, mert a kor tudományos és technikai fejlődésének hatalmas eredményei egyre több és több jogot szereznek maguknak arra, hogy nélkülözhetetlen alapismereteknek tekintsük őket" s olyan szédítő volt ez a fejlődés, hogy mi magunkat, humán beállítottságúakat is, szinte anakronisztikus jelenségeknek éreztük. Soha nem állott olyan nehéz feladat előtt az iskola, mint korunkban. Az élet ugyanis egyre több és több tudást, s ami ennél is súlyosabb, nagyobb és árnyaltabb logikai készséget és mélyebb ismereteket igényel, s azt követeli, hogy ezek jelentős része alkotó módon formálja az ember gondolkodását, váljék teljesítményképes tudássá.
