Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1265 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1266» Nagy részüket Kaszás elvtárs elmondotta. Én egy kérdést szeretnék felvetni: azok a gyerekek, akik elvégzik a szakmájukat, s otthagyják, nem maradnak ott — azokkal mi lesz? Vagy azok­ban a szakmákban, ahol kevés a jelentkező: — tudtommal 1600 esztergályost lehetett volna fel­venni, s 1200-an jelentkeztek, Budapestről saj­nos csak 800-an. Ismerek olyan szakmákat, né­gy et-ötöt, ahová Budapestről egyáltalán nem je­lentkeztek. Szeretném, ha ezeket a nyitott kér­déseket a miniszter elvtársak megválaszolnák, hogy mi is tudjunk a szülőknek ezekről a kér­désekről beszélni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Losonczi Pál, földművelésügyi mi­niszter elvtárs kíván szólni. LOSONCZI PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az oktatásügy helyzetéről és fő problémáiról Ilku elvtárs által előterjesztett beszámoló sokoldalúan elemezte oktatásunk fej­lődését és a közeljövő feladatait. Hozzászólásom­ban a szaktudásnak a mezőgazdasági termelés fejlesztésében betöltött fontos szerepével, a me­zőgazdasági szakképzés helyzetével és az ezzel kapcsolatos néhány feladattal kívánok foglal­kozni. Az oktatási reform kezdeti vitái és az iskola­törvény megalkotása egybeesett a mezőgazdaság szocialista átszervezésével. Azóta közoktatásunk számos vitás kérdése tisztázódott és sokat halad­tunk előre az oktatási reform megvalósításában, a mezőgazdasági szakoktatásban is. Az oktatási reform természetszerűen még nem tartalmaz­hatta az éppen kialakulóban levő szocialista me­zőgazdaság szakképzési igényét. Ez az utóbbi években bontakozott ki világosan, s az igények teljes kielégítése a következő évek fontos fel­adata lesz. A mezőgazdaság az utóbbi három-négy év­ben jelentősen fejlődött, kialakultak és túlnyomó többségükben megszilárdultak a szocialista nagy­üzemek. A korszerű nagyüzemi termelés fejlő­dése most azon múlik, hogy meg tudjuk-e te­remteni és fokozatosan fejlesztjük-e a technikai bázist, a tudományos termelési és szervezési módszerek, a termelésben részt vevő dolgozók anyagi érdekeltségének és a doigozók szaktudá­sának egységét. Az utóbbi évek nagyarányú be­ruházásai következtében egészen más módon és más eszközökkel folyik a mezőgazdasági terme­lés, mint az azt megelőző időben. Az alapvető munkákat csaknem teljes egészében ma már traktorokkal és traktoros munkagépekkel végez­zük. Az elmúlt években kiszélesedett a kémiai anyagok használata is a mezőgazdaságban. Ma már közel 150-féle kémiai anyagot használunk a növényvédelemben, a' gyomirtás, az állatte­nyésztés és a termelés más területén, amelyek nagy része azelőtt ismeretlen volt előttünk. A tudományos kutatás eredményeként sok új nö­vény- és állatfajta került az 1 üzemekbe, amelyek belter jesebb körülmények között,, korszerű ter­melési módszerekkel lényegesen többre képesek, mint a régi fajták. A termelés anyagi és műszaki alapjainak növekedése, az intenzívebb fajták, a korszerű termelési módszerek felhasználásának eredmé­nyei mutatkoznak már mezőgazdaságunkban. Az idei búza, a több éves kukorica és cukorrépa ter­mésátlagok jelentik szocialista nagyüzemeink kezdeti sikerét. Azokban az állami gazdaságok­ban és termelőszövetkezetekben, ahol az anyagi­műszaki bázis, a tudományos eredmények páro­sulnak a dolgozók és vezetők szaktudásával, az átlagot lényegesen meghaladó, kiváló eredmé­nyeket érnek el. Jelenleg még nem állnak ren­delkezésünkre a korszerű és állandóan növekvő termelés összes műszaki és anyagi feltételei. Az azonban egyértelműen megállapítható, hogy a meglevő lehetőségek jobb kihasználásának leg­főbb tartaléka a hozzáértés, a szaktudás. A ma és a jövő korszerű szocialista mezőgazdasága ugyanolyan felkészültséget kíván az- ott dolgo­zóktól, mint bármely iparág. Sajnos, ezt társa­dalmi közvéleményünk még eléggé nem ismerte fel, esetenként még egyes mezőgazdasági üze­mek dolgozói és vezetői sem. Nagyüzemeink dol­gozói és vezetői szakmai színvonalának növelése terén még sok a tennivaló. Kétségtelen eredmény az, hogy az utolsó öt évben mintegy 40 százalékkal emelkedett az egyetemet és főiskolát végzett agrárszakembe­rek száma, de ezzel még mindig nem lehetünk elégedettek, mert szakember-ellátottságunk még közel sem kielégítő. Ezt bizonyítja, hogy a ter­melőszövetkezetekben a több mint 42 000 egye­temi, technikumi végzettséget igénylő munka­körnek az elmúlt év végén is mindössze 22 szá­zalékát látták el megfelelő képzettségű szakem­berek. A mezőgazdasági szakmunkás-ellátottság te­rületén is messze állunk a szükséglet kielégíté­sétől. A jelenlegi technikai felkészültség alap­ján több mint 150 000 fő lenne a szakmunkás­igényünk. Eddig mintegy 70 000 dolgozó szerzett különböző szakmákban képesítést. A végzett szakmunkások egy része azonban nem dolgozik már a mezőgazdaságban, vagy a szakmájának megfelelő munkakörben. Az elmúlt időszakban nagy erőfeszítéseket tettünk a gépekhez értő, műszaki ismeretekkel rendelkező traktofosok képzésére. Az elmúlt két évtizedben közel 130 000 ember szerzett trakto­ros-képesítést, akiknek ma már csak a fele dol­gozik a mezőgazdaságban. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaság munkaerőhelyzete különösképpen megkívánná, hogy ' itt is egyre több szakképzett kereső dol­gozzék, annál az egyszerű oknál fogva is, hogy a dolgozók száma egyre csökken. Falvainkból nagyszámú munkaerő vándorolt el az ipar és más területre. Munkaerő-helyzetünket mindinkább sú­lyosbítja, hogy elsősorban a fiatalok vándorol­tak el, aminek következtében romlott — külö­nösen termelőszövetkezeteinkben — a tagság korösszetétele. A munkaerő-ellátottság másik jellemzője, hogy a termelőszövetkezetekben az utóbbi évek­ben jelentősen megnőtt a hői munkaerők ará­nya. Ez máris azt jelenti, hogy a nők szerepe egyre nagyobb a mezőgazdasági termelésben, és

Next

/
Oldalképek
Tartalom