Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1247 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1248 rendszere, a tanítóképzés reformja hivatott megoldani. Az. Elnöki Tanács törvényerejű rendelete életre is hívta azokat az új intézményeket, amelyekre — túlzás és frázis nélkül mondván — történelmi feladat várt. Az a feladat, hogy a magyar nevelésügyi legjobbjainak vágyát és álmát is megvalósítva a társadalmi igényeknek, a szocialista társadalom által támasztott követelményeknek megfelelően .művelt, hivatásukat értő és szerető, materialista világnézetű, kommunista tanítókat képezzenek. Pártunk VIII. kongresszusa már tényként rögzíti: emelkedett a pedagógusképzés színvonala, a tanító- és óvónőképzést középfokról felsőfokra emeltük. Ügy vélem — Tisztelt Országgyűlés —, nem lesz felesleges, ha ez alkalommal először a reform elsőszülötteinek, a felsőfokra emelt tanítóés óvónőképző intézeteknek a munkájáról, az előbbiekben vázolt feladatainak teljesítéséről szólók néhány szót. Először is hadd említsem meg, hogy ezekkel az új intézményekkel európai, sőt világviszonylatban is az élvonalba kerültünk. Számos nagymúltú és magas kultúrájú országban van még a tanító- és óvónőképzés középfokon. Nem akarok a történeti résznél hosszabban időzni, de annyit el kell mondanom, hogy a magyar tanítóság haladó képviselői minden adódó alkalmat és minden fórumot felhasználva, a felsőfokú képzést sürgették, de a felszabadulás előtt a hivatalos álláspont — érthető okokból —, mereven elzárkózott, és szigorúan ragaszkodott a képzés középiskolai szintjéhez. Felismerve a tudásnak, a kimunkált készségeknek, a pallérozott gondolkodásnak meghatározó szerepét az egyén és a társadalom életében, 1918—19-ben a Magyarországi Tanítók Szakszervezete, 1919-ben a szocialista szakszervezetek közgyűlése programtervezetében a követelést így fogalmazta meg: a tanítóképző intézet főiskola, amelybe középiskolát végzett ifjak vehetők fel. Ezek alapján feltehetjük a kérdést, miért csak 1959-ben nyitották meg kapuikat a felsőfokú tanító- és óvónőképzők, miért nem előbb, közvetlenül a felszabadulás után. , Feleletünk nyilvánvaló, és abból adódik, hogy az iskolák államosítása, a nyolcosztályos általános iskola bevezetése következtében hatalmas tanítóigény jelentkezett, amelynek kielégítésére még képesítés nélkül is kellett beállítanunk pedagógusokat, akik azután különböző vizsgák révén szerezték meg oklevelüket. Hasonló volt a helyzet az óvónőképzés, illetve az óvónőszükséglet területén. Illetékes párt- és művelődésügyi szervek, tanulmányok, újságcikkek bővert foglalkoztak már azzal a kérdéssel, hogy mit jelenlett a színvonalemelkedés, és megnyugtatásul szolgálhat, hogy valamenyi megállapítás egyértelmű. A felsőfokú tanító- és óvónőképzés koncepciója jónak bizonyult. 1961—62. óta az ország három óvónő-, illetve tíz tanítóképzőjében végzett óvónők és tanítók ideológiai, szakmai és általános műveltségben, tudatosságban, érettségben, felelősségben magasabb színvonalat képviselnek, mint a középfokon végzettek, és ami a legmegnyugtatóbb, nem kisebbek hivatástudatban sem, sőt az előbbiek velejárójaként, hivatástudatuk is mélyebb, megalapozottabb. Ebben a hivatástudatban már az érzelmi mozzanatok mellett elsősorban az intellektuális, erkölcsi elemek a dominálok, ami azzal magyarázható, hogy a pálya szépségei mellett annak nehézségeit is jobban megértették. Végzett hallgatóink szinte valamennyien elfoglalták eddig állomáshelyüket, szívesen vállaltak kisebb helyeket,. falvakat, sőt közülük sokan kifejezetten ilyen helyre kérték magukat. Felméréseink tapasztalatai, a bekért minősítések azt igazolják, hogy az új tanítók jó munkát végeznek az ifjúsági mozgalomban is, bekapcsolódnak a falu kulturális életébe. Ennek az elsősorban erkölcsi elemekkel motivált hivatástudatnak a megnyilatkozását kell látnunk abban is, hogy harmadéveseink a szakmai gyakorlat idején a képesítés-nélküliek további alkalmazásának elkerülése, az oktatás és a nevelés ügyének érdekében önálló munkát vállalnak, önállóan ta- "" nítanak egy-egy osztályt ott, ahol még tanítóhiány van. Mindez természetesen nem spontán folyamat eredménye. Segített ebben sajátos szervezeti formánk, az, hogy az intézet és a kollégium egy vezetés alá tartozik, hallgatóink mintegy 85 százalékban kollégisták, a viszonylag alacsony létszám, főleg azonban az a felismerés és gyakorlat, hogy a felsőoktatásban is az oktatók elsősorban vagy legalábbis egyenlő mértékben tanárok, nevelők, akik nemcsak tudásúkkal hatnak, formálnak, hanem még inkább feltáruló meggyőződésükkel, cselekvésükkel, emberi magatartásukkal, ahogyan azt Cseterki elvtárs is mondotta. De nagyon egyetértek mindazzal, amit Ilku elvtárs a nevelés fontosságáról és az ezzel kapcsolatos^ tennivalókról a felsőoktatás vonatkozásában megállapított, s hadd mondjam meg, hogy különösen a felsőoktatást érintően, intenzívebben kellene foglalkozni a felsőoktatás pedagógiájával — egészen kimunkálatlan terület ez még —, a módszerek kérdéseivel. A korszerűsítés követelte feladatokat a tartalmi munka vonatkozásában végrehajtottuk, legalábbis abban, hogy már két évfolyamunk az új munkaterv, az új programok szerint készült jegyzetek alapján végzi tanulmányait, s feladatunk az, hogy egyre élőbbé tegyük, magasabb hatásfokra emeljük a korszerűsített anyagot. A szakemberképzés fogalmában azonban a kommunista jelző mind az egyén, mind a társadalom boldogulása szempontjából döntő tulajdonságokat képvisel. Ezért foglalkoztunk — mint már említettem is —, sokat és szisztematikusan a nevelés problémáival. Ifjúságunk valósághű megismerésére való törekvés, az évfolyamok csoportjait segítő tanárok munkája, és így a hallgatókkal, köztük az egyénekkel való törődés, a velük való foglalkozás, a KISZ-szervezet tevékenysége nélkülözhetetlen a jobb nevelési eredmények elérésében. Legalább ennyire nélkülözhetetlen azonban az ideológiai irányelvek oktató-nevelő munkánkra vonatkoztatott konzekvenciáinak levonása. E nélkül egyetlen felsőoktatási intézmény sem léphet előbbre a nevelésben. Elismerem, hogy átmeneti korunkban sokkal nehezebb nevelni, mint olyan korszakban, ami- ,