Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-29

2005 Az Országgyűlés 29. ülése 1967. január 27-én, pénteken 2006 és nagy öröm, hogy a növényvédelem céljait szolgáló különböző vegyszerek nemcsak a védelmet, hanem már a gyomirtást is biztosítják, tehát az ember munkáját megkönnyítő gyomirtószerek gyártása is nemcsak mennyiségben, hanem színvonalban is emelkedik. Még nagyobb örömmel hallottam a Borsodi Vegyiművek mérnökének, Ollári képviselőtársamnak az önköltségcsökkentésre vonatkozó bejelentését, amikor azt mondotta, hogy a különböző technológiák helyes alkalmazásával elérték azt, hogy az elmúlt esztendőben a nitrogénműtrágya gyártásában 40 százalékos önköltségcsökkentést értek el. Ez azért is nagy öröm, mert remélem, hogy ezután majd a műtrágya árának csökkenése is bekövetkezik, és a segítés a vegyipar részéről a mezőgazdaság felé ilyen vonatkozásban is jelentkezik. Még egy kérdést szeretnék az anyagi bázis tekintetében felemlíteni. Nagyon helyesnek tartom Fehér elvtársnak azt a bejelentését, hogy először be kell fejezni a nagy beruházásokat és csak azután kell újakat indítani. Ez a vízgazdálkodás területén talán a legpontosabban jelentkezik. Az elmúlt esztendők során hatalmas öntözésfejlesztési beruházásokat hajtottunk végre, és ezeknek a kihasználása nem volt minden tekintetben olyan, mint ahogy azt elképzeltük. Az elmúlt esztendő^ csapadékos időjárása, és az előjelzések szerint az 1967. év időjárása is az öntözés szükségességét nem úgy veti fel, mint • néhány évvel ezelőtt. Ezért is helyes, hogy 1967ben csak 13,5 ezer katasztrális hold területű fejlesztés történik, s inkább a meglevők korszerűsítésére és a járulékos részek kiépítésére gondolunk. De méginkább helyes az, hogy gondolunk már a következő időszakra is, mert a sok csapadék után bizonyára az aszály is jön, hiszen a mi országunkra legjellemzőbb ez, nem a csapadékos időjárás, és az öntözés szerepe újból a mezőgazdaság fontos kérdései közé tartozik. Ezért üdvözlöm nagy örömmel a tiszai második vízlépcső megépítésének beindítására fordított nagyösszegű beruházást, annál is inkább, mert ez a beruházás hosszú évek tanulmányaira, vizsgálataira épül és jelenleg is még egy sor vizsgálódás folyik, különösképpen a hasznosítás tekintetében. Lehet vitatkozni rajta sokat, de az eredmények ezt a fejlesztést bizonyára igazolják majd. A másik terület, amely hozzátartozik a kulturáltság fejlődéséhez, s amelyről még szólni kívánok, a szakmai felkészülés. Erre utalt már BeIák képviselőtársam. Én az ő hozzászólását kiegészítve a problémának egy olyan részére mutatnék rá, amely,a kutatással kapcsolatos. Azt mondotta, hogy a kutatók általában nem tudják saját eredményeiket megfelelően propagálni. Van ebben valami, de én Major Tamás képviselőtársammal értenék egyet, aki azt mondta — hogy a művészeknek nemcsak az a feladatuk, hogy valamit előadjanak, hanem, hogy propagandistái is legyenek a művészetnek. A kutatók is legyenek propagandistái az egyébként nagyon kitűnő eredményeiknek. És ide kívánkozik részemről az a kiegészítés, hogy ennek a gyakorlat oldaláról is jelentkeznie kell. Sajnos, az igazság az, hogy a gyakorlat nem igényli kellő mértékben a kutatási eredményeket. Mint ahogyan a művészet esetében a közönség kapcsolata is kiépül a színházzal, a gyakorlat is teremtse meg a kapcsolatot a kutatóval úgy, hogy ennek haszna a termelési eredményekben mutatkozzék meg. Szeretnék hivatkozni a szaktanácsadásra is. Tudom, van sok szaktanácsadás a mezőgazdaság területén. Tudom azt is, hogy egyik-másik része jól bevált, de véleményem szerint a kérdés még megoldatlan. Nagyon helyeslem azt a javaslatot, amely Bélák elvtárs részéről elhangzott, hogy tudniillik a kutatók és a kutatóintézetek végezzenek az eddiginél sokkal nagyobbarányú szaktanácsadást és méginkább csoportosuljon köréjük a szaktanácsadási hálózat. Szeretnék még rámutatni a szaktanácsadás egy másik területére is, ez pedig a bemutató gazdaságok szerepe. A földművelésügyi miniszternek van egy rendelkezése a bemutató gazdaságok kijelöléséről és tevékenységéről. Megy is ez úgy, ahogy egyik, vagy másik helyen, de az elmúlt két évben valahogy ellaposodott. Én a bemutató gazdaságok között nagy szerepet tulajdonítok a sok száz nagyon kitűnően dolgozó termelőszövetkezetnek, és nem utolsó sorban az állami gazdaságoknak. Az-állami gazdaságokról e helyen az elmúlt négy esztendő alatt csak elvétve esett szó, pedig azt hiszem, nem mondok valótlant, ha megállapítom, hogy az állami gazdaságok sok-sok hibájuk és eredménytelenségük ellenére is pozitívan hatottak a mezőgazdaság fejlesztésében, hiszen számtalan új módszert, fajtát, állatot vagy növényt a gazdaságokban kísérleteztek ki, állítottak be, vagy éppen alkalmaztak. Feladatuk szerintem a továbbiakban is nagy, és talán egy kicsit az eddiginél nagyobb lehetőséget is kell biztosítani számukra. Befejezésül talán néhány gondolatot a tervek és a költségvetés teljesítésének lehetőségéről. A költségvetés és a vele kapcsolatos — megjelent és ezután megjelenő — rendelkezések a parasztság aktivizálását jelentik. Ez az aktivizálás azt fogja eredményezni* hogy a mezőgazdaság teljesíteni tudja 1967-re kitűzött feladatait. Ezek a feladatok józanok, reálisak, nem illúziót kergető feladatok. Éppen azért, mert a költségvetés e feladatok megoldásához megteremti a pénzügyi alapot és megteremti az összhangot ijs, ' a költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Várkonyi Imre képviselőtársunk a következő felszólaló. DR. VÁRKONYI IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Az 1967. évi állami költségvetés tanulmányozása közben a törvényjavaslat indokolásában két számadat hívta fel magára figyelmemet. Az egyik : az év folyamán az állami nyugdíjasok átlagszáma 40 000 fővel nő és meghaladja a 850 ezret. Továbbá az állami nyugdíjasokon kívül a mezőgazdasági termelőszövetkezeti, a kisipari termelőszövetkezeti, a kisiparos és az ügyvédi nyugdíjasokkal a nyugdíjasok és járulékosok száma eléri az 1 200 000 főt. Ez a két számadat egyrészt örvendetes, másrészt nagyon elgondolkoztató, örvendetes azért,