Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-22

1471 Az Országgyűlés 22. ülése 1966. január 28-án, pénteken 147 2 amelyek például a termelőszövetkezeti támogatással összefüggnek. A másik kérdés ezzel kapcsolatban, amiről szólni szeretnék: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kapcsolata. Itt többhelyütt az indokolásban találhatunk ilyen adatokat: a mezőgazdasági vállalatok eredményessége nagyon gyenge, mert például az állami gazdaságok 1966. évi tervezett nyeresége 30 millió, és ez azért pozitív, mert tavaly 100 millió mínusz volt. Az élelmiszeripari vállalatoknál pedig nincs ilyen abszolút szám, de e viszonyszámok azt mutatják, hogy jövedelemtöbblettel lehet számolni annak ellenére, hogy a termelés az élelmiszeriparban az ipari átlag alatti előirányzattal szerepel. Ezekkel a számokkal kapcsolatban pedig így tehető fel a kérdés: a mezőgazdasági vállalatok ilyen rosszul, az élelmiszeripari vállalatok pedig ilyen jól gazdálkodnak? Szerintem mindkét ágazatban elég jól gazdálkodnak, de egymáshoz való viszonyuk és viszonyításuk okozza azokat a számokat, amelyeket most az indokolásban olvashatunk. És ez is gazdaságirányítási rendszerünknek, a gazdasági mechanizmus fejlesztésének lényegbevágó kérdése. Annál inkább, mert jól tudjuk, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kivitelünkben milyen kulcshelyzetű, továbbá azt is, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének az élelmiszeripar igénye a fő húzóereje, és hogy a belső ellátásban is ezek milyen súllyal jelentkeznek. A gyakorlat szerencsére alakul is. Tudniillik már mind több vonatkozásban együtt emlegetjük, talán úgy, mintha egy népgazdasági ágazat lenne a mezőgazdaság és termékeinek élelmiszeripari feldolgozása. Szoktak is beszélni a szakirodalomban élelmezésgazdaságról, ami a dolgok objektív összefüggésének tükröződése, és én azt hiszem, meg is vagyok győződve erről, hogy ez a helyes szemlélet, tehát azért is külön figyelmet kell fordítani azokra a szervezeti és árukapcsolatokra, amelyek fennállnak a nyersanyagot termelő mezőgazdaság . és az azt feldolgozó élelmiszeripar között. Ezeket a szervezeti dolgokat és a mechanizmusnak ezeket az elemeit még nagyon sok vitában, és nagyon körültekintő egyeztetések alapján kell kialakítani, mert nekem az a meggyőződésem, hogy a vitában szerepelt, a vitában általában szereplő megoldások közül kettő bizonyosan nem hozhat kielégítő megoldást. Áz egyik a vertikális integrációnak nevezett kpoperációnak az a formája, ami a tőkés országokban elterjedt, és aminek szószólói vannak a mi viszonyaink között is, bizonyos átalakítással. A másik pedig egyoldalúan kialakított, és a mezőgazdasági termeléstől elszakított nagyipari koncentráció . modellje. Nem mintha az ipari koncentráció és az élelmiszeripar sajátosan ipari fejlődése nem ilyen irányba mozoghatna helyesen, hanem az, hogy a vertikális folyamatnak ezt a szakaszát bármikor és bármilyen vonatkozásban is elszakítsuk magától a termelésnek a folyamataitól. Mi úgy szoktuk szervezni, hogy a vertikális összefüggésbe a kereskedelem is beletartozik, és ennek a folyamatnak a mechanizmusát kell helyesen alakítanunk, fejlesztenünk, vagy — úgy is mondhatnám, — hogy a talpára állítanunk. Annál inkább, mert nemcsak nagyon fontos gazdasági feladat ez, hanem lényegbevágó politikai kihatása is van, a munkás-paraszt szövetségre különösen. Csak abban a legegyszerűbb formában is, hogy az élelmiszeripar körében mit milyen áron vásárolhat a fogyasztó, s amit fizet érte, abból mi jut a termelésre, mi a feldolgozásra, és mi a kereskedelemre. Az új gazdaságirányítási rendszer egyes elemeinek a megvalósításában általában most, ez év elején komoly — és meggyőződésem — hasznos tapasztalatokat szerezhettünk, amelyek nagyon tanulságosak is. Tudniillik abban a vonatkozásban, hogy egy nyilvánvalóan helyes irányú gazdaságpolitikai lépés, amelynek az elvi és az általános helyességét a közvélemény széles körei is elismerik. A megvalósítás során találkozunk sok és bonyolult problémával, és ezzel kapcsolatban az emberek szubjektív gondjaival. Én azt gondolom, hogy abból a tapasztalatból is, amit most e téren szereztünk, levonhatunk bizonyos következtetéseket. Az egyik, hogy semmi újság nincs benne, csak újból meggyőződhettünk róla, hogy általános oka, tényezője, magyarázó eleme az ilyen helyzetnek az, hogy minden új a beidegzetthez képest sokkal élénkebb reagálást vált ki, és nem könnyen vehető be, még olyan esetben sem, amikor közvetlen kihatása valakire nincs is. De szerintem van néhány közelítő és különleges tanulsága is azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket szereztünk. Egyikként azt emelném ki, hogy az elvi megoldások konkretizálásában •— bármilyen helyesek és egyértelműen helyeseltek legyenek is — számolni kell legalábbis két fontos elemmel. Az egyik a részletmegoldások, a megoldások konkretizáltságának a sikerültsége, a másik pedig a konkrét megoldás indokolása, megértetése és összefüggéseinek feltárása. A részletmegoldások sikerültségével, vagy kevésbé sikerültségével kapcsolatban Friss elvtárs tegnap utalt egy olyan tényezőre, hogy a helyes irányelvek megvalósításában biztosan lesznek problémák, sőt hibák is, de ezek semmiképpen sem szubjektív törekvésekből, vagy szándékból erednek, hanem hozzáértésünk korlátaiból. Én is úgy ítélem, hogy erre külön érdemes figyelmet fordítani. Ezt most különösen élesen érzékelhettem a fővárosi közlekedési tarifa problémájával kapcsolatban, ami az Akadémia közlekedési bizottságában és a Népfront budapesti bizottságában is napirenden szerepel. Amikor erről Sarlós elvtárs nyilatkozott a televízióban, én nagyon pontosan megértettem és azt hittem, részleteiben is érzékelem, hogy arról van szó, hogy egy célzott, meghatározott mértékű tarifaemelést, amelynek az indokoltsága vitán felüli, úgy megvalósítani, hogy az egyben a tarifarendszer mindenféle kérdéseiben is hozzon megoldást. És most, hogy részleteiben találkozunk ezekkel a mondott fórumokon, látszik, hogy a dolog konkrét megoldásában nagyon sok változat lehetséges és nagyon sokféle megoldást lehet találni, még olyat is, amelyik ugyanazt a pénzügyi hatást eléri, de az egyik ilyen relációban kedvezőbb, a másik